Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

III. A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Hoóz István: A cigányokkal foglalkozó statisztika továbbfejlesztésének és megújításának lehetőségei

feltételezzük, hogy felmérésünk a megyében élő cigányok reális számát eredményezte. Mivel Baranya megyében akkor, minősítésünk szerint, 20 416 cigány élt 6, az általános iskolákban tanuló cigány gyermekeknek pedig 5,8%-a tanult itt, a két adat összekapcsolása alapján a cigányok számát kb. 350 ezerre becsülhetjük. Ugyanis azt feltételezzük, hogy a megyében élő cigányok száma /20 416/ a cigányok országos számának ugyanolyan arányát képezi, mint a megyében élő általános iskolások aránya /5,8%/ az országban tanuló általános iskolásokénak. Úgy véljük, hogy ez a feltételezés olyan hibahatárok között elfogadható, mint amilyen a cigányok és a nem cigányok halandósága közötti különbség. Az általam ismert legutóbbi időpontban /1985-86-os tanév/ a cigány tanulók száma 75 168 volt, vagyis a tanulók 5,8%-a tartozott ebbe a csoportba. Bár sok mindent tudunk ezekről is, mégis az 1981-82. tanévi adatokat használjuk, mert az közelebb van a népszámlálás időpontjához és a Baranya megyei adatgyűjtéséhez. Egyébként a két tanév adata, megyei bontásban is, alig tér el egymástól. így az 1981-82. tanévi adatokból levont következtetések a későbbi időszak becslésére is felhasználhatóak. Megye Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Gyor-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár Tolna Vas Veszprém Zala /l. ábra/ A népesség* és az általános iskolai tanulók** számának megoszlása megyénként /1980. illetve 1980-81. tanév/ Amint a 6. táblából az kitűnik, a cigány nemzetiségű lakosság 1990. évi, megyék szerinti megoszlása hasonl az 5. tábla általános iskolásainak területi elhelyezkedéséhez. Nem tudjuk, hogy a különbség a két adatsor tíz éve eltérésének a következménye, vagy a becslés hibája-e. Tájékoztatás végett közöljük a 7. tábla adatait, amelyeket i * Demográfiai Évkönyv 1989. KSH Budapest, 1991, p.23. ** Oktatás, művelődés 1950-1980. KSH Budapest, 1982. p.118. 345

Next

/
Thumbnails
Contents