1996. ÉVI MIKROCENZUS Az aktív keresők munkahelye és lakóhelye (1998)
AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE - A naponta ingázók demográfiai és foglalkozási jellemzői, az ingázás területi jellemzői
en területileg is jobban elosztott szervezet szerepel a gazdaságban. (A legfeljebb 10 főt foglalkoztató munkáltatók dolgozói körében 16 százalék a más településről bejárók aránya. Ugyanez a mutató a 11-20 fős létszámkategóriában 26, a 21-100 fős létszámkategóriában 25 százalék, a 100 főnél nagyobb létszámmal dolgozó munkáltatóknál pedig a foglalkoztatottak 30 százaléka nem helybeli lakos.) 1980-ban az aktív keresők 69 százaléka volt fizikai, 31 százaléka szellemi foglalkozású. A nyolcvanas évek folyamán a fizikai tevékenységet végzők hányada 66 százalékra csökkent, az ezt követő időszak pedig még jelentősebb visszaesést eredményezett. 1996-ban az aktív keresők 61 százaléka volt fizikai foglalkozású. A naponta ingázók körében a fizikai tevékenységet végzők arányát jelző mutató hagyományosan meghaladja az átlagos szintet. Érthető tehát, hogy bár a fizikai dolgozók hányada az ingázóknál is visszaesett, e mutató értéke náluk az átlagos értéknél mind 1980-ban, mind 1990-ben, mind 1996-ban egyformán 10 százalékponttal magasabb, 79, 76, illetőleg 71 százalék. (Az 1990. és az 1996. évi arányok számításánál módszertani okokból figyelmen kívül hagytuk a fegyveres erők, fegyveres testületek foglalkozásaiban dolgozókat.) 1990-1996 között 27,7 százalékkal csökkent a fizikai foglalkozású aktív keresők létszáma. A naponta ingázók körében jelentkező állománycsökkenés csupán egy árnyalattal volt magasabb ennél, 28,1 százalék. Ennek következtében a fizikai munkakörökben dolgozók ingázási intenzitása gyakorlatilag változatlan maradt. 1990-ben a fizikai tevékenységet végzők 29,4 százaléka, 1996-ban 29,2 százaléka dolgozott lakóhelyétől eltérő településen. Az egyes foglalkozási főcsoportokra jellemző mutatók alakulása azonban meglehetősen eltérő képet mutat. A fizikai tevékenységet végzők közül hagyományosan a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási foglalkozásúak ingáznak a legkevésbé. A korábbiakhoz képest kiemelkedőnek számított az 1990. évi 21 százalékos ingázási arány. Miután felbomlottak a termelőszövetkezetek - amelyek jó része a nyolcvanas években végbement összevonások következtében nagy, több településre kiterjedő területen gazdálkodott -, a naponta ingázók aránya ismét visszaesett a kilencvenes éveket megelőzően jellemző, alacsony szintre. Az átlagosnál alacsonyabb - és 1990-hez képest változatlan - az ingázás mértéke a szolgáltatási jellegű munkakörökben is. Kissé (nem egészen 1 százalékponttal) visszaesett viszont azoknak a szakképzettséget nem igénylő, egyszerű fizikai munkát végző aktív keresőknek a hányada, akik lakóhelyüktől eltérő településen találtak munkalehetőséget. A fizikai foglalkozásúak közül leginkább az ipari, építőipari foglalkozású dolgozók és a gépkezelők, összeszerelők, járművezetők kényszerülnek napi ingázásra. Az előbbi főcsoportban 1990 óta 2 százalékponttal, az utóbbiban 3 százalékponttal nőtt a más településen dolgozók eredetileg is magas hányada, miáltal 1996-ban mindkét főcsoport részesedése egyaránt 35 százalékot tett ki. A szellemi foglalkozásúak közül a magasan kvalifikált, de nem vezetői feladatokat ellátó réteg ingázik a legkevésbé. A törvényhozók, igazgatási, érdekképviseleti vezetők, gazdasági vezetők közül 1996-ban is ugyanakkora hányad (20 százalék) dolgozott lakóhelyétől eltérő településen, mint 1990-ben. A nem vezető beosztású szellemi foglalkozásúak körében viszont minden főcsoportban növekedett az ingázás gyakorisága. Ebben szerepet játszik, hogy a megváltozott munkaerő-piaci körülmények között a munkavállalók egyre inkább hajlandók a kedvezőtlenebb feltételeket vállalni, így például azt is, hogy lakóhelyüktől eltérő településen helyezkedjenek el, és idejük korábbinál nagyobb részét oda- és visszautazásra áldozzák. A magasabban képzett, szellemi munkaköröket kereső munkavállalók tudása, tapasztalata, szakmai hozzáértése bizonyos érték, amit akár kompromisszumok vagy nehézségek vállalása árán is 17
