1970. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 18. Nógrád megye adatai (1972)
A FOGALMAK MAGYARÁZATA
Egyes táblázatokban különböző, a célnak megfelelően alkalmazott népgazdasági ági összevonások szerepelnek. A fent felsoroltak közül ilyen esetben meg nem nevezett ágazatok az " egyéb" megjelölésű ágazat adataiban szerepelnek. A "Közigazgatás és egyéb" népgazdasági ágban szerepelnek a fegyveres testületek hivatásos, valamint polgári alkalmazott tagjainak adatai. A sorállományú katonák adatai a bevonulás előtti foglalkozásuknak és munkahelyüknek megfelelő népgazdasági ágban szerepelnek, állandó lakóhelyükön. Az egyes népgazdasági ágakba, ill. alágazatokba való besorolás a következők szerint történt: a/ Az aktiv keresők nagytöbbségét kitevő alkalmazottak és termelőszövetkezeti tagok egyéni foglalkozásukra való tekintet nélkül abba a népgazdasági ágba - alágazatba - kerültek, amelybe a munkáltató vállalat, szövetkezet stb. az egységes számjelrendszer szerint főtevékenysége alapján tartozott. Néhány esetben nem a munkáltató, hanem a munkahely döntötte el a népgazdasági ági besorolást, igy pl. a kereskedelmi, vendéglátóipari vállalatok, igazgatási, egészségügyi, oktatási stb. intézmények által foglalkoztatott személyek esetében (pl.haa tanárok, tanitók munkáltatójaként tanács,vagy minisztérium volt megjelölve, munkahelyük azonban - ahol tanítottak - általános iskola volt, besorolásuk ez utóbbi alapján történt). b/ Az önállók besorolását az egyéni foglalkozásuk határozta meg (pl. az önálló kőműves az épitőiparba, az önálló kereskedő a kereskedelembe, azon belül a megfelelő alágazatba, szakágazatbakerült). c/ A segitő családtagok ugyanabba az alágazatba (szakágazatba) kerültek, mint az, akinek segitettek. A kétlaki gazdaságában segitő családtag az egyéni gazdaságok szakágazatába tartozik. d/ Az inaktiv keresők részletezése szintén a népgazdasági ágak, alágazatok szerint történt, éspedig a nyugdijasok és a gyermekgondozási szabadságon levőkbesorolása az utolsó munkáltató, az özvegyi nyugdijasok pedig a férj utolsó munkáltatója alapján. FOGLALKOZÁSI VISZONY Az aktiv keresők (velük együtt eltartottjaik) foglalkozási viszony szerinti részletezése a termelőeszközökhöz való viszony alapján a következő: alkalmazásban állók, termelőszövetkezeti tagok, önállók, segitő családtagok. Alkalmazásban állók: az állami vállalatokkal, hivatalokkal, intézményekkel, szövetkezetekkel, önállókkal stb. munkaviszonyban álló személyek, akik végzett munkájukért bért vagy fizetést kapnak. Termelőszövetkezeti tagok: a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, szakszövetkezetek, kisipari vagy háziipari szövetkezetek, termelőszövetkezeti önálló közös vállalkozások érvényes tagsági könyvvel rendelkező tagjai. Nem tartoznak ide a különböző munkaközösségek tagjai, az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetek és a szövetkezeti központok dolgozói. Önállók: az egyénileg dolgozó parasztok, az ipar- (v. működési) engedély alapján dolgozó önálló kisiparosok, kiskereskedők, fuvarosok stb. XV