1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS Részletes adatok a 2%-os képviseleti minta alapján (1990)
III. A NÉPESSÉG DEMOGRÁFIAI SZERKEZETÉNEK, FOGLALKOZTATOTTSÁGÁNAK, HÁZTARTÁS-ÖSSZETÉTELÉNEK ÉS LAKÁSVISZONYAINAK ALAKULÁSA
A TÁRSADALOM OSZTÁLY- ÉS RÉTEGTAGOZŐDÁSA A foglalkozási struktúrában történt változások jelentősen befolyásolták a társadalmi szerkezet átalakulását, az aktiv keresők osztály- és rétegtagozódá sának módosulását, bár az elmúlt tiz év változásának folyamata a korábbi évtizedekhez képest viszonylag mérsékelt volt. Az 1970-1980 közötti időszakban az aktiv keresők osztály- és rétegösszetételének alakulását a következők jellemezték: - Mind a generációk közötti, mind a generáción belüli mobilitás mérséklődött . A munkaerőforrás fokozatos kimerülése folytán ugyanis az egyes osztályok, illetve rétegek utánpótlását döntően a tanulmányait befejező ifjúság biztositotta, melynek létszáma az 1970-es években fokozatosan csökkent. Ezzel egyidejűleg az egyes osztályok, illetve rétegek közötti mozgás lelassult. A munkába álló fiatalok pályaválasztását, igy adott osztályhoz, illetve réteghez tartozását pedig döntően a megszerzett szakmai képzettségük, illetve iskolázottsági szintjük határozta meg. - A gazdasági folyamatoknak a társadalmi rétegváltozásra gyakorolt hatása is mérséklődött . Erre jellemző példa, hogy a mezőgazdaságban az iparszerü termelés fokozatos térhódítása, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek melléküzemági tevékenységének fokozódása döntően rétegen belüli mozgásokat eredményezett, igy mérséklődött a paraszti körből való kiválás. - Az értelmiségi és egyéb szellem i réteg létszámgyarapodása részben szervezési-adminisztrativ, illetve bérpolitikai intézkedések hatására mérséklődött. E réteget elsősorban a tanulmányaikat befejező fiatalok és nem a más osztályból, illetve rétegből belépők gyarapították. 1980 elején az aktiv keresők 58 %-a tartozott a munkásosztályhoz . Állományuk 1970 óta valamivel több mint 100 ezerrel gyarapodott, jóval mérsékeltebben mint az előző évtizedben. Az értelmiségi és egyéb szellemi rétegbe tartozók számának növekedése szintén mérséklődött: 1970 óta számuk évi átlagban 2 %-kal gyarapodott, szemben az előző évtized 5 %-os átlagos növekedésével. Legszembetűnőbb változás a szövetkezeti parasztság körében jelentkezett, melynek létszáma 1970-1980 között évi átlagban 3 %-kal csökkent, mig az 1960-as évtizedben - a mezőgazdaság szocialista átszervezésével összefüggésben - évenként átlagosan még 5 %-kal növekedett. Jelenleg a szövetkezeti parasztság aktiv keresőkön belüli aránya 12 %, szemben a tiz évvel korábbi 18 %-kal. A kisárutermelők, kiskereskedők aránya továbbra is 3 % körül mozog. 49