Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

I. A NEMZETISÉGI STATISZTIKA ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI - Kovacsics József: A nemzetiségi statisztika problematikája

lehetővé. Hiába hirdették meg Trianonban és a jaltai konferencián a nemzetiségi lét szavatolását, a ki- és betelepítések, a nyelvhasználat korlátozása, a kulturális és önkormányzati autonómia semmibevétele, a határok lezárása, az etnikum anyanyelvét kifejező város- és községnévtáblák kicserélése; nem tettek jó szolgálatot a nemzetiségek együttélésének, de a statisztikai adatbevallás hitelességét sem segítették. Nemzetiségi problémáink megoldását elsősorban a közép- és kelet-európai népek sorsközösségében, gazdasági és kulturális együttműködésében kell keresnünk. Ez vezethet el az átjárható határokhoz, a kölcsönös megértéshez. Hangsúlyozni szeretném, hogy a sérelmeket épp úgy elszenvedték az itt élő nemzetiségek, mint a szomszéd államokban az ottani magyarság. Előadásomban két gondolatkört szeretnék körüljárni. Elöljáróban röviden érinteni kívánom a nemzetiségi statisztika múltját; adózván Teleki Pál, Buday László, Révay István, Elekes Dezső, Rónai András és Thirring Lajos emlékének, felidézve e téren kifejtett kiemelkedő tevékenységüket. Másik gondolatkörben a nemzetiségi statisztika mai szerepét, e statisztika továbbfejlesztését kívánom felvázolni; s ezzel hozzájárulni a konferencia vitájának a megalapozásához. 2. A nemzetiségi ellentétek kialakulása és a nemzetiségi statisztika intézményei 1945 eló'tt A Magyarországon megjelent irodalmi gyűjteményeket nehéz megérteni az 1848-as szabadságharc után megindult nemzetiségi konfliktusok, majd 1920 után a trianoni békeszerződés ismerete nélkül. Mivel azonban a téma kifejtése önmagában is több önálló előadást ölelne fel, bevezetőben csupán utalni szeretnék arra, hogy Magyarországon a nemzetiségi politika megjelenése az 1790-91. évi országgyűléssel veszi kezdetét. Ekkor követelik először a nyelvi és politikai jogok elismerését. A politikai irodalomban Supplex Libellius Valachorum néven ismert román nemzetiségi feliratot is ebben az időben terjesztik II. Lipót király elé. Az a törekvés, amely a hivatalos nyelvnek, a latinnak magyar nyelvvel történő felváltására irányult, sokszor robbanásig feszített nemzetiségi villongásokkal volt tele. Azt mondhatjuk, hogy a 19. század első felének nemzetiségi története a nyelvkérdés körül alakult ki. Csaplovics Jánosnak: Der Sprachkampf in Ungarn című, 1814-ben Zágrábban kiadott röpiratával kezdődik a vita és Michal Miroslav Hodza Prágában Der Slowak címen 1848-ban megjelent röpiratával folytatódik.' A szabadságharc elbukása után az osztrák katonai igazgatás nem adott lehetőséget a nemzetiségi követelések hangoztatásának sem az anyaországban, sem Erdélyben, sem a szerb, a horvát, vagy a szlovák lakosság körében. Volt azonban ennek az időszaknak gyümölcse is, nevezetesen az, hogy az elnyomásban a magyar, a román, a szerb, a szlovák politikusok egymásra találtak. Különösen az emigrációban élők részéről nyilvánult meg készség az együttműködésre. A váradi Olvasókör, a Societate Lectura a két nép közötti irodalmi kapcsolatok ápolója lett. A szerb évkönyvek (Sprski Letopisi) megjelenése is ekkor indul meg, melyekben a két nép íróinak megismertetését tűzi ki célul; többek között lefordítják Arany János Toldi-ját is. Hasonló változás volt tapasztalható a szlovák irodalomban is. Mindezek párosulva Kossuth Lajosnak a Duna menti népek jövőjét a konföderációban látó elképzeléseivel, melyben a nemzetiségi ellentétek közömbösítését is látta; találkoztak a nem magyar nemzetiségű népek törekvéseivel és rokonszenvével. Rádöbbentették a magyar állam akkori területén élő népek emigrációban élő politikusait a kölcsönös egymásrautaltságra. Amíg azonban az emigrációba kényszerített politikusok józan és progresszív elképzeléseket fogalmaztak meg, a kiegyezés utáni első nyelvtörvény (1868: XLIV.t.c.) vitája, de természetesen maga a nyelvtörvény tervezete is kiélezte a nemzetiségi ellentéteket. Ennek fő oka az volt, hogy ennek a korszaknak a nemzetiségi eszméje nem tartotta egyenjogúnak a nemzetiségeket. A nemzet fogalma, mely fékezhette volna a nacionalizmust, nem került az ország akkori területén élő kisebbségi politikusok részéről is elfogadható módon megfogalmazásra. A nemzetiségi törvény után az I. világháborúig eltelt időszakban már csak a széthúzó erők harca jellemezte a nemzetiségi kérdés történetét hazánkban. A trianoni békeszerződés következtében pedig, mivel több mint 3 millió magyar került a szomszédos államok fennhatósága alá, még jobban ráeszméltek Magyarországon a nemzetiségi kérdés jelentőségére. Fokozta az ellentéteket, hogy kiutasítással, kiüldözéssel, meneküléssel is kénytelenek voltak sokan elhagyni szülőföldjüket. Az I. világháború utáni években 350 ezer magyar menekült az anyaországba. 43