1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS (1952)
AZ 1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS ELSŐ EREDMÉNYEI
a természetes szaporodás, másrészt a háború végén és azt követően sokan menekültek — légióként az államapparátus alkalmazottai és a középosztálynak az uralkodó osztállyal és a régi közigazgatással összefonódó rétegei (összesen kb. 35-0 000-en, ebből mintegy 300 000-en az 1918—1920. években) — az ország mai területére. 1941 és 1949 közt igen sokféle tényező befolyásolta a népesség számának alakulását. Elsősorban a háború okozta katonai és polgári veszteségek (a munkaszolgálatosok, deportáltak veszteségeivel együtt hozzávetőleges becslés szerint legalább 420 000 fő); továbbá a népesség különböző irányú és intenzitású vándorlásai (menekülés, ki- és idetelepülés, népcserék, stb.); másfelől az, hogy a természetes szaporodás a háború első éveiben még viszonylag kielégítő volt, a felszabadulás után pedig igen erősen megélénkült. Ezeknek az egymást részben ellensúlyozó tényezőknek az eredőjeként a népesség száma 1941 és 1949 között a — részben ugyan némileg háborús jellegű — természetes szaporodás alapján várható kb. 350 000-es emelkedés helyett több, mint 110 000 fővel megfogyatkozott; a teljes népességhiány tehát valóságban kb. 450 000 fő; sőt a két világháború közöttihez hasonló ütemű — tehát az 1941—.1948. évekről tényleg kimutatottnál kedvezőbb — természetes szaporodást feltételezve hatszázezret is eléri. Erre mutatott rá 1949 március 15-én Rákosi elvtárs a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Kongresszusán, amikor a népszámlálás akkor elkészült első eredményei alapján kiemelte, hogy „hazánk lakossága 115 ezerrel kevesebb most, mint az utolsó népszámláláskor volt. Ha a két világháború közti népszaporodást vesszük alapul, akkor a háború nélkül Magyarország lakosságának 9 800 000 körül kellene lennie. Ehelyett 9 201 000 a lakosság száma, azaz a háborús kiesés 600 000 főt tesz ki. Ennyi az a lélekszám, amely a legkülönbözőbb címeken a háború következtében elveszett a magyar nép számára. Ez több, mint akár Anglia, akár az Egyesült Államok háborús embervesztesége. Ez a szám annyit jelent, mintha Szeged, Debrecen, Miskolc, Pécs, Kecskemét, Hódmezővásárhely az utolsó emberig kipusztultak volna, vagy mintha Abaúj, Bács-Bodrog, Győr, Moson, Csanád és Csongrád megye összes lakói a háború áldozataivá váltak volna. Emellett ez a hasonlat annyiban sántít, hogy a háború elsősorban a férfiak közt pusztított. Ha most 115 000rel kevesebb a lakosság, mint 1941-ben, úgy a férfiak száma 141 000-rel lett kevesebb, három százalékkal csökkent nálunk a 6