Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

ELŐSZÓ

ELŐSZÓ A Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottsága és Történeti Demográfiai Albizottsága; a Magyar Kormány Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatala "A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért" Alapítvány; a Teleki László Alapítvány; A budapesti Európa Intézet; valamint a Központi Statisztikai Hivatal támogatásával 1992. szeptember hó 3-5. között konferenciát rendezett a nemzetiségi/etnikai/nyelvi csoportok statisztikájáról. A konferencián képviseltette magát az osztrák, a vajdasági, a szlovák, a román, a horvát, a szlovén statisztikai hivatal. Részt vettek továbbá meghívott demográfus, statisztikus, történész szakértők a szomszédos államokból, valamint Angliából, Németországból, Svájcból. A konferencia célja egyrészt az ország mai területén élő nemzetiségek statisztikai adatainak pontosítása, másrészt a szomszéd államokban élő magyarság számának megvitatása volt. További célként a nemzetiségek számbavételével kapcsolatos fogalmi, módszertani kérdések megvitatása, valamint a későbbiekben a Közép- és Kelet-Európa államaiban végrehajtásra kerülő nemzetiségi összeírások elveinek megvitatása és elfogadása szerepelt. Ismeretes, hogy a nemzetiségek számbavételénél alkalmazott eltérő módszerek és a megtorlástól való félelem miatt a publikált adatok forrásértéke viszonylagos, pedig a kisebbségvédelem kiindulópontját a nemzetiségek létszámára és összetételére vonatkozó adatok jelentik. Nem mindegy ugyanis, hogy a nemzetiségi adatok a nemzetiségre, az anyanyelvre, vagy éppen az etnikai eredetre vonatkozó információk hordozói-e. Elég, ha csak arra hivatkozom, hogy Amerikában a népszámlálások során 1870-től csaknem 100 évig a szülők országának, tehát szülőhazájának az adatát tudakolták az etnikai eredet kérdésére. Kitűnt, hogy a szülőhaza nem mindig határozza meg a kivándorló nemzetiségét és hogy több generáció vegyes házassága bonyolulttá teszi az utódok eredetének ilyen módon történő meghatározását. Ezért 1980-ban a reálisabb és megbízhatóbb adatok érdekében 19,3 %-os reprezentáció alapján már a származást tudakolták. E szerint a megkérdezettek fele egy, egyharmada két vagy több etnikumot jelölt meg, és mindössze 10% vallotta magát amerikainak. 1 205 000 személy vallotta magát első helyen magyarnak, 559 000 pedig második helyen. Példákat hozhatok mind a magyar, mind a szomszédos államok nemzetiségi adatainak vitatható jellegére vonatkozóan is. A legrosszabb a helyzet a cigány népességnél. A kulturális elmaradottság és az identitástudat hiánya miatt az 1990-es statisztika 143 000 fős cigány népességet mutatott ki nemzetiség szerint. A becslések ugyanakkor félmillió és egymillió között becsülik a hazai cigány népességet. Bizonytalanság van az Erdélyben, a Vajdaságban és Szlovákiában élő magyarság számát illetően is. De a hazai nemzetiségek sem merik bevallani identitásukat, él még bennük a megtorlástól való félelem. Emlékeznek még a ki- és betelepítésekre, a kényszermunkára történő elhurcolásokra. Ezért a nemzetiségi szövetségek és a helyi hatóságok is becslésekkel próbálják korrigálni a népszámlálási adatokat. A hazai szlovákság számát például, amely 1941-ben 76 000 fo volt, napjainkban 100 000 főre becsülik, ami alig hihető! A szlovák sajtó pedig 1967-ben 300 000 fős magyarországi szlovákságról cikkezett, félrevezetve ezzel a szlovák közvéleményt. A konferencián megjelentek nagy száma kifejezte, hogy fontos kérdés került napirendre. Az érdeklődést úgy gondolom nagy mértékben fokozta, hogy a szomszéd államok szakértői vállalták az ott élő magyarságra vonatkozó adatok és információk bemutatását. Hasonló módon járultak hozzá a magyarországi nemzetiségi szövetségek a konferencia színvonalának és tárgyilagos hangvételének megalapozásához. Külön is szeretném kiemelni annak a fontosságát, hogy meghívásunkra eljöttek és a konferencián részt vettek a szomszédos államok statisztikai hivatalainak vezető tisztviselői és szakértői. Amíg a nyugati államokban egyre erőteljesebben valósul meg a különböző népek közötti béke és egyetértés a jövő egységes Európája érdekében, addig a szomszédos államokban a nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségek konfliktusa zajlik. Intoleráns módon fegyverrel /Jugoszláviában, és a volt Szovjetunió államaiban/, vagy a politikai elnyomás eszközeitől sújtva vívják a nemzetiségek élet-halál harcukat /Vajdaságban, Szlovákiában, Romániában/. A statisztikusok ebben az idejétmúlt acsarkodásban szerettek volna példát mutatni az együttműködésre egy olyan területen, amely a nemzetiségeket és a nemzetiségi politikát alapjaiban érinti. E törekvés eredményeképpen született azon határozat, amelyet Ausztria, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia, Románia és a Vajdaság képviselői fogadtak el a konferencián az Európa Tanács Európai Népesedési Bizottsága svájci elnökének a részvételével. Ennek lényegi elemeit az alábbiakban kívánom összefoglalni. A megtartott előadások és viták során a statisztikai hivatalok képviselői és a meghívott szakemberek azt a javaslatot alakították ki, hogy a jövőben az adatok megbízhatósága, tárgyilagossága érdekében azok az országok, 13