Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

III. A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - M. Kozár Mária: A magyarországi szlovének demográfiai sajátosságai

Mivel a szlovén községekre vonatkozó nemzetiségi adatok rendkívül eltérőek, ezért a szlovének demográfiai sajátosságait a hét község statisztikai adatai alapján elemezzük. Ennek realitását az a szlovénekre jellemző tény is alátámasztja, hogy a lakosság nagy része területileg kevéssé mobil. Helyben születtek, helyben házasodnak, ragaszkodnak szülőfalujukhoz és csak gazdasági, vagy politikai okokból hagyják el szülőhelyüket.

5 Az anyakönyvek tanúsága szerint 1896 és 1980 között a lakosok háromnegyedére területi, nemzetiségi és vallási endogámia jellemző. A házaspároknak egynegyede volt exogám. Az esetek nagy többségében a vőlegény volt a nem falubeli. A magyar-jugoszláv határ lezárása után /1924/ csak elvétve volt a vőlegények között murántúli. Az 1910-es évektől kezdve házasodtak egyre inkább magyar férfiakkal a szlovén nők. Az első és második világháború között Vas, Somogy, Baranya, Fejér megyékbe jártak idénymunkára a lányok, ahol féijet is találtak maguknak. Az 1950-es évektől Veszprém, Komárom, Győr-Sopron megyei idénymunkán megismert férfiakkal is házasodtak. Az exogám házasságok többségénél a feleség elköltözött férje lakóhelyére.

6 A vasi szlovének demográfiai jellegzetessége a fogyó népesség /természetes fogyás és elvándorlás/. A jelenlévő népesség statisztikai adatai szerint a Szentgotthárd környéki kilenc szlovén községben 1869-ben 4174 lakos élt. A lakosság száma 1900-ig lassan növekedett 122%L 1900 és 1910 között 7,8%-kai csökkent, 1910 és 1941 között ismét növekedett, 5,4%-kal. A vasi szlovén községekben a lakosok száma 1900-ban volt a legmagasabb /5361 lő/, a legalacsonyabb pedig 1990-ben /2268 fő/. Jelentős csökkenés következett be 1900-1910 és 1949-1960 között. Az első időszakban a lakosság száma 442 fővel csökkent /8,2%/. Sokan kivándoroltak az Egyesült Államokba, európai országokba vagy Magyarország más vidékeire költöztek. 1949 és 1960 között a népesség 18,5 %-kal csökkent /951 fő/. Legnagyobb mértékben Orfaluban /25,3 %/ és Alsószölnökön /20,9%/. A statisztikai adatok szerint 1960 és 1990 között 1 934 fővel /46%/ csökkent a Szentgotthárd környéki szlovén községek népessége. Az 1990. évi statisztika már csak hat község adatait tartalmazza, mivel Rábatótfalut 1983-ban Szentgotthárdhoz csatolták. Ezzel "eltűnt" a statisztikából az 1980-ban 680 főt számláló szlovén község. A megmaradt hat község népessége 1990-ben 2268 fő volt. A statisztikai adatok szerint tehát 1869 és 1990 között a Szentgotthárd környéki szlovén községek lakossága 1906 fővel, vagyis 45%-kal csökkent. A népesség számát befolyásoló két tényező - a természetes szaporodás és vándorlási különbözet - alakulását a 4-7. tábla mutatja. Ezek kedvezőtlen alakulásának hatására a szlovén községek népessége egyre csökken. Az ötvenes években a szlovén községek erősen negatív vándorlási egyenleget mutattak a pozitív természetes szaporulat mellett /550 fő/-1501 fő/. A hatvanas és hetvenes években erősen lecsökken a természetes szaporulat /309/104 főre/, de harmadára csökken az elvándorlás is /-816/-565 fői /5. tábla/. A halálozások száma a születések száma fölé emelkedett 1980 és 1990 között, a természetes szaporodás negatív előjelű lett /-106 fő/. De tovább csökkent az elvándorlás is /343 fő/. Az elvándoroltak jelentős hányadát a produktív korúak képezték, akik között a nők aránya is magas volt.

7 Ezzel párhuzamosan a népesség elöregedése tapasztalható. 1990-re 11-ről 24%-ra nőtt a hatvan éven felüliek aránya és 29-ről 18 %-ra csökkent a 0-14 éves korosztály aránya /8. tábla/ A kedvezőtlen demográfiai helyzet hatással volt a népesség korösszetételére. A csökkenő népesség korszerinti struktúrája folyamatos elöregedést jelez. Az 1980-as évektől a kétgyermekes család dominál, míg 1970-ben még a háromgyermekes volt a jellemző.

8 A vasi szlovén falvak lakosságának csökkenése összefüggésbe hozható Szentgotthárd lassú ütemű iparosításával. A második világháború után, főként a fiatalok, Magyarország iparilag fejletteb vidékeire költöztek. A jelenség a dombos és elzártabb területeken a nem kielégítő birtok- és közlekedési viszonyok következménye is /utak, autóbuszközlekedés, nem kielégítő infrastruktúra/. A szlovén községek településszerkezete aprófalvas. Egyik lakosságának a száma sem haladja meg az ezret /Felsőszölnöknek 756, Orfalunak 77 lakosa volt 1990-ben/. A szlovén lakosság erőteljes csökkenésének és elöregedésének az oka az alacsony természetes szaporodás is és az elköltözés. A legtöbben 1949-1960 között költöztek el /29% - 1501 fő/ gazdasági és politikai okokból /erőszakos kitelepítés/. A hetvenes, nyolcvanas években a szentgotthárdi selyemgyár rekonstrukciója, házépítési kölcsönök eredményeként tovább mérésklődött az elvándorlás. A selyemgyár és a kaszagyár fokozatos leállásával 1982-1992 között nagyon sok szlovén munkanélülivé vált. Félő, hogy ez ismét elvándorláshoz fog vezetni. A magyarországi szlovének rohamosan asszimilálódnak. A szlovén falvak lakossága öregszik, a fiatalok elvándorolnak. Szentgotthárdon is elmagyarosodik a második generáció. A szlovén nyelv majdnem minden szituációban háttérbe szorul a magyarral szemben, főként a fiataloknál. Ez pedig a nyelv, illetve a nemzetiség megszűnésével jár. A két idős horvát illetve szlovén plébános halálával a nyolcvanas évek közepétől az egyház nemzetiségi identitás terén játszott fontos szerepe is megszűnt. Az identitásvesztéshez nagymértékben hozzájárult a politikai és földrajzi elszigeteltség, valamint az anyanemzettel való mindennapos kapcsolatot biztosító közvetlen határátkelő hiánya, illetve az 1991-ben kezdődött jugoszláviai háború. 334