Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
III. A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Pálházy László: A nemzetiségi adatok hibaforrásai
vármegyében 8 ezer/ összesen 89 ezer német anyanyelvű élt. 1941-ben ugyanezen vármegyékben csupán 16 ezer volt a német, de 105 ezren jiddis és héber anyanyelvűnek vallották magukat, mivel ekkor ezek a válaszok is szerepeltek a kérdőíven. Nyilvánvaló, hogy 1910-ben a jiddis anyanyelvűek többsége a hozzá hasonló német nyelvet jelölte meg anyanyelvként. 1941-ben az ott élő izraelita vallásúaknak mintegy 70%-a volt jiddis anyanyelvű, tehát az 1910-ben ugyanezen a területen élt 117 ezer izraelita 70%-ával, mintegy 80 ezer fővel kevesebbnek tekinthetjük a kárpátaljai németek számát. Csupán a teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy elvileg az adatok feldolgozásának munkafolyamata is rejthet magában némi hibalehetőséget. Itt elsősorban arra gondolok, hogy a kevésbé figyelmes kódoló - különösen a késő este, pluszmunkában végzett feldolgozás során - könnyen elvétheti a nemzetiségi kódszámot. Ha automatikussá válik benne, hogy adott kódnégyzetbe szinte mindig l-es számjegyet kell írnia /a magyar nemzetiségű kódszáma/ az ettől eltérő válaszra nehezebben figyel fel. A szándékos hamisítás elvi lehetőségét sem tagadhatjuk, azonban a magyar népszámlálások gyakorlatában soha nem fordult elő. Más kérdés az, amely adatközléskor bárhol előfordulhat, miszerint az esetleg nem tetsző eredmények publikálása elmarad, vagy az igaz, pontos adatok olyan csoportosításban kerülnek nyilvánosság elé, amelyek nem teljes valóságukban mutatják az eredményeket. Itt olyan esetekre gondolok, minek során ugyan a kérdőív a lehető legrészletesebben tartalmazza az előírt válaszokban a valamely nemzetiséghez tartozó különböző elnevezésű népcsoportokat, azonban a publikáció során ezek tagjai nem annál a nemzetiségnél kerülnek közlésre, amelyhez azok ténylegesen tartoznak, vagy az "egyéb" csoportban szerepelnek. Utóbbi esetben anélkül történik torzítás, hogy a számadatok pontosságához kétség férhetne. A magyar népszámlálások történetében ilyenre nem tudok példát felhozni. Az eddigieket áttekintve felvetődik a kérdés, hogy mi a megoldás, mit tehetnek a statisztikusok a megbízhatóbb nemzetiségi adatokért? A megfelelő előnyomott válaszokat tartalmazó kérdőív szerkesztésén túl az állampolgárság és a vallás, a hitfelekezet kérdésének visszakerülése feltétlenül javítaná a válaszok minőségét. A nyelvismereti kérdőpontot ki lehetne egészíteni a nyelvtudás szintjének /például: csak érti; beszél is; alap-, közép-, felsőfokú nyelvvizsga; anyanyelvi szint/, megszerzési módjának /például: szülőktől, rokonoktól; környezettől, szomszédoktól; iskolában, tanfolyamon, magánúton/ és idejének /például: gyermekkorban, felnőttkorban/ tudakolásával. A kettős kötődés feltárása érdekében meg lehetne engedni több válasz aláhúzását. Lehetne - elvileg - a szülők, felmenők nemzetiségére, anyanyelvére vonatkozó kérdés beiktatásával is javítani az ismereteinken, ez azonban - tekintve, hogy századunkban túl gyakran firtatták a származást - bizonyos ellenállást váltana ki, veszélyeztetve az egész népszámlálás sikerét. Az összeírok toborzásánál is fokozottabban igénybe kellene venni a nemzetiségi szövetségek segítségét, hogy ők adjanak összeírót azokon a területeken, ahol úgy érzik, hogy másképp nem lenne garantálva a nemzetiségi népesség megfelelő összeírása. Az eddigiekben felsorolt hibaforrások hatásának mértékét nem kívánom megbecsülni. Nehéz, szinte lehetetlen lenne annak kimutatása, hogy hányan vallottak mást a kérdőívek esetleges hibái, a felsorolások sorrendisége, az összeírok nemzetiségi nyelvtudásának hiánya, vagy az összeírtak félreértése stb. hatására. Azt azonban bizonyosra vehetjük, hogy a legnagyobb befolyásoló tényező az, hogy az összeírt személyek szándékosan vallják magukat nem nemzetiséginek. A több, mint negyven éve elvesztett bizalom visszaszerzéséért, az aggodalmak eloszlatásáért a KSH minden igyekezete mellett a legtöbbet a politikusok és a nemzetiségi szövetségek tehetnek. A nemzetiségek érdekképviseleti szervei az összeírás előtt felhívhatnák tagjaik figyelmét a nemzetiség valósághű bevallásának fontosságára. Eloszlathatnák a kételyeket, figyelmeztethetnék a lakosságot arra, hogy a számlálóbiztosok esetleges tévedéseit korrigálják, hatékonyabban részt vehetnének /például számlálóbiztosok, felülvizsgálók beszervezésével/ az adatfelvételben. Ehhez azonban ezen szervezetek esetleges aggályainak eloszlatása is szükséges. Ez már politikai feladat. Befolyásolhatja a nemzetiségek adatbevallását az anyaországban folytatott politika is. Ha ez szimpatikus, szívesen vallják be nemzetiségüket, ha ellenszenves politikát folytatnak az anyaországban - különösen a kettős kötődésűek - azzal fejezik ki ettől való elhatárolódásukat, hogy nem vallják magukat az adott nemzetiséghez tartozónak. Például Magyarország 1968-as "segítségnyújtása" Csehszlovákiának érezhetően csökkentette az ott élő magyaroknak a statisztika által kimutatott számát. A demokrácia megerősödése mindenképpen előnyös a nemzetiségi statisztikák minősége, megbízhatósága szempontjából is, hisz az többek közt azt is jelenti, hogy nincsenek hátrányosan megkülönböztetett embercsoportok, kollektív elítélések, egyes nemzetiségekre aggatott tulajdonságok, jelzők. így nem lesz szükség - a hátrányos következményektől való félelelem miatt - a nemzetiségi hovatartozás eltitkolására, meghamisítására. 270
