1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 36. Összefoglaló adatok (1984)

V. A NAPONTA INGÁZŐ AKTIV KERESŐK FŐBB JELLEMZŐI

a községekből dolgozni eljárók száma. Ily módon 1980-ban a községekben lakó aktiv kere­sőknek már 45 %-át alkották a más településre dolgozni járók, szemben a tiz évvel ko­rábbi 36 %-kal. Miután a községekből eljárók száma jelentősebben nőtt, mint az oda bejáróké, a községeknél tapasztalt eljárási többlet az elmúlt évtized során tovább növekedett, amit lényegében a vidéki városok munkahelyei kötöttek le. Budapest a munkahelyek olyan koncentrációját képviseli, amelynek munkaerőigénye nem elégíthető ki saját munkaképes népességéből, ezért szükségszerű, hogy igénybe vegye a környező települések munkaképes népességének egy részét. 1980-ban a főváros munka­helyeire naponta bejáróknak az ott dolgozó aktiv keresőkön belüli aránya ugyan alacso­nyabb /17 %/ volt, mint a vidéki városoké együttvéve /26 %/, de szám szerint a bejárók 205 ezres nagyságrendje kiemelkedő tömörülést jelez. A főváros munkaerővonzását területi értelemben az jellemzi, hogy bejáróinak döntő hányada egy viszonylag jól körülhatárolható övezetből származik, a fennmaradó hányad lakóhelye viszont egy jelentős kiterjedésű területen szóródik. A Budapestre bejáróknak 1970-ben a fele lakott az - 1005/19 71./II.16./ számú kor­mányhatározat által megállapított - agglomerációs övezetbe tartozó településeken, 1980-ban pedig 53 %-a. Budapest munkaerő-ellátásában tehát jelentős szerepet játszik az agglomerációs övezetbe tartozó 4 3 település munkaképes népessége,különösen ha figye­lembe vesszük, hogy ezek a települések mindössze 6 %-át képviselték azon 756 telepü­lésnek, ahonnan 1980-ban a fővárosba naponta dolgozni jártak, ugyanakkor az oda bejáró aktiv keresőknek több mint felét adták. A főváros bejáróinak további egyharmadát a napi munkaerővonzási körzetként /az ÉVM és a KSH által 1981-ben közösen/ kijelölt - az agglomerációs övezetbe tartozó telepü­lések nélkül számitott - 106 településről nyerte. Lényegében tehát a Budapestre bejárók 86 %-a lakott a főváros napi munkaerő-vonzási körzetébe tartozó 149 településen, a fenn­maradó 14 % viszont 607 településről járt be. A Budapestre bejáró aktiv keresők lakóhely szerint 1980 Terület /lakóhely/ Bejáró Település Terület /lakóhely/ 1 000 fő százalék szám százalék Napi munkaerő-vonzási körzet Agglomerációs övezet 108 52,6 43 5,7 Napi munkaerő-vonzási körzet többi települése 69 33,6 106 14 ,0 Együtt 177 86,2 149 19,7 Napi munkaerő-vonzási körzeten kivüli települések 28 13,8 607 80,3 Összesen 205 100,0 756 100,0 A megyei városok, attól függően, hogy munkahelyeik száma mennyire haladta meg a he­lyi munkaerőforrást, igen különböző mértékben vették igénybe a környezetükben fekvő 128

Next

/
Thumbnails
Contents