Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

I. A NEMZETISÉGI STATISZTIKA ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI - Klinger András: A nemzetiségi statisztika Európában és Magyarországon

csökkenti az erre vonatkozó népszámlálási gyakorlat fontosságát, illetve az ezzel foglalkozó eddigi nemzetközi együttműködés hiánya is hozzájárult az igen eltérő nemzeti gyakorlat kialakulásához. Az 1990 körüli népszámlálásokra vonatkozó európai népszámlálási ajánlások két kérdést tartalmaznak az ajánlott népszámlálási ismérvek között: - nemzetiségi és/vagy etnikai csoport - nyelv A definíciókra vonatkozóan az ajánlások a következőt mondják ki: Nemzetiség és/vagy etnikai csoport 209. A népesség nemzetiség és/vagy etnikai csoportjai, amelyekre vonatkozóan információra van szükség, a különböző országokban a nemzeti sajátosságoknak megfelelően különböznek egymástól. Néhány alap, amelyek segítségével az etnikai csoportokat meghatározzák, a következő: etnikai hovatartozás /azaz eredet szerinti ország vagy terület, ami különbözik az állampolgárságtól vagy a jogi nemzetiségen alapuló országtól/, faj, szín, nyelv, vallás, ruházkodási vagy étkezési szokások, törzs vagy e tulajdonságok különféle kombinációi. Ezen kívül, a használt meghatározásoknak, mint például a "faj"."származás" vagy "törzs" különféle megnevezései vannak. Ezért minden országnak, amely az etnikai tulajdonságokat vizsgálja meg kell határoznia mindazokat a definíciókat és fogalmakat, amelyek alapján a különböző népcsoportokat elhatárolják egymástól. A téma természete miatt ezek a csoportok országról országra erősen különbözni fognak egymástól, így nem lehet javasolni nemzetközileg elfogadható meghatározásokat. Nyelv 210. Háromféle nyelvi adat van, amit a népszámlálásoknál gyűjteni lehet. Ezek a következők: a) Anyanyelv, amit úgy határoznak meg, mint az a nyelv, amelyet az illető személy otthonában általában beszéltek korai gyermekkorában. b) Használt nyelv, amit úgy határoznak meg, mint az/ok/ a nyelv/ek/, amely/eket/ az illető személy jelenlegi otthonában általában beszél, vagy leggyakrabban beszél. c) Meghatározott nyelven való beszéd képessége. Mindezek az információtípusok teljesen különböző elemzési célt szolgálnak. Minden országnak meg kell határoznia, hogy egyáltalán, ezen információtípusok melyike alkalmazható saját céljaira. Jelentős számú kisebbségi csoporttal rendelkező országoknak javasolják, hogy gyűjtsenek adatot a fenti típusú nyelvi adatok közül, elsősorban az a) és c) típusúból. A definíciók eléggé tág teret adnak az országoknak arra vonatkozóan, hogy mit kérdezzenek és pláne nem adnak arra vonatkozó útmutatást, hogy hogyan kérdezzenek. De azért az egyértelműen kiolvasható belőlük, hogy azon országokban, ahol jelentős számú kisebbségi csoport él, nem elég egy ismérv feltétele, hanem több oldalról is meg kell közelíteni a nemzetiséghez tartozás megállapítását. A kétfajta ismérv önmagában is ötféle lehetőséget tartalmaz és talán abban egyértelmű a meghatározás, hogy megpróbálja egymástól egyértelműen elhatárolni ezeket a különböző tartalmú ismérveket, vagyis: 1. nemzetiség 2. etnikai csoport 3. anyanyelv 4. használt nyelt 5. ismert nyelv. Mindezek között - ha nem is egyértelműen - prioritást ad a 3. és 5. kérdésnek, illetve, ahol az ország adottságai fontosnak tartják az 1. vagy 2. valamelyikének. 23