Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Mirnics Károly - Jastrebinac János: Nem vagyunk mi senkinek sem a terhére

régóta nagyon kevés a gyerekünk, a vendégmunkán levő magyar szülők gyerekei pedig külföldön születnek, vagy külföldre viszik őket. / Ez a 2-2,5% elég lehetett az úgynevezett "rendes tevékenység" ellátáshoz, a többinél pedig a magyarok részt vállaltak minden közös szükséglet előteremtésében. Abszurdumnak tartjuk, hogy a vajdasági magyaroknak azért kell harcolni, hogy ezt bizonyítsák: van fedezete azoknak a pótkiadásoknak, amelyek az oktatási tevékenység ellátásához szükségesek. Az önzetlen, a kisebbségtulajdonos állam nagylelkűségi rohamában póteszközök alakjában ezidáig visszaszolgáltatta a megtermelt nemzeti jövedelemnek egy kicsiny részét. Ezért hálásnak kellett lenni az állam iránt és el kellett hinni, hogy az állam jókedvében megajándékozta őket. Most kérdésessé tették még e pótösszegek folyósítását is. Hallott ilyet valaki Európában? . A kultúra területe még áldatlanabb helyzetben van, még nagyobb igazságtalanságok és aránytalanságok keletkeznek. Egy bizonyos, Szerbiában nem költik a kultúrára szánt pénzeszközöknek az 5,84%-át a magyar kultúrára - de még a 0,5%-át sem. A magyar kultúrát részben visszasüllyesztették, részben meghagyták műkedvelői szinten, ugyanakkor az államalkotó szerb nép kultúráját magas professzionális szintre emelték. Az előzőnek morzsákat juttattak, az utóbbinak pedig óriási pénzeszközöket azzal az indokolással, hogy ezeket használhatják a kétnyelvű magyarok is. Ezzel tökéletes és teljes kulturális kizsákmányolásnak vetették alá a nemzeti kisebbségeket. Ha most azonnal reprivatizálnák a nemzetiségek által összerakott, kicsi pénzekből létrehozott valamennyi művelődési házat, s abban engedélyeznék a teljesen önálló tevékenységet, akkor is csak részben enyhítenének mérhetetlenül nagy bűneiken. Eddigi cselekedeteiket ez nem tenné jóvá. A múlt pusztítása óriási. A nacionalista szerb állam a kisebbség szellemi életét ahogy tudta, úgy rombolta és bomlasztotta. A kultúra területén is a póteszközök problémája jelentkezik. Érthető. Az ország most a menekülttáborok, fogolytáborok és koncentrációs táborok országa. Kit érdekelhet itt és most a kultúra? A hadszíntéri jelentések lettek minden délszláv embernek legkedvesebb olvasmányai. A kiválasztott nép olyan mélyen beleásta magát katonai dicsőséget éltető múltjába, hogy onnan többé ki nem nézhet, és nem láthatja meg saját jövőjét. A jövő meglátásához elengedhetetlen feltétel a kultúra. Pedig a kultúrának megvannak az alappillérei, az infrastruktúrája: az alkotók, a művészek és a szervezők. Mégis minden meddő. Az ország szellemi élete is egy üszkös, kiégett tájra emlékeztet. Számunkra a legszomorúbb az, hogy minden tettükkel tagadják a nemzeti kisebbségeknek a kutúrához való ragaszkodását. Nemkülönben nagy problémák jelentkeznek a nemzetiségi tájékoztatási eszközök működéséhez szükséges póteszközök biztosításában. Itt a végső ideje, hogy a nemzetiségi jogaik ápolásához a nemzeti kisebbségek nemzetközileg is garantált védőmechanizmust - autonómiát - kapjanak. Hogy is mondja Tolsztoj? Ha a bűnöző szándékú emberek összeszövetkeznek, abból ajószándékú emberek csak egy következtetést vonhatnak le a maguk számára: azt, hogy ők is szövetkezzenek a rossz szándék ellen. Erre nagy szükség van már csak azért is, mert a nacionalista szerb állam idáig az egyik tartomány szükségleteinek a pénzbeni támogatását igyekezett átdobni a másik tartomány nyakába: az egyik nemzetiség szükségleteinek a pénzbeni támogatását igyekezett megoldani a másik nemzetiség szükségleteinek a tagadásával, és a hozzá szükséges pénz elvonásával. Most a saját vállalkozása - háborúja - minden nyomorát igyekszik a kisebbségek vállára átrakni. Olyan intézkedéseket épített be a pénzügyi rendszerbe, amely ezt szolgálja. A kisebbségek részéről erre csak egy lehet a válasz: elég volt! 157