1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 9.b Debrecen népessége és társadalma (1983)

III. A NÉPESSÉG DEMOGRÁFIAI SZERKEZETÉNEK, FOGLALKOZTATOTTSÁGÁNAK, HÁZTARTÁS-ÖSSZETÉTELÉNEK ÉS LAKÁSVISZONYAINAK ALAKULÁSA - A háztartások és a családok nagyságának és összetételének változása

A családok nagysága elsősorban a családban élő gyermekek számától függ. 1980­ban Debrecenben 56 600 qyermek élt családban, 16,7 %-kal több, mint 10 évvel korábban /megyei szinten ez idő alatt viszont 2,3 %-os csökkenés következett be/. A családban élő gyermekek számának alakulását és ezáltal a családnagyságot - hosszabb időszakot tekintve - több, egymással ellentétes irányba ható tényező is be­folyásolta. így pl. csökkentette a gyermekek viszonylag korábbi önállósodása és indirekt módon a válások számának emelkedése. Ugyanakkor növelőleg hatott, hogy a családban gyer­mekként eltöltött idő - a továbbtanulás szélesebb körűvé válásából adódóan - meghosszab­bodott, ezen tul a népesedéspolitikai intézkedések sora, és az ehhez kapcsolódó kedvez­mények, amelyek a születések számának növekedését eredményezték. Az elmondottakkal ösz­szefüggésben 1970 és 1980 között a gyermekes családok száma 20,6 %-kal, ezen belül a kétgyermekeseké különösen nagyarányban - több mint 46 %-kal - emelkedett. Ezen kivül növekedés csak az egy gyermekes és a gyermektelen családok számában tapasztalható, mig a 3 vagy annál több gyermekesek száma és igy arányuk is jelentősen csökkent. /1980-ban 3 vagy annál több gyermek a családoknak mindössze 5,7 %-ában volt, mig 1970-ben 8,5 %­ában./ A változások együttes eredményeként - Debrecenben is csökkent az elmúlt évtized­ben a 100 családra jutó gyermekek száma, 1980-ban a mutató értéke 108 volt, szemben az 1970. évi 113-mal. A családok megoszlása és számának változása a gyermekek száma szerint Gyermekszám 1970 1980 1980. év az 1970. év %-ában 0 31,6 32,1 123,7 1 37,3 35,0 114,1 2 22,6 27,2 146,4 3 5,7 4,4 93,9 4-X 2,8 1,3 53,8 Összesen 100,0 ioo,o 121,6 A gyermekes családok számának növekedésén belül, az átlagot jóval meghaladóan /27,6 %-kal/ emelkedett azoknak a családoknak a száma, amelyekben 15 éven aluli gyermek, illetve gyermekek /is/ éltek. Ezek közül is különösen azoknak a családoknak a száma nőtt meg igen jelentősen - 80 %-kal - amelyekben két, ehhez a korcsoporthoz tartozó gyermek élt. Figyelemre méltó a három, 15 éven aluli gyermekkel élő családok számának az emelkedése is, melynek következtében az összgyermek-számnál tapasztalható tendenci­ával ellentétben a három 15 éven aluli gyermekkel élő családok aránya valamelyest nőtt /2,6 %-ról 2,9 %-ra/. E tendenciák kialakulásához - a népesedéspolitikai intézkedéseken túlmenően - nagymértékben hozzájárult az is, hogy az elmúlt tiz évben érték el a szülő­képes kort az 1950-es évek elején született nagyobb létszámú korosztályhoz tartozó nők. 40

Next

/
Thumbnails
Contents