1930. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 1. Demográfiai adatok községek és külterületi lakotthelyek szerint (1932)

I. Általános jelentés - a) Szöveg - A lakóházak falazata és tetőzete

10* sági föllendülés, végül az évtized vége felé a tökének a valutáris ingadozások elől az ingatlan-befektetésekbe való menekülése. A nagyarányú építkezések az egy-egy lakóházra eső laksűrűséget is lényegesen enyhítették, mert 1930-ban már minden házra kereken egy emberrel kevesebb lakó jut mint 1920ban (1920-ban 6-8%, 1930-ban 5-9%). A legtöbb új lakóház természetesen a vidéken épült (1. a 18. sz. táblát a 29.* lapon), mert a vármegyékben a lakóház fogalma általában véve egyenértékű a lakás fogalmával, túlnyomóan kis egy-kétesetleg háromszobás házak építéséről lévén ott szó. A városokban lényegesen kevesebb az új lakóház, de olt viszont a téresebb építkezés lévén a norma, jóval több ember számára kerül férőhely bennük. Éppen ezért például a tjvárosokban •az egy-egy lakóházra eső laksűrűség 16-5-ről 14-3-ra, tehát sokkal inkább szállott alá mint a vármegyékben (6-0-ról 5-2-re). A fővárosban, ahol a családi házépítkezés jelentékenyen föllendült, az egy-egy lakóházra eső egyének száma 50-2-rol 42-9-re szállott alá, vagyis kereken hét emberrel jut kevesebb egy-egy házra 1930-ban mint tíz év előtt. Az egyegy lakóházra eső laksűrűség azonban nem csupán az építkezések számának emelkedésével vagy csökkenésével van összefüggésben, hanem különösen a vidéken, ahol egy-egy lakóház tulajdonképen egy-egy lakás, egy-egy családnak az otthona, attól is függ, hogy vidékenkint általában mekkora egy-egy családnak a lélekszáma. Azokon a vidékeken tehát, ahol a családok kevésbbé népesek, az egy-egy házra eső lakosszám is alacsonyabb. A lakóházak falazata és tetőzete. Nem csupán a lakóházak számszerint való megnövekedésében mutatkozik örvendetes fejlődés az utolsó évtizedben, hanem abban is, hogy az új lakóházak erősebb és nemesebb építési anyagból készülnek, ami nálunk különösen méltánylandó, ha tekintetbe vesszük, hogy a trianoni határok között meghagyott országterület legkiterjedtebb részén egyáltalán nincsen megfelelő építkezési nyersanyag, az épületfa teljes hiányáról nem is beszélve. Hozzá kell még tennünk azt is, hogy az OFB által kiosztott házhelyeken az építkezés záros határidőhöz volt kötve, a házhelyhez juttatottak legnagyobb része csak szűkösen tudott az építkezéshez szükséges anyagiakhoz hozzájutni, ezért ezeket a házakat legtöbb helyütt csak silányabb minőségű építési anyagokból emelték. A lakóházak számában és építkezési anyagok szerint való csoportosulásában az utolsó évtized alatt beállott változásokról az alábbi összeállítás tájékoztat : 32 v Kőből v. téglából Kő- v. téglaalappal, vályogv. sárból Vályogv. sárból Fából v. más anyagból Cserép-, palav. bádogtetövel Zsindely- v. deszkatetövel Nád- v. zsúptetővel 1920-ban 251.571 281.823 610.303 33.347 593.227 99.411 484.406 1930-ban 356.405 371.815 712.451 27.255 1,013.935 46.371 407.620 Szaporodás, ill. fogyás (—) : abszolút számban 104.834 89.992 102.148 —6.092 420.708 —53.040 —76.786 %-ban 41-7 31-9 16-7 -18-3 70-9 —53-4 —15-9 Az összes lakóházakhoz viszonyítva : 1920-ban 21-4 23-9 51-9 2-8 50-4 8-4 41-2 1930-ban 24-3 25-3 48-5 1-9 69-1 3-2 27-7 Az imént előadottak alapján indokolt, hogy a tisztán vályogból és sárból épült házak száma is szaporodott, de mégis csupán oly kevéssel, hogy az ilyen házak, amelyek 1920-ban még a lakóházak többségét alkották, ma már nem érik el a házak számának a felét sem. Jóleső megelégedéssel adunk számot arról, hogy az egészségügyi és tűzbiztonsági szempontból kifogástalan sziiárdfalazatú épületek számának és a cserép- vagy bádogtetejű házak számának szaporodása mutatja a legjobb arányokat. Tekintettel arra, hogy nálunk a nemesebb építkezési anyag oly szűkösen áll rendelkezésre, annak is örvendeni lehet, hogy a vályogházak közül a szilárd alapfalazattal bírók is nagyobb arányban szaporodtak, mint a tiszta vályog- és sárépületek. A faházak, valamint a zsindelyés deszkatetőzetű házak számának fogyása elsősorban arra vezethető vissza, hogy az ország mai területe faanyagban rendkívül szegény és az importált fa nagyon drága, de egyébként is a mai területnek csak igen csekély részén volt szokásban a fából való építkezés. A zsindelytetejű házak igen nagymértékű megfogyatkozása továbbá kapcsolatba hozható a tűzbiztonsági szabályrendeletek szigorú megtartásával, amelyek ugyanis csak igen kivételes esetekben engedik meg az újonnan épült házak zsindellyel való fedését. Utóbb emiitett ok magyarázza meg a náddal vagy zsúppal fedett házak számának nagymértékű — és természetesen örvendetes — fogyását is. Végigpillantva a törvényhatóságok során (1. a 19. sz. t. a 30* lapon) természetesen, a városokban találjuk a nemesebb építőanyagból emelt házak legtöbbjét, de itt is nagy szélsőségeket találunk aszerint, hogy az illető város milyen geológiai alakulaton és mekkora terjedelemben terül el. A Dunántúl és Észak városai nagyobbrészt kőből-téglából építkeznek, hiszen építési anyaguk a helyszínen van bőven, ellenben az Alföld városaiban már túlnyomó a vályogból való építkezés. A kő- és téglaépítkezés úgyszólván kizárólagos Sopronban (97-7%) és a fővárosban (94-2%), túlnyomó Győrött (88-0%), Pécsett (76-8%), Miskolcon (70-3%) és Debrecenben (53-5%), rendkívül visszamaradt ellenben Hódmezővásárhelyen (6-1%) és Kecskeméten (9-9%), természetesen itt a rendkívül nagy külterületen elszórtan épült vályogházak száma rontja le ennyire az arányt, a városmagban jobb a helyzet. A vármegyék közül szintén a Dunántúlon találjuk a szilárdfalazatú épületek magas arányát, amely több törvényhatóságban az 50 %-ot is meghaladja, az Észak és az Alföld törvényhatóságaiban ezzel szemben a legsilányabb, a tisztán sárból és vályogból való építkezés erősen túlnyomó. A tetőzetre vonatkozó adatokat tekintve, nemcsak jóval egységesebb, de sokkal megnyugtatóbb kép tárul elénk, mert kivétel nélkül minden törvényhatóságban legtöbb és igen sokban erősen túlnyomó a tűzbiztos tetőzetű házak száma ; a legelmaradottabbak ebben a tekintetben Ilajdu, SzabolcsUng, Győr-Moson-Pozsony, Szatmár-Ugocsa-Bereg, Fejér vármegyék és Kecskemét város. Ezekben a törvényhatóságokban a legsilányabb minőségű, a náddal vagy zsúppal fedet