1996. ÉVI MIKROCENZUS A foglalkoztatottság alakulása, 1980–1996 (1997)

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE - Napi ingázás

A külföldi és a vegyes érdekeltségű munkáltatóknál dolgozó aktív keresők aránya régiónként Napi ingázás A foglalkoztatottság alakulását befolyásoló tényezők között meg kell említeni az aktív keresők napi ingázásával (munkavégzés céljából történő települések közötti utazással) kapcsolatos adatokat. 1996 elején az aktív keresők közül 887 ezer volt azoknak a száma, akiknek nem ugyanazon a településen volt a munkahelyük, mint ahol laktak, és nap mint nap ingáztak lakóhelyük és munkahelyük között. 1990 óta a naponta ingázók száma 259 ezerrel lett kevesebb. E jelentős számszerű csökkenés ellenére az aktív keresőkön belüli aránya nem változott. Míg a nyolcvanas évtizedben az aktív keresők száma nagyobb mértékben esett vissza, mint a naponta ingázóké, és így valamelyest még emelkedett az ingázási arány, addig 1990 óta szinte azonos mértékben fogyott mind az aktív keresők, mind az ingázók létszáma. Az ingázási mutató ennek megfelelően gyakorlatilag változatlan maradt, 1990-ben és 1996-ban egyaránt 25 százalék volt. A nemenkénti arányok nem változtak lényegesen, akárcsak 1990-ben, napjainkban is csaknem minden harmadik férfi és minden ötödik női munkavállaló ingázik. A naponta ingázók korösszetétele kissé módosult. Az idősebb korosztályokhoz tartozók körében visszaesett az ingázók száma, ugyanakkor a középső korosztályok fiatalabb évjárataiból a korábbinál nagyobb hányad vállalja az ingázó életformát. 60

Next

/
Thumbnails
Contents