A cigányság helyzete, életkörülményei 1993 (1994)

Előzmények, módszertani kérdések

Előzmények, módszertani kérdések Magyarországra két nagy hullámban vándoroltak be az itt élő cigányok ősei. Az első hullámmal a XV. század végén délről, a második hullámmal a XVIII. század elején kelet felől érkeztek nagyobb cigánycsoportok. Ezt követően is voltak kisebb-nagyobb létszámú cigánykö­zösségek, amelyek - a két nagy cigányvándorlási hullámot követően valamelyik szomszédos or­szágban eltöltött hosszabb-rövidebb idő után - Magyarországot választották hazájuknak. A ci­gányság létszámának megállapítására több ízben is külön összeírást szerveztek. Elsőként 1724­ben írták össze a kóbor cigányokat (azaz akiknek nem volt földesuruk). Az 1700-as évek máso­dik felében, Mária Terézia, illetve II. József uralkodása idején is egymást követték a cigány­összeírások. A hivatalos magyar népszámlálások 1880 óta a nyelvismeretet (anyanyelv, anyanyelven kívül beszélt nyelv), 1941 óta pedig a nemzetiséget is kérdezve adnak információt az egyes nem­zetiségekhez, etnikumokhoz tartozók számáról. A hazai cigányság létszámának közvetlen nép­számlálási információk alapján történő meghatározása mind a nemzetiség, mind a nyelvismeret alapján problematikus. A magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségekhez tartozók közül a ci­gányság vesztette el leginkább ősei nyelvét. Az egy nyelvet beszélő cigányok anyanyelve a ma­gyar, a két vagy több nyelvet beszélők körében pedig gyakori, hogy az egyik nyelv a magyar, a másik pedig annak a környező nemzetnek a nyelve, ahol őseik viszonylag hosszabb időt töltöt­tek a magyarországi betelepülést megelőzően. A "nemzetisége" kérdésre is a valóságosnál keve­sebben jelölik meg a cigányt. A népszámlálási adatok egyik problémája, hogy a válaszok az egyénre vonatkoznak, nem vehetik figyelembe az együtt élő közösség - család, háztartás - szokásait, életmódját, a közösség múltját, felmenőit stb. Nincs lehetőség továbbá a népszámlálási adatok alapján az egyé­nek és a közösség kulturális igényének, népszokásainak vizsgálatára. Ezért célszerű a népszám­lálási - vagy népszámlálási jellegű - felvételek adatait más, a közösségre, annak szokásaira, életmódjára kiterjedő vizsgálatok adataival együtt értékelni. Ezt felismerve a Magyar Kir. Statisztikai Hivatal 1893. január 31-i eszmei időponttal szervezett cigányösszeírást, amely a korábbiaktól eltérően a cigány származásúak teljes számát igyekezett megállapítani (az ezt megelőző felvételek vagy csak a letelepedett, vagy csak a ván­dorló életmódot folytató cigányok számára keresték a választ). Az 1893. évi összeírást követően átfogó, teljes körű cigányösszeírásra nem került sor. Számos állami vagy társadalmi szervezet, intézmény és kutató foglalkozott a cigányok helyzeté­nek megállapítását célzó vizsgálattal, adatforrás felkutatásával, az eredmények összevetésével és elemzésével. A KSH 1955-ben készült jelentése az 1941. és az 1949. évi népszámlálás anya­nyelvi, nyelvismereti és nemzetiségi adatai, a második világháborús emberveszteség, a demog­ráfiai és a migrációs folyamatok eredményeként 50 ezerre becsülte, egy 1961-ben készült becs­lés 200 ezer főre tette a hazai cigányság számát. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatócsoportja által az 1971-ben végrehajtott 2 százalékos reprezentatív felvételre alapozva 320 ezer főre becsülték a cigányok lélekszámát. A megyei tanácsok 1977-78-ban végzett felmérése szerint Magyarországon akkor 325 ezer cigány élt. A népszámlálások - önkéntes bevallás alap­9

Next

/
Thumbnails
Contents