1930. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 2. Foglalkozási adatok községek és külterületi lakotthelyek szerint, továbbá az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok (1934)

ELŐSZÓ

IV Mind a négy táblát, valamint az «Általános jelentés» törvényhatósági táblasorozatát az első közleményhez hasonlóan az «Általános megjegyzések» vezetik be. E megjegyzések, valamint az «Általános jelentés» szövegének egyes részletei azokra a módszerbeli eltérésekre is felhívják a figyel­met, amelyek ismerete nélkül az adatokat helyesen értelmezni, megfelelően felhasználni, egymás közt és a korábbi adatokkal kifogástalanul összehasonlítani nem lehet. A közlemény községi és külterületi anyaga az 1930. évi népszámlálás I. részében alapul vett közigazgatási beosztás szerint sorakozik az egyes táblázatokban ; az időközi változásokra az 1. és 4. sz. részletes kimutatás jegyzetei utalnak. A demográfiái kötethez hasonlóan a kiadvány ezúttal is három országrészt (Dunántúl, Alföld, Észak) különböztet meg, törvényhatósági rész­letezése pedig a közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék figyelembevételével készült. Budapest környékének különleges társadalomgazdasági viszonyaira való tekintettel a Nagy­Budapesthez számítható községek és a Nagy-Budapestnek tekinthető egész terület adatait a «Részletes kimutatások» s a törvényhatósági táblázatok külön is közlik. A törvényhatósági táb­lázatok ezenkívül jegyzetben Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye viszonyait a 21 ú. n. szomszédos község nélkül is kimutatják, úgyszintén külön adatsorokban a törvényhatósági jogú és megyei városok, a 10.000-nél népesebb és 10.000-nél kisebb községek foglalkozási adatait is. A mult népszámlálás foglalkozási közleményével szemben a törvényhatósági táblasorozat egyébként is lényegesen teljesebbé épült ki és arányszámanyaga is gazdagabb lett. Végül megemlítem, hogy a kötet bevezető szövegét Thirring Lajos dr. miniszteri segéd­titkár írta. Rendkívül gondos és alapos munkáját teljes elismerés illeti. Budapest, 1934 december havában. Kovács Alajos dr. h, államtitkár, a M. kir. Központi Statisztikai Hivatal elnöke..

Next

/
Thumbnails
Contents