1970. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 7.b Székesfehérvár adatai (1972)

I. SZÉKESFEHÉRVÁR NÉPESSÉGFEJLŐDÉSÉNEK EZER ÉVE - Városrészenkénti adatok

A lakóházak lakóinak több mint fele (56 %) 1-4 lakásos lakóházban, ebből 33 %-a csak egy lakásos, általában az un. családi házban, 16 %-a 5-10 lakásos, de 28 %-a már 11 és több lakásos, nagyvárosias és jól felszerelt lakóházban lakik. VÁROSRÉSZENKÉNTI ADATOK Az 1970. január 1-i népszámlálás során a város lakott területe lí alkerületre tagozódott, amelyből kilenc a belterületet, egy Kisfaludot, mint fejlesztendő külterületet, egy alkerület pedig a többi lakott külterületet foglalta magában. A 36 km 2-t kitevő belterület népsűrűsége - a 77 ezer fő lakónépességet figyelembe véve ­1 km^-re 2 142 volt. A belső városrész (01. alkerület), valamint az uj lakótelepekből hármat is ma­gába foglaló 02. számú alkerület területe együttesei; a belterület területének csupán 5 %-át teszi ki, mig a lakónépességnek közel egyharmadát öleli fel. Ennek megfelelően az emiitett két alkerületnek lakónépesség alapján számitott népsűrűsége kiemelkedik a többi alkerület közül és meghaladja a bel­területi átlag hétszeresét, illetve hatszorosát. Mindkét alkerületben a lakosság számát és igy a nép­sűrűségét az ott elhelyezkedő két lakótelep - "Velinszky", illetve "Dr. Münnich Ferenc" elnevezésű ^ jelenleg is folyamatban levő épitkezése még tovább fogja növelni. A fenti kettőn kivül még további két alkerület (03. és 05.) népsűrűsége haladja meg a belterületi átlag kétszeresét, ezekben a közel­múltban ugyancsak jelentős épitkezések folytak (Ybl lakótelep, Május 1. tér, Fáy lakótelep) és foly­nak még ma is. Ugyanakkor ezeknek az alkerületeknek a családi ház jellegű részeinél a beépitettség is inten-zivebb, mint a város többi hasonló részénél. A város többi - a széleken elhelyezkedő - alke­rületére a belterületi átlagnál alacsonyabb népsűrűség a jellemző, bár az uj és jelenleg is épülő la­kótelepek ezeken a területeken is éreztették a hatásukat. A város lakónépességének 2,2 %-a - 1 718 fő -, lakott a külterületeken, ennek a népesség­nek közel egyötödét Kisfalud fejlesztendő külterületen találjuk. A népszámlálási alkerületek főbb adatait a következő táblázat foglalja össze: Az alkerület Az alkerületben levő nagyobb száma területe lakónépessége népsűrűsége lakótelepek (km2) 1 000 fő százalékban (fő/km 2) megnevezése "Velinszky László" "József Attila" "Dr.Münnich Ferenc" "Ybl Miklós" "November 24." Május 1. téri toronyházak, "Fáy András" KÖFÉM lakótelep "Pintér Károly" 01 0, 77 11, 5 14,6 14 895 02 1, 03 13, 2 16, 7 12 812 03 1, 36 8, 5 10, 8 6 271 04 5, 99 8,0 10, 1 1 331 05 1, 85 9,3 11, 8 5 035 06 4,88 9,4 12,0 1 931 07 11, 60 8, 1 10,3 699 08 3, 35 5,2 6, 6 1 554 09 5, 15 3, 9 4, 9 747 Belterület összesen 35,98 77,1 97,8 2 142 1 0 125 55 0, 3 °' 4 14 11 n&.&ö 14 1( 8 14 Külterület összesen 125,55 1,7 2,2 14 Város összesen 161,53 78,8 100,0 488 52

Next

/
Thumbnails
Contents