1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 36. Összefoglaló adatok (1984)
IV. A FOGLALKOZTATOTTSÁG ALAKULÁSA, AZ AKTIV KERESŐK ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSA
A népgazdaság intenziv fejlesztése keretében történő termelési struktura átalakítása egyre több olyan szakembert igényel, aki többirányú munkavégzésre alkalmas. Az uj körülményekhez való alkalmazkodás igényének könnyebben tesznek eleget azok a dolgozók, akik szélesebb körű ismeretekkel rendelkeznek, illetve több szakmát sajátítottak el. 1980-ban az összes szakképzett aktiv kereső 12 %-a, szám szerint 243 ezer fő rendelkezett két fizikai szakmával, szemben a husz évvel korábbi 75 ezerrel, vagyis létszámuk két évtized alatt több mint háromszorosra gyarapodott. A két fizikai szakképzettséggel rendelkezők között 1980-ban kiemelkedően magas volt azoknak a száma /115 ezer fő/, akiknek az elsőként figyelembe vett szakmája szállitási jellegű volt; ők képviselték a kettős szakképzettségüek 47 %-át. 89 ezren ipari, 24 ezren pedig épitőipari jellegű szakma mellé szereztek valamilyen második szakképzettséget, ami együttesen további 46 %-át jelentette a két szakmával rendelkezőknek, igy a fennmaradó 7 %-on osztoztak azok, akik mezőgazdasági, kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint szolgáltatási jellegű szakma birtokában rendelkeztek második szakképzettséggel . Két fizikai szakképzettséggel rendelkező aktiv keresők összetétele az első és második szakma jellege szerint főbb szakmacsoportonként 1980 /Százalék/ Második szakképzettség jellege Első szakképzettség jellege Két fizikai szakképzettséggel rendelkezők összesen Ipari Épitőipari Mezőgazdasági Szállitási Kereskedelmi , vendéglátóipari Szolgáltatási Ipari 100,0 51,6 10,5 2,9 31,1 3,2 0,7 Épitőipari 100,0 47,7 16,6 2,4 30,1 2,3 0,9 Mezőgazdasági 100,0 28,7 6,1 26,4 34,9 3,3 0,6 Szállitási 100,0 67,1 13,2 10,9 6,0 2,2 0,6 Kereskedelmi, vendéglátóipari 100,0 45,6 6,1 4,9 13,8 26,4 3,2 Szolgáltatási 100,0 48,6 13,0 3,3 13,5 14,6 7,0 összesen 100,0 57,8 12,1 7,3 18,6 3,4 0,8 Az első és a második szakképesítés kapcsolatát vizsgálva megállapítható, hogy a két szakma az esetek jelentős részében rokon jellegű, vagy többé-kevésbé kiegésziti egymást. Igy például a kettős szakképesítéssel rendelkező 27 ezer lakatos 32 %-a az egyéb vas-, fém- és gépipari szakmák területén, 29 %-a pedig a járművezetői szakmában szerezte második képesitését. Az építési szerelési szakmák mellett 5 ezren rendelkeztek második képesítéssel, akiknek - többek között - egyhatoda lakatos, egynegyede egyéb vas-, fémés gépipari, egyötöde járművezetői képzettséget szerzett. 16 1980. évi Népszámlálás 121