1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1929)

I. Általános jelentés - E) A népesség foglalkozása

51* 4. Őstermelés. Az őstermelés a mai területen is népességünk több mint felerészét, 55-7%-át juttatja kenyérkeresethez. Az őstermeléssel foglalkozó 4,449.104 léleknek óriási többsége földmívelő, az őstermelés többi ágazataiban foglalatoskodók mellettük csak igen törpe kisebbséget alkotnak, akik között az erdészeti és az azzal rokon foglalkozásúak (22.019), továbbá a kertészettel foglalkozók (28.902) vannak említésre érdemes számban. Az erdészettel foglalkozók túlnyomó része a Duna jobb- és balpartján, továbbá Heves, Pest és Borsod vármegyék erdőborította vidékein helyezkedik el, a zöldség- és konyhakertészettel, valamint a mű- és kereskedelmi kertészettel foglalkozók zöme a nagyobb városok és kivált a főváros környékén telepedett le. Az őstermelés összes többi ágazataiban foglalatoskodók száma oly csekély (7.414), hogy földrajzi eloszlásukat e helyütt ismertetni nem érdemes, a népszámlálási III—IV. rész 3. sz. tábláján az erre vonatkozó törvényhatóságonkinti adatok amúgy is közöltettek már. A továbbiakban az őstermelés legjelentékenyebb ágazatával : a földmíveléssel foglalkozók adatait fogjuk ismertetni. A földmíveléssel foglalkozó kereső népességnek elsősorban a foglalkozási viszony szerint való megoszlását kívánjuk bemutatni törvényhatóságonkint, mert az már némi tájékoztatást nyújt a népesség birtokviszonyairól az egyes törvényhatóságokon belül. Az erre vonatkozó adatok a 44. sz. táblán (1. a 74. lapon) találhatók. A számbavehető mértékben mezőgazdasági mívelés alá eső területtel nem rendelkező városok adatait a törvényhatóságok adatainak egybevetésénél jobb figyelmen kívül hagyni, mert az illető terület birtokmegoszlási viszonyaival nincsenek összhangzásban. A népszámlálás időpontjában (télen) ugyanis a városok az ott összeírt birtokosok nagy részénél csak téli tartózkodási helyül tekintendők. Számbeli jelentéktelenségüknél fogva elhagyhatjuk még a gazdasági tisztviselők arányainak részletezését is. Ilyenformán azt találjuk, hogy az önálló földmívesek aránya tekintetében az egyes törvényhatóságok között nincsenek túlnagy különbségek. Legnagyobb az önálló földmívelők aránya az igen nagy külterülettel bíró Szeged (33*6%), és Hódmezővásárhely (33*4%) városokon kívül Baranyában (32*4%), legkisebb az erősen csonka Arad vármegyében (18'9%), de a majdnem teljesen kezünkön maradt Szabolcs vármegyében is (19'6). A többi törvényhatóságban az önállók arányai már egymáshoz közeiesők. Ha a segítő családtagokat itt is az önállókhoz számítjuk és ezzel mint birtokos osztállyal állítjuk szembe a gazdasági cselédeket és munkásokat mint birtoktalanokat, a legkedvezőtlenebb helyzetet ugyancsak Arad és Szabolcs vármegyékben találjuk, mert ott 597%, illetve 59'4% a birtoktalanoknak nevezhetők aránya. A nagy külterülettel és ennélfogva nagyszámú földmívelő népességgel bíró városok közül igen szembetűnő az a különbség, ami Szeged és a többi városok, de különösen Debrecen között fennáll birtokmegoszlás tekintetében. Szegeden ugyanis csak 30*4% a birtoktalanok aránya, a többi földmívelő jellegű városban 40%-on felül van és Debrecenben 58'3% az arányuk. A földmíves-proletariátus arányát az 1920 utáni években végrehajtott földbirtokreform bizonnyal apasztotta, de hogy hol és milyen mértékben, azt csak a következő népszámlálás adatainak az 1920. évi adatokkal való egybevetése fogja kellőképen megvilágítani. Az utolsó tíz év alatt a földmíveléssel foglalkozó népesség foglalkozási viszony szerint való magoszlásában beállott változásokról a teljes egészében megmaradt 20 törvényhatóságról a <<Függeléh> 16. sz. tábláján közölt adatok tájékoztatnak. Itt a gazdasági cselédek számbeli és aránylagos, az önállóknak csupán aránylagos megfogyatkozását látjuk, ellenben a segítő családtagok és gazdasági munkások úgy számbeli, mint aránylagos emelkedése tűnik ki e 20 törvényhatóság adataiból. A birtokmegoszlásra vonatkozó 45. sz. tábla (1. a 75. lapon) adatait mindenekelőtt azzal a megjegyzéssel kísérjük, hogy ezek az adatok az egyéni számlálólapok alapján állítattak össze, tehát kimaradtak mindazok a birtokok, melyeknek tulajdonosai a népszámlálás idején nem tartózkodtak az országban és kimaradtak a jogi személyek birtokai is. Ugyanezen okból a birtokok abban a törvényhatóságban szerepelnek, melyben a tulajdonosuk az összeírás napján tartózkodott. Ha azonban a fenti táblázat adatai a birtokmegoszlásról nem is nyújtanak tökéletes pontosságú képet, tekintve, hogy a birtokok túlnyomó része magánkézen van és a birtokosok közül is csak egy töredék nem a rendes lakóhelyén Íratott össze, adataink a birtokmegoszlás általános viszonyairól mégis eléggé hűen tájékoztatnak. A földmíveléssel foglalkozó önállók közül 91 '00% a birtokos, 5'3i% a bérlő és 3'69% az 1 katasztrális holdon aluli kisbérlő napszámos és részes földmíves. Az adatok egybevetésénél itt is helyesebb az ipari jellegű városok és különösen a főváros arányszámait figyelmen kívül hagyni, mert az összeírás idején inkább a nagy- és középbirtokosok közül tartózkodtak ott aránylag legtöbben. Debrecen város és Moson vármegye kivételével minden törvényhatóságban legtöbb az önálló földmívesek között az 1—5 holdas törpebirtokos (Mosonban és Debrecenben legtöbb a 20—50 holdas). Ezeken kívül Hódmezővásárhely, Kecskemét, Ung, Hajdú, Debrecen és Arad törvényhatóságok kivételével az 5—10 holdas, majd a 10—20 holdas birtokosok vannak mindenütt a legnagyobb arányban. Az imént említett törvényhatóságok közül a 10—20 holdas birtokosok vannak második helyen Hódmezővásárhelyen, Ung, Hajdú és Arad vármegyékben. A vármegyék közül legtöbb nagybirtokos Fejér (0'26%), Gömör- és Kishont (0*22%) és Szabolcs (0'2i%) vármegyében van. 1910-ben még Szabolcs vármegye állott első helyen (0*30 %-os aránnyal) a nagybirtokosok aránya tekintetében és Fejér vármegye csak utána következett (mindössze 0"i9%-os arányszámmal), Gömör- és Kishont pedig legvégül (0'18%). Ez arra enged következtetni, — minthogy sem Fejér vármegye területén,