1996. ÉVI MIKROCENZUS A gazdasági aktivitás és a foglalkozási összetétel regionális alakulása magyarországon (2000)

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE - 4) A térbeli mozgás régión belül és kívül

1990 és 1996 között az aktív keresőknek csak igen kis része, alig 6 százaléka költözött más településre. A csupán ideiglenesen költözők aránya is igen alacsony. Az aktív keresők 5 százalékának van állandó lakcímén kívül másik lakása is, településszinten azonban csaknem minden második esetben megegyezik a lakóhely és a tartózkodási hely. Az állandó lakással azonos településen lévő ideiglenes lakás fenntartását viszont csak kivételesen (esetleg Budapesten vagy nagyvárosokban, nagy kiteijedésü településeken) indokolhatja a munkavállalás, a munkahely jobb megközelíthetősége. Az állandó és ideiglenes lakóhellyel is rendelkező aktív keresők nem egészen egyharmada életvitelszerűen állandó lakcímén lakik, hiszen innen indul naponta munkába. Ez szám szerint (50 000) olyan bejelentkezést jelent, amely a valós helyzetnek megfelelő állapotot tükrözi. Az egyharmados arány 1990-hez képest javulást jelent (1990-ben a 367 ezer ideiglenes lakással is rendelkező aktív keresők 38 százaléka, több mint 137 ezer ember „nem használta" ideiglenes lakását), azonban ez a még mindig magas hányad azt jelzi, hogy nem annyira a bejelentkezési fegyelem javulásáról van szó, hanem inkább az időközben bevezetett adminisztratív intézkedések - a tartózkodási hely megújításának a jogszabályi előírása, megújítás hiányában a tartózkodási hely törlése - eredményezték a csupán papíron létező, folyamatos tartózkodásra nem használt ideiglenes lakások jelentős részének megszűnését. Néhány évtizeddel ezelőtt még igen erőteljes volt a népesség területi mobilitása. Az ötvenes, hatvanas évtizedben tömegesen költöztek el az emberek a munkahelyben szegény területekről a fejlettebb vidékekre, elsősorban a fővárosba, az iparosodott városokba, illetve a főváros és város környéki falvakba. Ehhez járult a naponta ingázók egyre növekvő létszáma. A folyamatos vándorlási statisztika a hatvanas évek második felétől kezdődően a lakóhely-változtatások csökkenését regisztrálta. Míg 1960-ban - egyetlen év alatt - 970 ezer olyan (állandó és ideiglenes) lakcímváltozást jelentettek be, amely nem településen belüli költözést, hanem tényleges lakóhelyváltoztatást jelentett, addig 1980-ban már csak 595 ezer, 1995-ben mindössze 407 ezer volt az állandó és ideiglenes vándorlások együttes száma (ebből 211 ezer volt az állandó és 196 ezer az ideiglenes lakóhely-változtatás). Ezek az adatok az összes lakóhely-változtatást tartalmazzák, így ha valaki többször is megváltoztatja a lakóhelyét, az annyival növeli a vándorlások számát, ahányszor költözött. A vándorlások folyamatosan csökkenő intenzitásához tagadhatatlanul hozzájárult a korábbinál kiegyenlítettebb területi fejlesztés és a településstruktúra változása, a közelmúlt folyamatainak az értékelésénél azonban elsősorban más tényezőket kell figyelembe venni. A gazdasági átalakulás ismét növelte a különbségeket az ország központi része és a nyugati országrész, illetve a keleti régiók között. Már a rendszerváltozás előtt is jóval magasabbak voltak az ingatlanárak a fővárosban és környékén, illetőleg a nyugati országrész egyes vidékein, mint máshol. A rendszerváltozás után a differencia még nagyobb lett. Az állami lakásépítés megszűnésével tovább romlott a lakáshelyzet. Hiába élénkebb a nyugat-dunántúli vagy a budapesti munkaerőpiac, mint az északmagyarországi, vagy az észak-alföldi, ha a szabolcsi, borsodi lakások árából - ha egyáltalán értékesíthetők - a felértékelődött területeken lehetetlen lakáshoz jutni. A nagyobb munkaerő-kereslet így igazából csak azoknak jelenthet munkalehetőséget, akik helyben vagy olyan nem túl távoli településeken laknak, ahonnan a napi bejárás megoldható, és az utazási költségek is még elviselhetők. Annak a nem egészen 205 ezer aktív keresőnek a fele, akinek az 1990. január 1-jeihez képest változott a lakóhelye, nem költözött el abból a megyéből, ahol korábban is lakott. Kétötödük másik megyéből, egytizedük külföldről telepedett át új lakóhelyére. Ez utóbbiak közül minden harmadik a fővárost választotta lakóhelyéül. A belföldi vándorlókat kevésbé vonzotta Budapest. Közülük hozzávetőleg minden nyolcadik költözött csak a fővárosba, a többiek pedig csaknem egyenlő arányban választottak városi, illetve községi lakóhelyet. Községi rangú céltelepülés rit67