1968. ÉVI MIKROCENZUS Személyi, család- és lakás adatai (1969)

FOGLALKOZÁS

FOGLALKOZÁS A népesség összetétele gazdasági aktivitás szerint A népesség gazdasági aktivitás szerinti összetételének arányait alapvetően a kereső tevékenységet folytató népesség, a foglalkoztatottak száma határozza meg. Az aktiv keresők számát a statisztika két for­rásból nyeri: egyrészt a munkáltatók üzem statisztikai adataiból (ezek az évente összeállitott munkaerőmér­legekben öltenek testet), másrészt a népesség időnkénti megkérdezésével, a kereső tevékenység bevallásának eredményeiből. Az utóbbiak a népszámlálások (mikrocenzusok) adataiban összegeződnek. A különböző forrásokból származó eredmények - a dolog természeténél fogva - rendszeresen eltér­nek egymástól, de 1968-ban egy vonatkozásban jóval nagyobb a különbség, mint korábban. A megkérdezett mezőgazdasági népességnek ugyanis lényegesen kisebb része vallotta magát aktiv keresőnek, s ennek követ­keztében 1963 és 1968 között számuk jóval nagyobb mértékben csökkent, mint amennyit a munkaerőmérlegek közöltek. Ehhez a számbavételi módszerek és a megfigyelés időpontjának eltérésén kivül a termelési vi­szonyokban az elmúlt években végbement gyökeres átalakulás, s ezzel összefüggésben a kereső tevékeny­ség szubjektiv megítélésének változása is hozzájárulhatott. Az ebből fakadó különbségekre utal, hogy a mikro­cenzus és a munkaerőmérlegek "kereső" adatai között érdemi eltérés lényegében csak a mezőgazdasági se­gitő családtagok számában mutatkozik. A konkrét eltérésekre a mezőgazdasági népesség adatainak tárgyalá­sánál térünk ki. Az előbbiek azt indokolják, hogy a keresők, s különösen a mezőgazdasági keresők tekintetében az ed­diginél differenciáltabb, a tényleges helyzetet reálisabban tükröző fogalommal dolgozzunk. Ilyen uj fogalom kialakitása folyamatban van; annak jövőbeni általános bevezetését tervezzük. A mezőgazdasági aktiv keresők mikrocenzus szerinti kisebb száma befolyásolja az egész népességen belüli kereső-eltartott arányt, a foglalkoztatottsági szinvonalat jelző adatokat, és a férfi, valamint a női né­pesség aktivitás szerinti összetételét, ami a megfelelő helyeken figyelembe veendő. Az 1960 és 1963 között tapasztalható átmeneti visszaesés után 1963 óta ismét emelkedett az aktiv keresők száma, ezen kivül jelentős mértékben tovább nőtt az inaktiv keresőké, és lényegesen csökkent az eltartottaké. 1968 elején az aktiv keresők száma majdnem elérte a 4 millió 800 ezret. 1963 óta számuk 3 %-kal nőtt, az inaktiv keresőké az öt év alatt történt 43 %-os emelkedés eredményeként meghaladta az 1 millió 100 ezret, az eltartottaké 7 %-kal visszaesett. Népesség Megnevezés száma (1 000 főben) százalékos megoszlása 1960 1963 1968 1960 1963 1968 Aktiv keresők 4 760 4 649 Inaktív keresők 436 774 Eltartottak 4765 4649 Népesség összesen 9 961 10 072 17 mm i! 46 8 46 100 47 11 42 100

Next

/
Thumbnails
Contents