1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 33. Az aktív keresők munkahelye és lakóhelye. A naponta ingázók adatai (1983)

II. AZ INGÁZÁS FŐBB TERÜLETI JELLEMZŐI - A megyén belüli és a megyék közötti ingázás alakulása

Szatmár /56 %-kal/ és Komárom megyében /73 %-kal/ emelkedett, mig Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar és Tolna megyében megközelítően 20 %-kal, Zala megyében pedig 7 %-kal csök­kent. A más megyéből bejárók létszáma Hajdú-Bihar megyében tiz év alatt megduplázódott, Bács-Kiskun megyében 72 %-kal, Zala megyében pedig 55 %-kal gyarapodott, ugyanakkor kisebb-nagyobb mértékben /2-25 % közötti arányban/ csökkent a következő megyéknél: Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Sopron, Vas megyében. A megyék közötti ingavándorforgalom változásának eredményeként 19 80-ban 7 megyének volt munkaerő­nyeresége /tiz évvel korábban 6-nak/, 1970-ben ugyanis Hajdú-Bihar és Zala megyének munkaerő-vesztesége volt, 1980-ban munkaerő-nyeresége, Komárom megyében viszont el­lentétes irányú változás jelentkezett. Az ingázás alakulása megyénként /Százalék/ Index: 1980 1970=100,0 Helyben dolgozó a helyben lakó aktiv kereső százalékában megyén belül ingázó más megyébe eljáró más megyéből bejáró 1970 1980 Budapest 128,9 100,4 116,5 117,3 Baranya 128,6 130,5 74,6 101,4 100,3 Bács-Kiskun 138,0 80,2 171,9 98,3 99,7 Békés 133,6 81,3 108,4 99,1 99,6 Borsod-Abaúj-Zemplén 130,3 127,6 92,9 101,7 100,9 Csongrád 118,3 108,2 88,2 100,9 100,6 Fejér 123,8 102,2 119,3 92,9 94,0 Győr-Sopron 114,3 116 ,2 97,8 101,2 100,7 Hajdú-Bihar 142,5 83,7 200,5 98,3 100,2 Heves 134,3 114,6 122,3 97,2 97,2 Komárom 116,5 173,2 108,9 101,2 99,5 Nógrád 130,1 139,2 108,0 93,8 90,9 Pest 128,8 102,2 134,4 65,5 68,7 Somogy 145,4 100, 3 121,5 98,8 99,0 Szabolcs-Szatmár 179,2 155,6 121,1 98,6 97,8 Szolnok 134,1 134,1 122,1 99 ,1 98,6 Tolna 147,4 81,2 144,8 97,0 99,7 Vas 122,0 109,9 76,2 99,6 99,0 Veszprém 124,5 116,0 105,5 101,5 100,7 Zala 148,3 92,5 155,0 98,9 100,6 összesen 132,8 107,2 106,8 Az ingázás szempontjából Pest megyének a többi megyétől teljesen eltérő sajá­tos helyzete van, ami ipari jellegén tul, a fővárost - mint a legtöbb munkaerőt fel­szivó központot - övező földrajzi fekvéséből adódik. Ez indokolja, hogy 1980-ban a Pest megyében lakó aktiv keresőknek több mint fele /54 %-a, 254 ezer fő/ ingázott na­ponta, vagyis ebben a megyében lakott az összes ingázó egyötöde. Az ingázók számát te­kintve a megyék között második helyen az erősen ipari jellegű Borsod-Abaúj-Zemplén me­29

Next

/
Thumbnails
Contents