Egészségi állapot, egészségkárosító szokások az 1984. évi mikrocenzus alapján (1987)

II. A NÉPESSÉG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK NÉHÁNY JELLEMZŐJE - 4. Tartós betegségek

4. TARTÓS BETEGSÉGEK 4.1 A tartós betegségben szenvedők száma és jellemzői Az egészségi állapotra vonatkozó szubjektív válaszoktól függetlenül az 1984. évi mikrocenzus tartalmazott olyan kérdéseket is, amelyek igazolhatják vagy cáfolhatják a szubjektív megítélés realitását. Az egyes személyeknek arra kellett ugyanis válaszolniuk, hogy milyen tartós (legalább három hónapja tartó) betegségben szenvednek. A kérdőíven három ilyen betegség megnevezésére volt lehetőség. Emellett az összeírtak még arra is válaszoltak, hogy mióta betegek és betegségüket kezelik-e, gyógyítják-e vagy sem. A betegségekről kapott adatok feltehetően meglehetősen hiányosak, mert az emberek csak korlátozottan ismerik saját egészségi állapotukat és legtöbbször csak azokról a betegségeikről van tudomásuk, amelyek fájdalommal, kellemetlenséggel, rosszulléttel stb. járnak. Nyilvánvaló, hogy a betegségek felmérésének a legszakszerűbb, legpontosabb módja nem az érintettektől - a lakosságtól - való megkérdezés. Az "Egészséget mindenkinek 2000-re" program keretében pl. 1987-ben Bács-Kiskun és Győr-Sopron megye kijelölt orvosi körzeteiben mintegy 40-45 ezer személy epidemiológiai szűrésére kerül sor. A vizsgálatba bevont személyeket az általános orvosi vizsgálatokon kívül szakorvosi vizsgálatoknak is alávetik, amennyiben az általános orvosi vizsgálat azt indokoltnak találja. A vizsgálat biztosan pontosabb képet ad majd a lakosság morbiditási viszonyairól. Az Egységes Lakossági Adatfelvételi Rendszer (ELAR) keretében az eddigiekben is többször sor került az egészségi állapot megkérdezésére, fgy 1981-ben "Egészségügyi kérdőív", 1984-ben "Vélemények az egészségügyről", 1986-ban az "Egészségi állapot kérdőív" című kérdőívek alkalmazására került sor. Ezeknek a felvételeknek az eredményei függetlenül attól, hogy nem adnak olyan pontos adatokat, mint az orvosi vizsgálatok, a mikrocenzushoz hasonlóan mégis számos előnnyel rendelkeznek. A mikrocenzusnál például ezek között megemlíthetők: - a módszer egyszerűsége, - felmérhető, hogy betegségeiről mennyire van tudomása a lakosságnak, - kimutatható, hogy melyek azok a betegségek, amelyeket kevésbé kezeltetnek. Az előbbiekben látható volt, hogy az egészségi állapotra vonatkozó szubjektív vélemény, bár nem tekinthető tökéletesen megbízhatónak, adatai mégsem érdektelenek. Tükrözik a népesség hangulatát, felfogását, ítélőképességét. Ugyanígy, a tartós betegségeknél a válaszok realitása megkérdőjelezhető ugyan, de ezek hasznosan egészíthetik ki az egészségügyi statisztika adatait. Az 1984. évi mikrocenzus során a 6 éves és idősebb népességből 2,1 millióan válaszolták azt, hogy huzamosabb ideje egy vagy több betegségben szenvednek. Ez a népesség 21 %-a. Nekik 2,7 millió betegségük van, tehát egy főre - aki betegnek tartotta magát - 1,3 betegség jut. Közel 400 ezer embernek két, több mint 100 ezernek legalább három betegsége van. A férfiak 18 %-ának, a nők 24 %-ának van tartós betegsége. A tartós betegségben szenvedők aránya korcsoportonként természetesen lényegesen eltér. A gyermekkorúak (6-14 évesek) között azok aránya, akikről szüleik azt mondták, hogy valamilyen tartós betegségük van, nem éri el a 3 %-ot. A fiatalkorú (15-29 éves) tartósan betegek hányada 3-6 % között mozog. A felnőttkorúak (30-59 évesek) körében a huzamosabb ideje betegek aránya korcsoportonként erőteljes ütemben és fokozatosan emelkedik (9 %-ról 41 %-ra). Az időskorúak (60 évesek és idősebbek) közül átlagosan már minden másodiknak van tartós betegsége. Az utóbbiak körében a korcsoportonkénti aránynövekedés csak egy bizonyos határig érvényesül, a legidősebbeknél némi csökkenés tapasztalható. (A 85 éves koron felülieknél a 2 %-os minta már nem ad értékelhető adatokat.) Ugyancsak jellemző az is, hogy korosztályonként növekszik az egy betegre jutó tartós betegségek száma. A gyermek- és fiatalkorúaknál 1,1, a felnőttkorúaknái 1,3, az időskorúaknál már 1,4 betegség jut egy betegre. 22