Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

III. A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Mészáros Árpád: Nemzetiség, anyanyelv és vallás a magyarországi népszámlálások tükrében

Az 1880. évi népszámláláskor román anyanyelvűként összeírt több mint 2,3 millió személynek mintegy 54%-a élt Erdélyben, míg a többiek az Erdéllyel határos magyarországi megyékben, illetőleg a Szerb Vajdaságban és a Bánságban. Például ez utóbbi területhez tartozó Krassó-Szörény megyében a románság /290 ezer fő/ a népesség 76 %-át képezte. Jelentős számban éltek Arad megyében és Biharban - 185, illetve 186 ezren, arányuk 61% illetve 42%-os volt. Erdély megyéinek legtöbbjében akkoriban is a román anyanyelvűek voltak döntő többségben. Például Fogarasban 89%, Hunyad megyében 88%, Alsó-Fehér és Szolnok-Doboka megyében 76% volt román anyanyelvű. Népességen belüli arányuk csupán három, székelyek által lakott megyében volt nagyon kicsi /Udvarhely megye 3%, Csík és Háromszék megye 12-12%/. A horvát és a szerb anyanyelvűek adatai az 1880-as közlésekben együtt találhatók. Ezek szerint a délszláv, két rokon nyelv valamelyikéhez 2 millió 326 ezren tartoztak, és ebből a horvátok mintegy 58-60 %-os részarányt képviseltek. A horvát és a szerb etnikum meglehetősen keverten élt együtt Horvát-Szlavonországban. A horvátság döntő többsége országuk nyugati megyéiben élt. Például Varasd megye népességének mintegy 97%-a, Belovár-Kőrös és Zágráb megyéknek háromnegyede volt horvát. A Drávától északra jelentős horvát kisebbség élt Zalában, a megye lakosainak 19 %-a. Említésre méltó még a Sopron és Moson megyei 36 ezres horvát közösség, amely a két megyében 11 %-os részarányt jelentett. A szerbek aránya - érdekes módon - nagyobb volt Horvát-Szlavóniában /kb. 30%/, mint a Szerb Vajdaság és a Bánság területén /kb. 20%/. A törökök elől hazánkba menekült szerbek /rácok/ egy csoportja eljutott egészen a fővárosig, ill. környékéig. Pest megyében mintegy 7 ezer szerb anyanyelvűt írtak össze 1880-ban, elsősorban Szentendrén és Ráckevén, míg Budapesten is akadt mintegy fél százaléknyi szerb nemzetiségű. Az Északkeleti-Kárpátok aljában elterülő hét megyében élt a hazai rutén nemzetiségnek mintegy 95 %-a, több mint 350 ezer fő, egyharmaduk Máramarosban. A 6,4 millió lelket számláló magyarság e soknemzetiségű országnak elsősorban a belsőbb területeit lakta döntő mértékben 1880-ban is. A cigányságról, mint etnikumról megbízható, jól használható adatokat tulajdonképpen egyetlen magyar népszámlálás sem tudott felmutatni. A róluk publikált adatok /anyanyelv, nemzetiség/ nagyon messze járnak a valóságos helyzettől, akár anyanyelv, akár nemzetiség szerint írták össze őket. Már az 1850. évi osztrák népszámlálás vallási adataiból is látni lehetett, hogy nemzetiség és vallás bizonyos mértékig összefüggenek. Ezt támasztják alá az 1880. évi népszámlálás vallási adatai is. 1880-ban a történelmi Magyarországon élők vallási megoszlása látható a 2. táblában. A különböző felekezetekhez tartozók területi elhelyezkedése természetesen ugyanazt a képet mutatta 1880-ban is, mint 30 évvel korábban. Azonban az erdélyi, a szerb vajdasági és a horvát-szlavóniai országrészek vallási megoszlását szükséges legalább nagy vonásokban ismertetni, mivel erre korábban, az 1850. évi adatok bemutatásakor nem volt lehetőség. A katolikus vallásúak aránya Erdélyben csupán Csík megyében volt kiugróan magas /83%/, a másik két, székelyek lakta megyében, Háromszékben és Udvarhely megyében már csak a népesség egyharmada tartozott ehhez a felekezethez. A jellemzően román megyékben, minthogy a románok vagy görög katolikusok, vagy a görög keleti egyház tagjai, elenyésző volt nem csak a római katolikusság, hanem az evangélikus és a református egyház súlya is. A Vajdaságban, egyre nyugatabbra haladva mind nagyobb arányban éltek katolikusok, például Bács-Bodrog megye 61 %-a tartozott ehhez a felekezethez, míg Krassó-Szörényben csak 16%. Horvát-Szlavonország döntően /71%/ katolikus volt abban az időben, míg további 26% az orthodox görög keleti egyház tagjának vallotta magát. Evangélikusok, főként a szászok /voltak/ Erdélyben, református vallású /volt/ az ottani magyarság egy része. A zsidóság abban az időben még meglehetősen kis számban élt a 15 erdélyi megyében, hiszen ottani számuk mindössze 36 ezer körül mozgott, míg például egyedül Máramarosban több mint 33 ezer zsidót írtak össze. Úgyszintén csekély számú és arányú /10,7%/ zsidó vallásút találunk Horvát-Szlavóniában is. A Vajdaság területén arányuk 2-3% közötti volt Krassó-Szörény megyét kivéve /0,9%/. Az 1910. évi népszámláláskor összeírt 20,9 milliónyi népességnek 48,2 %-a vallottamagát magyar anyanyelvűnek, kereken 10 millióan, míg az 1880. évi arány 39,7% volt /6,2 millió/. Feltételezve az ország népességét alkotó etnikumok egymástól nem nagyon eltérő mértékű természetes szaporodását, nyilvánvaló, hogy a magyar - nem magyar arány ilyen mérvű megváltozása elsősorban egy lassú asszimilációs folyamat eredménye. A szóban forgó 30 év alatt a németek részaránya 12%-ról 9,8%-ra csökkent, a szlovák anyanyelvűeké 11,5%-ról 9,4-re. /Megjegyzendő, hogy a századforduló évtizedeiben felerősödött kivándorlási mozgalomban a szlovákság vezető szerepet játszott, ami jelentősen visszahatott lélekszámukra./ A többi nemzetiségnél ez az aránycsökkenés jóval kisebb volt, de volt. Természetesen mindegyik etnikai csoport népessége számbelileg kisebb-nagyobb mértékben gyarapodott 1880-1910 193