1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 37. Az adatfelvétel és feldolgozás összefoglaló ismertetése (1983)
FÜGGELÉK A magyar népszámlálások történeti áttekintése - 1. Az 1869-1970. évi népszámlálások története és jellemzői
Az 1970. évi népszámlálás programját, előkészítését alapvetően meghatározta az a tény, hogy az összeirt információk feldolgozására elektronikus számitógép állt rendelkezésre. A számitógép módot adott olyan összefüggésrendszer kialakítására, amire a lyukkártyagépes vagy a kézi feldolgozás esetén nem volt mód. Megváltozott az ellenőrzés rendszere is. A számitógép alkalmazásával az egyes táblák közötti ellentmondások jelentős része megszűnt, viszont a tervezés kisebb-nagyobb elvi hibái - a leggondosabb programpróbák mellett is - sokszor csak a feldolgozás közben jelentkeztek. A viszonylag hosszú előkészítési szakasz után a részletes eredmények gyors egymásutánban jelentkeztek, s a közlés is ennek megfelelően felgyorsult. A népszámlálás előzetes eredményei - a számlálókörzeti gyüjtőivek és a községi öszszesitések alapján - a kiadványsorozat 1. számú kötetében kerültek nyilvánosságra. Minthogy a népszámlálás eszmei időpontját követő félév folyamán jelentős államigazgatási területváltozások következtek be, ezért az 1970. julius 1-i állapotnak megfelelően átcsoportosítva az előzetes adatok az l/a kötetben újból megjelentek. Ezek a kiadványok a fő összefoglaló adatokon kivül községsoronként tartalmazzák a terület, népességszám és népsűrűség adatait, továbbá a lakások fő adatait. Tartalmaznak bel- és külterület szerinti bontásokat is. A kiadványsorozat 2. számú kötete az 1 %-os képviseleti minta alapján teszi közzé a legfontosabb demográfiai, foglalkozási, háztartás-család és lakásadatokat, az országos táblák mellett megyénként is. Az 1970. évi népszámlálás a tiz év előttihez hasonlóan területi egységenként - megyénként, megyei városonként és a fővárosról - külön kiadványban tette közzé a részletes demográfiai, foglalkozási és háztartás-család adatokat. Eltérően az 1960. évi gyakorlattól a kötetek tartalmazzák a népszámlálással egyidejűleg megtartott lakásösszeírás eredményeit is. A magyarországi népszámlálások történetében első izben kerültek közlésre a településeken belüli legkisebb népszámlálási egységek, a számlálókörzetek adatai is. E kötetek elsősorban az egyes településeken belüli tervezési, fejlesztési és területrendezési munkákhoz biztosítanak adatszerű bázist. A következő táblázat a magyar népszámlálások történeti áttekintése után a kérdések összeírásáról, feldolgozásáról és közzétételéről ad tájékoztatást, népszámlálásonként. 271