1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1929)

I. Általános jelentés - D) Általános népleírás

D) Általános népleírás. 1. A népesség növekedése, a tényleges és természetes szaporodás; terület és népsűrűség. Az alkotmányos korszak első népszámlálása (1869) óta a magyar szent korona országainak egész területén élő népesség állapotáról és évtizedről-évtizedre való fejlődéséről számoltak be részletesen népszámlálási közleményeink egészen 1910-ig. Az 1920-as népszámlálás a szent korona országterületének már csak egy töredékére terjedt ki. A népességnek 1869. óta nyilvántartott fejlődési folyamatát nincs tebát már többé módunkban az eredeti területen figyelemmel kísérhetni. Jelen közleményünkben az 5. sz. táblán, (1. a 7. lapon) a mostani terület népességének, népnövekedésének és népsűrűségének csak az utolsó évtizedre vonatkozó adataival foglalkozunk. Az 1920. évi népszámlálás Magyarország mai területén 7,980.143 lelket talált, ami ugyanezen terület 1910. évi 7,606.971 főnyi népességével szemben 373.172 lélekszám-emelkedést, azaz 4'9%-os tényleges szaporodást jelent. Ez a rendkívül csekély szaporodási arányszám (mellyel ugyanazon a területen az előző évtized 11'0%-os növekedése áll szemben) még nem is fejezi ki tisztán a hősi halottakban és az elmaradt születésekben reánk szakadt háborús pusztításokat, mert a megszállott részekről a magyar közigazgatás alatt maradt területekre 1918. év óta a menekültek tömeges beözönlésének, valamint a háború befejezte után föllendült amerikai visszavándorlásnak abnormális hullámai duzzasztó hatást gyakoroltak a mai területen rekedt lélekszámra. A természetes szaporodás számainak alakulásánál legnagyobbrészt az ország területén kívül elesett hősi halottak nem voltak figyelembe vehetők, miért is a tényleges szaporodás arányszámaival nem hasonlíthatók össze minden fenntartás nélkül s inkább csak tájékoztató adatoknak kívánjuk azokat tekinteni az egyes törvényhatóságok vándorlási differenciáinak mérlegelésénél. A szaporodási viszonyokat törvényhatóságonkint vizsgálva 8 törvényhatóságnál, összesen 25.508 lelket kitevő fogyást látunk, melyből azonban a túlnyomó rész, 22.160, az 1920-ban még megszállás alatt állott területrészekre esik, ahol a népszámlálást tudvalevően nem sokkal a megszálló csapatok kivonulása után (1921. év novemberében) tartottuk meg. Az erről a területről a megszállás elől és alatt menekült lakosság a népszámlálás végrehajtása idejéig valószínűleg még nem tért vissza. Más részük 1920. évi december 31-én magyar fennhatóság alatt álló területen tartózkodott, és így már egyszer számba vétetvén, ott a felvételből kihagyatott. A lélekszámcsökkenés azon a területen tehát csak ezekre a kivételes és rövid ideig ható okokra vezethető vissza. A városok (5'6%-os) és a vidék (4"8%-os) tényleges szaporodása nem nagyon különbözik egymástól, sőt egyes — különösen a mai határszéleken fekvő erősen megcsonkult, kicsiny — vármegyék, mint Komárom 8-o, Ung 7'2, Hont 7'i és Moson 7'0%-os szaporodása sok törvényhatósági jogú város tényleges szaporodási arányát magasan felülmúlja. Ezeknek a vármegyéknek magas tényleges szaporodási arányához a legnagyobb valószínűség szerint hozzájárult az, hogy a megye idegen uralom alá került részeiről menekültek vagy kiutasítottak nagy számban telepedtek le — bár talán ideiglenesen — a vármegye magyar fönnhatóság alatt maradt csonkján. Ugyanez az eset tapasztalható a városi törvényhatóságok közül Komárom-Üjvárosnál, mely mai területén 1910. év óta 69*3 %-os szaporodást mutat fel. A városi törvényhatóságok közül 10%-ot meghaladó népnövekedése csak Győrnek (12"9%), Debrecennek (11-3%) és Miskolcnak (10*7%) van. A vármegyék között a legnagyobb tényleges szaporodási arányszámot Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye mutatja (12'8%). Tekintettel azonban arra, hogy e magas szaporodási arányszám alakulására legnagyobb befolyást a fővároskörnyéki rendezett tanácsú városok és községek nagy népnövekedése gyakorolja, megállapítható, hogy e vármegye népnövekedése két forrásból táplálkozik. A főváros felszívóereje nem csökkent, sőt a háború alatt és után még fokozódott, azonban a feléje tóduló népességet különösen az 1914. év óta szünetelő lakóházépítkezés miatt nem volt képes befogadni, ennélfogva az a fővároskörnyéki városokban és községekben telepedett meg. Másrészről egy újabb folyamat indult, helyesebben erősödött meg : szivárgás a népességgel szaturált fővárosból a környező községek felé, amit a környező helységekben uralkodó olcsóbb lakás- és élelmezési viszonyok is indokolttá tettek. Az a Budapesttel szomszédos 20 helység, mely a fővárossal együtt