1996. ÉVI MIKROCENZUS A gazdasági aktivitás és a foglalkozási összetétel regionális alakulása magyarországon (2000)

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE - 3) Az aktív keresők struktúrája

Az aktív keresők összevont nemzetgazdasági ág és régió szerint, 1980-1996 Százalék Régió Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás Ipari és építőipari Szolgáltatás jellegű nemzetgazdasági ág(ak)ban dolgozó aktív keresők az adott régió aktív keresőinek százalékában 1980 1990 1996 1980 1990 1996 1980 1990 1996 Közép-Magyarország 8,5 6,8 2,4 42,5 35,7 26,4 49,1 57,5 71,1 Közép-Dunántúl 17,9 14,7 8,7 47,8 44,6 39,6 34,3 40,6 51,7 Nyugat-Dunántúl 20,6 16,5 7,4 41,5 39,0 39,6 37,9 44,5 53,0 Dél-Dunántúl 24,0 19,8 12,5 37,9 35,9 31,3 38,1 44,3 56,2 Észak-Magyarország 15,9 13,6 6,0 48,6 45,0 38,0 35,5 41,4 56,0 Észak-Alföld 28,0 21,8 11,5 35,0 35,4 33,5 37,0 42,8 55,0 Dél-Alfóld 31,1 26,5 15,8 34,7 33,5 30,9 34,2 39,9 53,3 Ország összesen 18,9 15,5 8,0 41,2 37,9 32,7 39,9 46,7 59,3 Az arányok jól érzékeltetik, hogy a mezőgazdaság 1980-ban az Alföld egyes térségeiben még meghatározó szerepet játszott. A dél-alföldi régióban például az aktív keresőknek közel egyharmada (31 százaléka) a mezőgazdaságban dolgozott, és a mezőgazdasági aktív keresők aránya a észak-alföldi régióban is elérte a 28 százalékot. A többi régióban — kivéve a középmagyarországi régiót — a mezőgazdaság részesedése 16-24 százalék körül mozgott. A középmagyarországi régió helyzetét eleve meghatározza a főváros döntő szerepe, ahol a mezőgazdasági tevékenység nyilvánvalóan háttérbe szorul. Érthető tehát, hogy a közép-magyarországi régióban már ekkor is a dolgozóknak csak viszonylag kis hányada, kevesebb mint egytizede talált munkalehetőséget a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás területén. Az 1990. évi arányok arról tanúskodnak, hogy a visszaesési folyamat kivétel nélkül mindegyik régióban megindult. A döntő változás azonban regionális szinten is az 1990-1996 közötti időszakban ment végbe. Az időszak végén a régiók többségében a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás főtevékenységben az aktív keresőknek nagyjából egytized részét, vagy még kisebb hányadát foglalkoztatta. (A dél-alföldi régióban mutattak ki csupán egyhatodot megközelítő, a dél-dunántúli régióban pedig egynyolcados arányt.) A közép-magyarországi régióban a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás korábban sem jelentős szerepe egészen minimálisra (2,4 százalék) esett vissza. Az ebbe a nemzetgazdasági ágba tartozók száma és aránya ugyanis a fővároson kívül már az agglomerációs övezetben is jelentéktelenné vált. A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás visszaszorulása ezenkívül a nyugati és az északkeleti térségben volt a legszembetűnőbb. A nyugati megyékben e folyamat ténylegesen összekapcsolódhatott a modernizáció előrehaladásával. Északkeleten a mezőgazdasági munkalehetőségek beszűkülése súlyosabb problémákat vont maga után. A jelzett aránycsökkenés mögött ugyanis itt az húzódik meg, hogy a mezőgazdaságban és erdőgazdálkodásban dolgozók száma az 1980. évi több mint 100 ezerről alig 23 ezerre süllyedt. A mezőgazdaság ilyen körülmények között érdemlegesen nem teremthetett munkaalkalmat a felszámolt nehézipari üzemek dolgozói számára, sőt a mezőgazdasági munkavállalók jelentékeny része is munkanélkülivé, illetve gazdaságilag inaktívvá vált. Az ipari és építőipari ágazatokban a legnagyobb mérvű visszaesés (közel 11 százalékpont) — eltekintve a közép-magyarországi régiótól -— az észak-magyarországi régióban jelentkezett. E térség, amely — 1980-ban és 1990-ben éppen a nehézipari bázis révén — az ország legerősebben iparosodott körzetének számított, ipari jellegét nagyrészt elvesztette. A középmagyarországi régióban, illetve ezen belül Budapesten az ipari és építőipari munkahelyek tömeges megszűnését a tercier szféra inkább kompenzálhatta, mint az ország egyéb területein. 42