1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)
I. Általános jelentés - D) A népesség foglalkozása
150* Ipari főcsoport Magyar anyanyelvű Magyarul tudó Ipari főcsoport a tisztviselők a művezetők az egyéb segédszemélyzet a tisztviselők a művezetők az egyéb segédszemélyzet Ipari főcsoport közül °U XI. Építőipar 84-Í 69-0 60-8 95-s 92*a 82*< XII. Sokszorító- és műipar 91-8 86'e 84-J 98-7 95-7 96-B XIll. Szállodás-, vendéglős- stb. ipar 83-0 82-s 75-7 94-s 97-6 89-9 Magyarország 79'a 60-í 59-7 93-7 81-8 77-8 Horvát-Szlavonországok 18-8 15' a 8-7 37-7 34s 16-8 Magyarbirodalom 76-7 58-0 56-8 91-4 79-1 74-3 Ebbői í Várm egy é k 68-t 47-9 44s 88s 73s 63s ( Tj. városok ... 81- 8 70s 69-\ 92S 86' a 85s Érdekes és fontos törvényszerűségeket állapítanak meg ezek az adatok. Minél magasabbrendű munkát végző kategóriáról van szó, annál nagyobb szerepe van a magyarságnak és a magyar nyelv ismeretének gyáriparunkban. Ez a szabályszerűség nem mutatkozik ugyan minden iparcsoportban, különösen a mi a művezetők és az egyéb segédszemélyzet sorrendjét illeti, de a tisztviselők között a magyarság és a magyarul tudók aránya mindenütt erősen kimagaslik. A legmagyarabb iparcsoportban, a sokszorosító- és műiparban legnagyobb a magyarság aránya a tisztviselők között is, ugyanez a csoport mutatja a művezetőknél és az egyéb segédszemélyzetnél is a magyarság legmagasabb arányszámát. Az ellenkező végletet a papirosiparban látjuk, bár a fonó- és szövőipar tisztviselői közt a magyarság aránya legmélyebbre száll le (67-3). Nyelvi tekintetben legegyöntetűbb a három alkalmazott-kategória a sokszorosító- és műiparban, a hol aránylag csekély különbség van a tisztviselők és egyéb segédszemélyzet magyarságának aránya között, ellenben a papirosiparban, a hol a tisztviselőknek 72*1 %-a magyar anyanyelvű, a művezetők között ez az arány csak 28*3 %. Természetesen egyes iparágakban még nagyobb szélsőségek mutatkoznak, de erre már nem terjeszkedünk ki. A magyar nyelv ismeretére vonatkozó adatokból elsősorban az tűnik ki, hogy a nem magyar nyelvű művezetők közül többen tudnak magyarul, mint az egyéb segédszemélyzetből, minélfogva az arányszámok fokozódása a tisztviselők felé nagyobb szabályszerűséget mutat, s viszont azt is bizonyítja, hogy minél nagyobb és fontosabb munkakört tölt be valaki Magyarországon a gazdasági életben, annál inkább rá van szorulva a magyar nyelv ismeretére. Látjuk, hogy a gyáripar tisztviselői között már alig akad magyarul nem tudó, s csupán két iparcsoport van, a fonó- és szövőipar, és a papirosipar, a hol a tisztviselők között a magyarul beszélni tudók aránya nem éri el a 90 százalékot. Még a tisztviselők között is megvan a fokozat, az igazgatási és kereskedelmi tisztviselők között 95-0 % tud magyarul, ellenben a műszaki tisztviselők között, a kiknek munkaköre inkább a gyár belső vezetésére terjed ki, s a kik a vállalatot kifelé kevésbbé reprezentálják, már csak 87-6 %-a a magyarul tudó, de még mindig jóval több, mint a korlátoltabb munkakörrel és általában kevesebb intelligencziával bíró művezetőknél. A 10 évi fejlődés úgy a magyarság számát, mint a magyarul tudók arányát tekintve igen jelentékeny volt mind a három alkalmazott-kategóriánál, még pedig annál nagyobb, minél alacsonyabb volt 1900-ban az arányszám. Legnagyobb javulást tehát az »egyéb« segédszemélyzetnél, vagyis épen a tulajdonképeni munkásságnál látunk. A magyarság és a magyarul tudás arányszámaiban mutatkozó fentebb említett szabályszerűség Horvát-Szlavonországok gyáripari vállalatainál aránylag még élesebben jelentkezik. Ott ugyanis a tisztviselők között a magyarok aránya több mint kétszer olyan nagy (18-9), mint az egyszerű munkások között (8-7%), s e mellett a művezetők és egyéb munkások között is jóval nagyobb különbség van a művezetők javára. Körülbelül kétszeres számokkal hasonló alakulást mutatnak a magyar nyelv ismeretére vonatkozó arányszámok is, a mi élénken mutatja, hogy Horvát-Szlavonországok nem vonhatják ki magukat nyelvi tekintetben sem a magyar gazdasági élet hatása alól. f) Az ipar forgalmi vállalatokban alkalmazott ipari szakmunkások. A mint már említettük, úgy a foglalkozási, mint a szorosan vett vállalati statisztika feldolgozásának is az volt az alapelve, hogy mindenki, tekintet nélkül tanult foglalkozására vagy szakmunkájára, abba a foglalkozási alcsoportba kerüljön, a melybe a vállalat szerint, a melyben alkalmazva van, tartozik. Magában a foglalkozási és vállalati statisztikában e szerint a szakmunkások, vagy a tanult ipari munkások száma nem található meg, minthogy azok részint vegyesen vannak kimutatva a nem szakmunkásokkal, részint pedig maguk a szakmunkások is különböző iparágakba vannak besorozva, a hová t. i. alkalmazó vállalatuk szerint tartoznak. Hogy mégis az ipari szakmunkások (mesterségszerű munkát végző iparossegédek) száma és eloszlása megállapítható legyen, a feldolgozás kiterjedt a vállalaton kívül a mesterségszerű foglalkozás megnevezése szerinti részletezésre is, úgy hogy módunk van kimutatni azt, hogy pl. hány kovács van a saját iparágában és hány más és milyen iparághoz, esetleg nem ipari foglalkozási csoportokhoz tartozó vállalatokban alkalmazva. Minthogy ezek az adatok csak a férfi-szakmunkásoknál birnak fontossággal, tekintve, hogy női szakmunkás igen kevés van s ezek is majdnem kizárólag saját iparáguknak megfelelő vállalatokban dolgoznak, azért csak a férfiakra vonatkozó adatok vannak közölve a népszámlálási mű III. kötetének 15. tábláján. E táblázatból vesszük ki az anyaországra vonatkozólag a következő adatokat :
