1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 31. A fizikai szakképzettséggel rendelkező aktív keresők adatai (1982)

A FOGALMAK MAGYARÁZATA

Az egyes népgazdasági ágakba, ágazatokba a besorolás a következők szerint tör­tént : a/ Az aktiv keresők nagy többségét kitevő alkalmazásban állók és termelőszövetke­zeti tagok egyéni foglalkozásukra való tekintet nélkül abba az ágba, illetve ágazatba kerültek, amelybe a munkáltató vállalat, szövetkezet, intézmény stb. az Egységes Ágazati Osztályozási Rendszer szerint, főtevékenysége alapján tar­tozott. Néhány esetben, mint pl. az igazgatási, egészségügyi, oktatási stb. intézmé­nyekben foglalkoztatottaknál nem a munkáltató, hanem a munkahely döntötte el az ágazati besorolást. /Pl., ha az orvosok munkáltatójaként tanács volt megje­lölve, munkahelyként viszont kórház vagy rendelőintézet, ágazati besorolásuk az utóbbiak alapján történt./ b/ Az önállók besorolását az egyéni foglalkozás határozta meg /pl. az önálló kő­műves az épitőiparba, az önálló kereskedő a kereskedelembe, azon belül a megfe­lelő ágazatba került/. c/ A segitő családtagok - a kisegitő gazdaságokban segitő családtagok kivételé­vel - ugyanabba az ágazatba kerültek, mint az a személy, akinek segitettek. A kisegitő gazdaságokban segitő családtagok a "Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás" népgazdasági ágba tartoznak. d/ Az Egységes Ágazati Osztályozási Rendszerben el nem helyezhető személyek ága­zati besorolása a következő: - a mezőgazdasági napszámosok a "Mezőgazdasági szolgáltatás" alágazatba tar­toznak; - a külföldi munkáltatók Magyarországon dolgozó alkalmazottai; a külföldön dolgozó magyarok; az alkalmi munkások, napszámosok /a mezőgazdasági napszámosok kivételével/; az egyéb inaktiv keresők, valamint a közületi eltartottak együttesen az "Egyéb, az ágazatba be nem sorolhatók" megnevezéssel szerepelnek. e/ A saját jogon nyugdijas, járadékos személyek és a gyermekgondozási segélyen levők ágazati besorolása az utolsó munkáltatójuk alapján történt, az özvegyi jogon nyugdijasoké pedig annak a személynek az utolsó munkáltatója alapján,aki után az özvegyi nyugdijat kapják. FOGLALKOZÁSI VISZONY Az aktiv keresők /velük együtt eltartottjaik/ foglalkozási viszony szerinti cso­portosítása a munkáltatóhoz, illetve a termelőeszközökhöz való, jogilag meghatározott viszonyuk alapján a következő: - alkalmazásban állók, - szövetkezeti tagok, - önállók, - segitő családtagok. Alkalmazásban állók : az állami vállalatokkal, hivatalokkal, intézményekkel, szö­vetkezetekkel, önállókkal stb. munkaviszonyban állók, akik végzett munkájukért munka­bért kapnak. Az ÁFÉSZ-ek, a szövetkezeti vállalatok és vállalkozások, a szövetkezeti központok és szövetségek dolgozói, a munkaközösségek és alkotóközösségek, a művészeti 300

Next

/
Thumbnails
Contents