Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Váralljai Csocsán Jenő: Erdély népessége

Még súlyosabb lenne a bánáti magyarság vesztesége, amelynek a létszáma 1910 és 1992 között közel egyharmadával /32%-kal/ csökkent a hivatalos adatok szerint, s a megmaradók kétharmada egyetlen városban, Temesvárott él. Fenti elemzésünket az erdélyi magyarság földrajzi megoszlásáról szükségképpen a román népszámlálásokból vezethettük csak le. Az itt említett számítások azt tételeznék föl, hogy a román népszámlálások a magyar lakosságot országszerte egyformán torzítják és így területi viszonylagos megoszlásukat nem ferdítenék el. Rá kell azonban mutatnunk, hogy ez a föltételezés nem feltétlenül igaz. A Székelyföldön ugyanis a helyi közigazgatás a legutóbbi időkig magyar kézben maradt, és a helyi összeírok nagy része is a magyarok közül kerülhetett ki. Ezért a Székelyföldön a magyarok népszámlálási adatai alighanem sokkal inkább megközelítették tényleges számukat, mint a román közigazgatás alatt álló más területeken. A magyarok tömörülésére viszont jellemző, hogy 1910-ben a szóban forgó területen a magyarok 34%-a városokban lakott, ugyanakkor a németek 28 %-a és a románok mindössze 8%-a volt városlakó.

4

2 Az iparosodás előhaladásával természetesen a különböző anyanyelvű lakosságból mind többen és többen telepedtek a városokba. A román statisztikák szerint viszont még 1977-ben is a vizsgált területen a magyarok 51 %-a volt városlakó, míg a németeknek csak 49 %-a és a románok 47 %-a.

4

2 A magyarok tömörülésére jellemző, hogy míg 1910-ben 10 város /név szerint Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Temesvár, Brassó, Arad, Nagybánya, Csíkszereda és Zilah/ lakossága 8 %-át tette ki a szóban forgó terület magyar népességének, annak ma már 33%-át alkotják.

4

3 Az első világháború előtt a vidék legnagyobb és leggyorsabban növekvő városa a Körös-parti Párizs, Nagyvárad volt, amely így még Kolozsvárt is megelőzte. Akkoriban Arad Kolozsvárt a magyarok számában még nyomon követte, sőt össznépességében le is hagyta. A trianoni békeszerződés mindezen városok fejlődését lelassította, s Észak-Erdélyben a városok magyar lakosságának fejlődése csak a II. bécsi döntés nyomán vett újabb lendületet. A szovjet front közeledése azonban tömeges menekülést indított meg és a vizsgált tíz város közül hétben az 1941 és 1948 között kialakult 107 378 fős hiány a második világháború nyomán az erdélyi magyarság számában tapasztalható fogyásnak 43-48 %-át, tehát majd a felét jelentette. Kolozsvár azonban a II. világháború után is megtartotta vezető szerepét a magyarság életében, sőt az 1970-es évekig a legnagyobb város volt a Kárpátoknak ezen az oldalán. Az 1948-at követő 38 évben a magyar népesség Kolozsvárott 75%-kai, Nagyváradon 112%-kal, Temesvárott 113%-kai, Szatmárnémetiben pedig 127%-kai - tehát folyamatosan és rohamosan növekedett. Még gyorsabb a székelység gyarapodása Marosvásárhelyen, ahol számuk 1986ban az 1948. évinek 276%-át érte el. A székelyek városba özönlése ezen kívül Brassó és újabban Csíkszereda felé irányul és ez igazolja, hogy a székely megyék szaporodása a legjelentősebb maradt Erdélyben.

4

4 Marosvásárhely 61 %-ban, Csíkszereda 76%-ban, Nagyvárad 52%-ban még magyar maradt. A 70 ezer lakosú Sepsiszentgyörgyön, a második legnagyobb székely városban a magyar anyanyelvűek részaránya 75%-ra csökkent. Nézzük meg, hogyan alakult a többi erdélyi nemzetiség sorsa az elmúlt évtizedekben. Közülük a legtragikusabb a németeké, hiszen a szászok az 1141 és 1161 között uralkodó II. Géza király kora óta megszakítás nélkül éltek a Királyföldön és szorgalmukkal, műveltségükkel évszázadokon keresztül nagyban hozzájárultak Erdély virágzásához és jólétéhez. 1910-ben az utóbb román közigazgatás alá került területen 564 789 német anyanyelvű lakos élt

4

5 és számuk a két világháború közötti időszakban 534 000 és 540 000 között ingadozott. A második világháború következtében létszámuk súlyosan megcsappant, mindazonáltal 1977-ig sikerült azt 370 000 fős szint körül állandósítani. Semmi sem bizonyítja jobban a román vezetés Erdéllyel való visszaélését és ottani pusztítását, mint az a tény, hogy az 1992. évi román népszámlálás szerint Erdély területén már csak 108 933 német nemzetiségűt találtak, tehát még egyötödét sem az 1910-ben ott élőknek. A szászoknak nem maradt más lehetőségük, mint hogy elhagyják a gyarmati viszonyoktól és elnyomástól hajtva ősi, gyönyörű, patinás városaikat. A szlovák és szerb nemzetiségűek se jutottak jobb sorsra a román impérium alatt. Az 1910-es népszámlálás 31 028 szlovák anyanyelvűt talált a szóban forgó területen

4

5, az 1992-es népszámlálás mindössze 20 422 szlovák nemzetiségűt mutat ki, tehát 66%-át a 82 évvel ezelőttinek. Ugyanezen a területen 52 084 szerb anyanyelvű volt az I. Ferenc József uralkodása alatt tartott utolsó népszámláláskor

4

5, 1992-ben pedig 26 830 szerb nemzetiségű: tehát a szerbek száma is felére apadt. Az 1992-es statisztika szerint 2824 zsidó nemzetiségű és 2857 izraelita vallású maradt Nagy-Erdélyben, ami 1,65%-át se teszi ki az ugyanott 1910-ben megszámlált 182 630 izraelitának. így "homogenizálja" a román impérium az egykor sokszínűségével virágzó erdélyi nemzetiségi kultúrákat. A tárgyilagosság kedvéért el kell ismernünk, hogy ebből a szempontból kivételt találhatunk. A rutének száma az 1910-ben összeírt 21 482-ről

4

5 két és félszeresére nőtt. Tudnunk kell azonban, hogy a magyar görög katolikusok jelentékeny számát gyakran ruténnek minősítik - ezért ez ennek a nemzetiségnek a statisztikáját jelentősen torzíthatja. 91