1850. ÉVI ERDÉLYI NÉPSZÁMLÁLÁS (1994)

BEVEZETÉS

a székely és szász névnek sajátos csengést, anélkül azonban, hogy a magyar és német közösséggel való nyelvi és etnikai egységet bármikor tagadták volna.

3 A nemzetiségi bevallások különbözőségei onnan eredtek, hogy melyik szempont kerekedett felül, ki melyiket tartotta fontosabbnak. Feltűnő, hogy egyik székely szék lakói teljes egészében székelyeknek, a másiké magyaroknak vallották magukat, de vannak vegyes helységek is. Valószinü, hogy az egyes körzetek munkálatainak irányitói is befolyást gyakoroltak a lakosságra a nemzetiség bejegyzésénél. Katonai szempontból fontos kérdések következtek ezután: a 17-26 éves férfiak számát tudakolták korévek szerint. Az életkor meghatározásánál a betöltött évet vették alapul, a rendelkezés példája szerint az 1850. évi népszámlálásban valamennyi 1832. évben születettet 17 évesnek kellett bejegyezni. Befejezésül az országban, más koronatartományokban és egyéb külföldi országokban hosszabb ideig távollévők, illetve a helységben tartózkodó idegenek számát részletezték, valamennyit férfi-nő bontásban. Az "észrevételek" rovatba az évenkénti ellenőrzés során tapasztalt változásokat kellett bejegyezni (születések, halálozások, be- és kivándorlás). Minden egyes családról (bérlőről) önálló ivet kellett kitölteni, akár házaspárról (gyermekekkel vagy anélkül), akár özvegyekről vagy egyedülállókról lett légyen szó. A háztartáshoz tartozó nőtlen rokonokról nem kellett külön ivet felfektetni, a lakatlan házakról azonban igen, azzal a megjegyzéssel, hogy "jelenleg nem lakatik". A kolostorokban, kórházakban, tudományos intézetekben, nevelőotthonokban, árvaházakban, illetve katonai laktanyákban közösen élő személyekről egy ivet kellett kitölteni. Külön ív (B minta) szolgált az idegenek adatainak gyűjtésére. A 16. S- sorolta fel a végrehajtás menetét és azokat a szankciókat, amelyekkel azokat büntettték, akik a népszámlálás alól kivonták magukat vagy valótlan adatokat közöltek. A büntetés 10 ezüst forint értékig terjedt, aki nem tudta kifizetni, egy hétig terjedő börtönnel bűnhődött. Itt rögzítették, hogy a népösszeirás nem házról-házra történt, hanem a háztulajdonosokat és mindazokat, akik önálló ivet töltöttek ki, a községházára rendelték, hogy bevallást tegyenek. Az utasítás további része a különböző összesítések (egykorú kifejezéssel: áttekintések) készítésének módjáról szól. Külön ívet fektettek fel minden házról, amelyben több lakó volt, majd a helységek, alkörzetek, körzetek és kerületek szerinti összesítéseit kellett elkészíteni, melyek végül az országos főösszesitésben kumulálódtak. Közülük a helységek szerinti összesítés (D minta) fennmaradt anyagának közlésére kerül sor. A rendelkezés nem tett említést az állatok megszámlálásáról, holott az eredeti íven két további rovatban a lovak és szarvasmarhák számát is mindenütt megtaláljuk. Minthogy az állatállományra vonatkozó adatoknak meglehetősen híján vagyunk, e népszámláláshoz lazán csatlakozó értékek közlését szintén hasznosnak találtuk. A végrehajtás menetét nem kívánjuk nyomonkövetni. Külön feladatot igényelne az eredeti iratok fölkutatása és feldolgozása. Nagyobb problémák aligha jelentkeztek, hiszen az utasítás általában egyértelmű volt. Minősítésben különbözőségekre leginkább még a társadalmi hovatartozás meghatározásánál lehet számítani. Ehhez részben a korábbi összeírásoknál kialakult gyakorlat nyújtott segítséget, de megkönnyítette a munkát a tagolódás egysíkúsága is, hiszen a népesség nagy többsége mezőgazdasági termelést folytatott. A falvakban élő földbirtokosok, papok, vagy akár a tanítók élesen elkülönülő rétegei aligha okozhattak jelentős eltérést, csupán a városokban akadtak nagyobb számban nehezebben szétválasztható, jobbban összemosódó kategóriák. Mindez azonban csak abban az esetben jelentett volna nehézséget, ha az eredeti családi ívek maradtak volna meg, hiszen az adatok nem kerültek be az összesítésekbe. Több gondot okozhatott a népszámlálás zavartalan végrehajtásában a népesség ellenállása, amely az eredmények értékelésénél gyakran fölmerült. A szabadságharc leverését követő apátia, majd a nyomában sarjadó passzív ellenállás kétségtelenül megnehezítette az összeírok munkáját, de a szembenállást nem szabad túlbecsülnünk. Az ebből adódó hibaszázalék aligha haladja meg az első népszámlálásét. Valamivel jelentősebb a végrehajtó szervezet elfogultságából adódó torzítások lehetősége. Ez viszont egyedül a nemzetiségi bevallásoknál jelentkezhetik, hiszen a többi adat végeredményben indifferens volt, meghamisításukhoz senkinek sem fűződött érdeke. A nemzetiségi adatok esetében viszont joggal föltételezhető, hogy elsősorban a magyarok számának megállapításánál a ténylegesnél alacsonyabb értékek meghatározására törekedtek. Erre elsősorban a városi népességben már akkor föllelhető ingadozók, illetve a falvak magyar anyanyelvű, de görög katolikus vagy görög keleti lakóinak mechanikus bejegyzése esetén nyílt lehetőség. Ez a gyarkolat a leíró statisztikusoknál, elsősorban Fényes Eleknél is megfigyelhető: a nemzetiségi viszonyokat a vallási megoszlás alapján határozták meg, a románok vagy ruszinok számát automatikusan az említett vallások híveinek számával azonosították, holott egy részük a XIX. század közepén már magyar anyanyelvű volt.® (Elsősorban azokban a magyar többségű helységekben, ahová mint a tehetősebb parasztok cselédei apránként költöztek be.)Esetünkben ez a körülmény főleg a székely székekben okozott a magyarság kárára kisebb torzulásokat, de lehetséges, hogy a magyar anyanyelvű evangélikusokat hasonló alapon szászoknak könyvelték el. A római katolikus lakosság ilyen szétválasztására nem volt lehetőség. Erdély területén túlnyomó többségük éppúgy magyarnak számított, mint a reformátusok vagy unitáriusok csaknc-m teljesen homogén tömbje. 9