1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 24. Lakás adatok I. (1981)

I. LAKÁSHELYZET, A NÉPESSÉG LAKÁSVISZONYAI - A lakások adatai

Az egy lakóra jutó szobaalapterület jelentősen szóródik. Az évtized végén a lakott lakások 4 %-ában 4 m 2-nél kevesebb, 18 %-ában 4-7 m 2, 38 %-ában 8-12 m 2, 10 %-ában 13-15 m 2, 13 %-ában 16-19 m 2 közötti és 17 %-ában 20 m 2 és több az egy lakóra jutó szobaalapterület. A nagymértékű szobaszám emelkedés a lakott lakások szobaszám és lakószám szerinti megoszlásában is kedvező eredményeket hozott. Tiz év alatt 12 %-kal - 71 ezer lakással - csökkent azoknak a lakásoknak a száma, amelyekben öt és több személy lakik. Ez abból is adódik, hogy na­gyobb mértékben vált lehetővé az együttélő családok külön lakásokba költözése, továbbá csökkent a háztartások, családok átlagos nagysága is. Ugyanakkor az egy személy által lakott lakások száma - az egyedülállók számának jelentős növekedésével - közel 52 %-kal - 167 ezer lakással - emelke­dett. Azoknak a lakásoknak a száma, amelyekben két, illetve három személy él, 12 %-kal - 172 ezer lakással, a négy személy által lakott lakások száma 14 %-kal - 86 ezer lakással nőtt. A lakott lakások a lakók száma szerint Lakószám (személy) Szám (1 000-ben) Százalékban Index:1980 1970-100,0 Lakószám (személy) 1970 1980 1970 1980 Index:1980 1970-100,0 0 17 45 0, 6 1,3 258, 6 1 323 490 10, 6 14, 3 151, 9 2 739 890 24, 3 26, 1 120, 5 3 739 760 24,4 22, 2 102, 7 4 633 719 20, 9 21, 1 113, 5 5 326 303 10,8 8,9 92, 7 6 150 129 4,9 3, 8 86,0 7 59 46 1,9 1,3 78,4 8 25 18 0,8 0, 5 71, 6 9 11 8 0,4 0,2 71,0 10-X 12 9 0,4 0, 3 74, 7 Összesen 3 034 3 417 100,0 100,0 112, 6 A jelzett változások eredményeként az évtized végén a lakások 14 %-ában csak egy személy, közel felében két, illetve három személy él, 21 %-ában négy, mig 15 %-ában öt és több személy lakik. Az egy, illetve két személy által lakott lakások aránya minden lakásnagyságcsoportban emelkedett, a három személy által használt lakások aránya az egy- és a kétszobás lakásoknál csökkent, a három- és többszobás lakásoknál emelkedett. Hasonló volt a változás a négy személy által lakott lakások nagyságcsoportjaiban is. 14

Next

/
Thumbnails
Contents