Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Mirnics Károly: Módszertani nehézségek a vajdasági magyarság identitásának tanulmányozása során
Ezt azok a magyarok képezik, akiknek az állandó tartózkodási helye Vajdaság valamelyik helységében, községében /1981. márc. 31. 24 óra/ volt, függetlenül attól, hogy az adott pillanatban az illető személy otthon tartózkodott-e vagy távol volt /mert pl. éppen elutazott, más helységben tanult vagy dolgozott, másult gyógykezelték, katonaszolgálatot teljesített valahol, vagy börtönben töltötte büntetését stb./. Az állandó magyar népesség felölelte az ideiglenesen külföldön dolgozó magyar nemzetiségű munkásokat és családtagjaikat is. Ezt fontos hangsúlyozni. Amelyik községben volt a magyar nemzetiségű lakos állandó tartózkodási helye, annál a községnél jelentkezik az adata; annak a községnek a területén lévő helység állandó népességénél szerepel, amelyből kivándorolt vendégmunkásnak. /Vendégmunkásnak azt a jugoszláv állampolgárt tekintik, aki megtartotta állampolgárságát, de külföldi munkaadónál dolgozott./ Az 198 l-es népszámlálás a magyar nemzetiségű vendégmunkások és családtagjaik számát 13 000 főben állapította meg. Az én felméréseim azonban azt mutatják, s ezt egyik tanulmányomban publikáltam is, hogy számuk összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetett. Helyes-e az a módszertani hozzáállás, amely a vendégmunkásokat és a velük együtt külföldön tartózkodó családtagokat az állandó népességbe beszámítja? Mindenképpen. Helyes még akkor, ha tudjuk róluk, hogy csak nehezen és lassan térnek vissza. /1971-1981 között mindössze 4713 fő költözött haza./ Legnagyobb részük ugyanis bár annak idején ideiglenesen távozott, mégis örökre külföldön marad. E tekintetben a jövőben sem várható változás. Végső eredményében és következményében ezek a folyamatok irreverzibilisek. A második nemzedék egy része ugyan még ápolja az anyanyelvet, de idegen tannyelvű iskolába jár. A vendégmunkások azonban még mindig országunk állampolgárai, és érzelmileg is kötődnek az itteni magyarsághoz. Erről számtalan tapasztalatot szereztünk. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a 385 356 magyar nemzetiségű lakos közül csak 350 403-nak volt magyar az anyanyelve, 33 625-é pedig szerbhorvát. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ez a 33 625 fő nem tudott magyarul. A népszámláláskor ugyanis úgy tették fel a kérdést, hogy milyen nyelvet használ a családban, s a válaszok közül az elsőt kódolták. Ez a tény elfedheti a fenti csoport részleges kötődését a magyar etnikumhoz is, vagy legalábbis a kultúrájához. Ezeknek a száma elérhette akár a tízezeret is. Tekintettel arra, hogy 369 965-en magyar anyanyelvűnek jegyeztették be magukat, ebből is az következik, hogy 12 272 fő jugoszlávnak vallotta magát. Tagadhatatlan, hogy a jugoszláv nemzetiség kifabrikálása volt e kor nagy manipulációja. Állami és pártokmányok szóltak arról, hogy éppen azért kell szorgalmazni a jugoszlávságot, mert így simább lesz és vonzóbbnak tűnik majd a beolvadás, az integrálódás /voltaképpen a szerb társadalomba/, mintha közvetlenül történne. Vagyis a szerb társadalomba való beolvadás a jugoszláv társadalomba való beintegrálódás útján történik, mivel ez vonzóbbnak tűnik /és tűnt is/ a kisebbségek előtt. /A szerb kultúra ugyanis nagyon patriarchális központú, ortodox értékrendszerű, pravoszláv jellegű./ A kisebbségi és a szerb kultúra között számos jellegzetes különbség van. Ha számba vesszük azoknak a tényezőknek a kölcsönhatását, amelyek pozitív vagy negatív irányba befolyásolják a vajdasági magyarság számát, megállapíthatjuk: ha a vajdasági magyarok számáról akarunk beszélni, semmi esetre sem indulhatunk ki a 350 403 főből, amely szám a magyar nemzeti hovatartozás és a magyar anyanyelv metszőpontját képezte. A vajdasági magyarság számos asszimiláló tényezőnek volt kitéve. Ebből kifolyólag mindenkit figyelembe kell venni, aki valamilyen módon ragaszkodik vagy a magyar nemzetiségi hovatartozásához, vagy a magyar kultúrához. Ilyen értelemben elmondható, hogy a vajdasági magyarok /vagy részben-magyarok, de a magyar kultúrához mindenképpen ragaszkodók/ száma 380-390 ezer fő körül lehetett. Ez a népességi mutató 1991-re 349 960 főre csökkent - ez a szám ugyancsak tartalmazza az előzőleg említett tényezőket. Tovább erősödött a külső vándormozgalom, az asszimiláció és a negatív előjelű depopulációs népmozgalom /csökkenő születésszám és növekvő halálozás stb./. Amíg azonban a magyarországi társadalomban főleg a vitális-népmozgalom /elsősorban a születésszám/ befolyásolja az összes többi demográfiai folyamatot /elsősorban a vándormozgalmat/, addig a vajdasági magyar kisebbségi társadalomban ez a folyamat fordított: mindenekelőtt a kivándorlás és az asszimilációs folyamat határozza meg a vitális folyamatokat. Nem azért alacsony vagy alacsonyabb a születések száma, mint a magyarországi, mert a vajdasági magyarok nem akarnak gyermeket, hanem mert a szülőképes korcsoport nagy része 1964-1991 között külföldre távozott vendégmunkásként, vagy végleg kivándorolt, s ezt a jugoszláv statisztika vagy nem volt képes kimutatni, vagy nem is akarta. Köztudott, hogy miután a volt Jugoszláviában kitört az etnikai belháború, újabb 20-25 ezer magyar nemzetiségű kért külföldön menedékjogot. Ezek többsége katonaköteles fiatal, és szintén a fiatal szülők korcsoportjához tartozik. Csak a későbbiekben fogjuk megtudni, hogy ideiglenes menedékről van-e szó, vagy a külföldön tartózkodás állandósul-e, ami már a kivándorlással lesz egyenlő. A vajdasági magyarság nagy megpróbáltatásnak van kitéve: a sorsa nagyon nehéz, a jövője veszélyeztetett és most már bizonytalan. 151
