A cigányság helyzete, életkörülményei 1993 (1994)
Összefoglaló
Összefoglaló A cigányság helyzetével, életviszonyaival kapcsolatos kutatások Magyarországon hosszú múltra tekinthetnek vissza. E kutatások különböző forrásokra támaszkodva kíséreltek meg eredményt elérni, és számos értékes következtetésre vezettek. A viták azonban mind a kérdéskör egészét, mind részleteit tekintve nem szűntek meg, sőt az utóbbi időben felerősödtek. A cigányság helyzetének megismerésére, a tárgyilagos kép felvázolására irányuló igények ugyanis napjainkban egyre sürgetőbben jelentkeznek. Kielégítésük viszont a kutatás elvi, módszertani gondjai és a rendelkezésre álló anyagi eszközök szűkössége miatt szinte áthidalhatatlan akadályokba ütközik. A cigányságra vonatkozóan - más nemzetiségekhez, etnikai csoportokhoz hasonlóan a népszámlálások kínálhatják az egyik legfőbb információs forrást, hiszen a nemzetiség és az anyanyelv, illetve a nyelvismeret a népszámlálások hagyományos kérdései közé tartoznak. E kérdések általában támpontot nyújtanak az adott népességcsoportjellemzőinek megállapításához. A cigányság esetében azonban speciális helyzettel állunk szemben. Közismert, hogy e népességcsoport tagjainak túlnyomó része eredeti nyelvét már nem beszéli, a nemzetiség bevallása pedig a cigány identitást vállalók viszonylag szűk körére korlátozódik. Érthető, hogy a Magyar Királyi Statisztikai Hivatal már 1893-ban külön cigányösszeírást szervezett, amely - függetlenül az egyénenként vallott anyanyelvtől, nemzeti hovatartozástól - az együtt lakók közösségét vizsgálta. Az újabb reprezentatív jellegű felmérések részben szintén ezt az utat követték. Az MTA Szociológiai Kutatócsoportjának 1971. évi reprezentatív felvétele során azt a közösséget tekintették cigánysághoz tartozónak, amelyet nem cigány környezete annak tartott. A Központi Statisztikai Hivatal munkaerő-felvételéhez kapcsolódóan 1993. szeptember-november folyamán végrehajtott, közel 27 ezer magánháztartásra kiterjedő felmérés lényegében az előbbi elvet követte, amikor a jó helyismeretekkel rendelkező számlálóbiztosok a háztartásokat életvitel szerint sorolták be. Ennek alapján kimutattak egyértelműen "cigány életvitelűnek" minősített, "átmeneti (bizonytalan)" és "nem cigány életvitelű" háztartásokat. Az első kategóriába sorolt háztartásokban élők száma - a felszorzott adatok alapján - közel 394 ezer főt tett ki. A felvételben nem szereplő intézeti háztartások lakóira vonatkozó becsléssel kiegészítve e szám némileg növekszik. Megállapítható tehát, hogy az egyértelműen cigány életvitelű népesség lélekszáma Magyarországon 1993-ban elérte, sőt valamivel meghaladta a négyszázezer főt. E kör a bevallás alapján kimutathatónál jóval tágabb, nagyságrendileg közel áll más tudományos igényű felvételek eredményeihez, viszont nem támasztja alá azokat a helyenként napvilágot látó feltételezéseket, amelyek a hazai cigányság létszámát hét-nyolcszázezer főre, sőt egymillióra becsülik. (Az "átmeneti" csoport viszonylag csekély, kereken 86 ezer fos - az intézeti háztartásokban élőkkel együtt is kilencvenezer fő alatt maradó - létszáma a nagyságrendet érdemben nem módosítja. Az "átmeneti" háztartások népessége a fontosabb mutatók nagy részét tekintve nem is sorolható fenntartások nélkül a cigánysághoz, hanem ténylegesen köztes helyet foglal el a cigány és a nem cigány háztartások népessége között.) 7
