1970. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 31. Az adatfelvétel és feldolgozás összefoglaló ismertetése (1977)

I. AZ ADATFELVÉTEL ÉS FELDOLGOZÁS ÖSSZEFOGLALÓ ISMERTETÉSE - 8. Az 1970. évi népszámlálás gépi feldolgozása

rendelkezésre álló kapacitást, az eredeti elképzeléshez képest két alapvető változtatást kellett vég­rehajtani: 1. / A feldolgozást a közlési táblákkal kezdeni. 2. / A feldolgozási táblák mennyiségét elsősorban a községi részletezésű táblák terhére csökkenteni. A változtatásokat a Népszámlálás a Számitástechnikai Igazgatósággal közösen 1971. júliusá­ban határozta el és ezt követően viszonylag rövid idő alatt 1971. szeptemberében az első megye köz­lési kötete és számlálókörzetsoros kiadványa már nyomdába kerülhetett és 19 72 végére a feldolgo­zás I. szakasza, a megyei közlések elkészitésével, befejeződött. A géppel készült közlési táblák mennyisége igen nagy volt (közel 20 ezer oldal). Nyilván a nyomdai szedés és korrektúrázás tovább hosszabbította volna az átfutási időt, ezért azt a megoldást választották, hogy a számitógép által készített táblákat a kiírással egyidőben lyukszalagba is lyukasz­tották. A 8 csatornás lyukszalag lehetővé tette a kis és nagybetű alkalmazását és ezáltal a követel­ményeknek megfelelő és minőségű tükörlap készítését elektromos Írógépen. Nyomdailag előregyár­tott fejléc ráragasztása és oldalszámozása után, azonnal fotózható kész oldalak kerültek nyomdába. A népszámlálás részére rendelkezésre álló gépi kapacitás nem tette lehetővé a párhuzamos feldolgozást, ezen értve a feldolgozási táblák készítését, illetve a 25 %-os reprezentációs felvétel további részeinek a munkálatait. Csak teljes közlési sorozat gépi befejezése után lehetett elkezdeni az emiitett feladatokat. A társszervek, elsősorban az Országos Tervhivatal részéről, olyan információkra érkezett igény, amit a közlési sorozat nem tartalmazott és csak a II. feldolgozási szakaszban készült volna el. 1973-ban megállapodás született a Tervhivatallal, hogy a számára szükséges táblákat a saját gép­parkjával feldolgozza. Ennek érdekében az alapadatokat, valamint külön a 25 %-ot tartalmazó adatok szalagjait az OT Számitástechnikai Központja átmásolta a saját gépének megfelelő rendszerbe és igy dolgozta fel. Egyidőben elkészítette a népszámlálás részére is a megtervezett Országos II. köteteket és a 25 %-os teljeskörüsitett reprezentáció anyagából a táblákat. 78

Next

/
Thumbnails
Contents