Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSEI

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSEI Valljuk, hogy a közép-kelet-európai népek egymás mellett élésre, vagy ahogy Duray Miklós szebben megfogalmazta: "együttélésre" vannak utalva. Ehhez az együttéléshez közös cselekvés is szükséges, közös erőfeszítés, közös kutatómunka a műit feltárásához. A feltárt adatok után azok valóságértékeinek a kutatására, végül a tények elfogadására kell sort keríteni. A társadalmi haladás állomásai szorosan összefüggnek a népesség számára, foglalkozási, műveltségi összetételére, az egészségügyi és kulturális viszonyokra, a születések és halálozások mikénti alakulására vonatkozó mutatókkal. Miután a 19. század első felének demográfiai kérdései sem tisztázottak, űgy véljük, hosszú időre van tartalma ennek az együttműködésnek. Együtt élünk évszázadok, némelyik néppel egy évezred óta. Kell, hogy a kölcsönös érdek, a népek és települések műltjának vizsgálata, a közös sors kutatása, a közösen alakítandó jövő összekössön bennünket a ma még inkább jellemző kirekesztés, az elüldözés, a közös történelmi múltat és az együttélést, a társnemzeti sorsot kifejező névtáblák megsemmisítése időszakában. A tisztánlátás érdekében szerveztük 1992 őszén Budapesten azt az előadássorozatot, melynek tanulmányai - néhány kivételével - e kötetben látnak napvilágot. Jól tudjuk, hogy az 1910-1990 közötti adatok demográfiai áttekintése nem ad elég magyarázatot a kialakult feszültségek megértéséhez. Az őshonos népek népességszámának és összetételének tisztázása, a török háborűk menekültjeivel, a 18. századi telepítésekkel kapcsolatos kérdések megvilágítása, mind-mind olyan előzmény, amelynek hiányzik a demográfiai feltárása. Talán az olvasó nem veszi rossz néven, ha a szerkesztő mindjárt a bevezetőben elmondja azt, amit a konferencia legfőbb tanulságaként leszűrt. Ez pedig így hangzik: A szomszédos országokban vészesen fogy a magyarság, helyzetük, sorsuk a többségi nemzet toleráns, felvilágosult magatartásától függ. A rossz közérzetet, a létbizonytalanságot a hazai és külföldi informátorok egyaránt fokozzák. A hamis, megtévesztő adatok közzététele, terjesztése is ezek közé tartozik. Abban nincs meglepő, hogy az átélt évtizedek a kisebbségeket érintették a legjobban, következésképpen a nemzetiségek számát jelző statisztikai adatok sem valósak. Erről a statisztikusok nem tehetnek. Az előadások alapján levonható az a következtetés, hogy amíg a magyar tanulmányok /előadók/ azt hangoztatják, hogy a II. világháború utáni népszámlálások, a kitelepítések, népességcserék, vándorlások következtében nem adnak valós képet, addig egyes szomszédos országok hivatalos szervei azt az álláspontot képviselik, hogy az általuk közölt adatok megfelelnek a valóságnak. Más kérdés az - de erre is utalni szeretnénk -, hogy az előadások szerzői nem mind demográfusok, így érthetőleg a demográfiai folyamatokat egyik-másik szerző kissé leegyszerűsítve értelmezi. Vitatható az a módszer, amely a két népszámlálás között történt természetes szaporodást extrapolálja a következő időszakra, nem véve figyelembe a különböző népszámlálások politikai légkörének hatását a nemzetiségi tudatra, a szülőképes korú nők számát és összetételét, illetve annak változásait, a vándorlás eltérő mértékét, vagy az asszimiláció milyenségét. Hasonlóképpen problematikusnak ítéli a szerkesztő a nemzetiségek számának a családnevek alapján történő minősítését. Megkérdőjelezhető továbbá az a szemléletmód is, amelynek alapján a 20. századra vonatkozó vizsgálat során a vallási hovatartozás alapján ítélik meg a nemzetiséget. A kötet szerkesztése kapcsán nagy volt a kísértés, hogy az ugyanazon területre, ugyanazon időről származó adatokat egységesítsem. Nem tettem! Ezzel is jelezni akartam, hogy mennyire szükség van az egységes szempontok alaján végrehajtott nemzetiségi felvételekre, hogy fontos feladat a nemzetiségek összeírásakor a pontos fogalmi meghatározás és a félelemmentes politikai légkör annak érdekében, hogy az egyén félelem nélkül, szabadon vallhassa meg anyanyelvét, nemzetiségét. Ugyancsak észrevételezheti az olvasó, hogy az azonos területre vonatkozó tanulmányok szerzőinél vannak egybehangzó, ismétlődő megállapítások. Ezeket sem rövidítettem, úgy gondolom, a két egybehangzó következtetés 17