1996. ÉVI MIKROCENZUS A gazdasági aktivitás és a foglalkozási összetétel regionális alakulása magyarországon (2000)

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE - 3) Az aktív keresők struktúrája

maradt a tercier szféra mögött. Nyilvánvaló, hogy a mezőgazdaság az urbanizáció előrehaladottabb fokán álló megyei központokban csak minimális mértékben van jelen. Némi különbség azonban tapasztalható a dunántúli, az északi és az alföldi térség megyeszékhelyei között. A mezőgazdaság hányada ugyanis az utóbbiakban valamivel nagyobb, ami jelzi, hogy az alföldi régiókban a mezőgazdasági termelés is — részben a sajátos településszerkezet folytán — a nagyobb lélekszámú településeken is inkább teret kaphat. Ez fokozottan igaz a nem megyeszékhely jellegű városokra. A Dunántúlon, az ország központi és északi régióiban a városok aktív keresőinek 3-6 százaléka tevékenykedik a mezőgazdaságban, míg az Alföldön ez az arány 12-14 százalék. Nyilvánvaló, hogy e térségben több tipikus mezőváros, illetve újabban városi rangot nyert mezőgazdasági település található. A megyeszékhelyek és a többi város között mindegyik régióban megfigyelhető az a különbség, hogy az ipar és építőipar hányada a nem megyeszékhely jellegű városokban viszonylag nagyobb, de a szolgáltatás aránya általában ezekben is meghaladja az 50 százalékot. A legmarkánsabb regionális különbségek kétségkívül a községek vonatkozásában észlelhetők. Nyugat-Dunántúlon a községek aktív keresőinek csak 14 százalékát foglalkoztatja a mezőgazdaság. A nagy többség tehát az ipar és az építőipar, valamint a szolgáltatások között oszlik meg. Közép-Dunántúlon ehhez hasonló struktúra állapítható meg: itt a falusi aktív keresők egyhatoda tevékenykedik a mezőgazdaságban. Dél-Dunántúl községeinek mezőgazdasági jellege már erőteljesebben érvényesül; az aktív keresők egynegyede mezőgazdasági dolgozó. Az arány Dél-Alföldön a legmagasabb (29 százalék). Észak-Alföld falusi aktív keresőinek — meglepő módon — csak alig egyötöde él — fő jövedelmi forrásként — a mezőgazdaságból. Észak-Magyarország községi lakossága különleges helyzetben van: az aktív keresőknek csupán egytizede helyezkedik el a mezőgazdaságban. Itt még feltehetően érezhető a korábbi évtizedek iparosításának utóhatása, az ipar a falusi dolgozók jelentős részét felszívta. (Az időközben felszámolt nagyipari üzemek dolgozói többnyire munkanélküliek lettek, vagy kiszorultak a munkaerőpiacról, és csak az esetek kisebb részében térhettek vissza — főtevékenységet folytatóként — a mezőgazdaságba.) A régión belüli közigazgatási egységek tekintetében elsősorban a központi régióra kell utalni, ahol a főváros különleges helyzetet foglal el (az aktív keresők több mint háromnegyede a szolgáltatásokban dolgozik és kevesebb mint 1 százaléka a mezőgazdaságban), míg Pest megye ágazati struktúrája érdemlegesen nem tér el a fejlettebb térségekbe tartozó megyéktől, bár a tercier szféra szerepe itt is meghaladja az országos színvonalat. A Nyugat-Dunántúlhoz sorolt három nyugati határmegye ágazati összetétel szempontjából meglehetősen egységes képet mutat, vagyis nem tér el lényegesen a régió átlagától. KözépDunántúlon Fejér megye, Dél-Dunántúlon Tolna megye tekinthető némileg kivételes helyzetűnek a mezőgazdaság adott régióhoz képest magas és a szolgáltatásai szféra relatíve alacsony arányával. E térségben még Somogy megye tűnik ki, ahol a dolgozók több mint háromötöde (62 százaléka) a szolgáltatásokban helyezkedik el. Ez részben nyilvánvalóan összefüggésbe hozható a Balaton-vidék idegenforgalmával. A két alföldi régió megyéire — a már említettek szerint — a mezőgazdaság viszonylag magas, az országos átlagot meghaladó aránya jellemző, ami különösen Dél-Alföldre vonatkozik. E területen az ország legtipikusabban mezőgazdasági jellegű megyéi helyezkednek el. Ezek közül is kiemelkedik Békés megye, ahol az aktív keresőknek közel egyhatodát (16,2 százalékát) a mezőgazdaság foglalkoztatja. Az Alföld más területeihez képest viszonylag mérsékelt a mezőgazdaság szerepe Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: itt a mezőgazdaságban főtevékenységet folytatók a dolgozóknak csak egytizedét alkotják. 45