1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)

I. Általános jelentés - A) Az 1900. évi népszámlálás előkészítése ós végrehajtása

21* hoz a számlálóbiztosoktól és községi vagy körjegyzőktől a felvilágosítást kérő levelek és táviratok egyes részletkérdéseket illetőleg, a melyek a számlálólapnak főleg ipari kérdéseire, továbbá a házi gyűjtői vre, különösen a nem lakott épületek (szőlőbeli présházak, havasi majorok stb.) felvételére, később azután — a tulajdonképeni összeirás befejeztével — a községi gyüjtőiv kiállítására vonatkoztak. A számlálás lefolyását különben semmi zavaró körülmény nem hátráltatta. Komolyabb ellenszegülés, vagy a felvétel meghiúsítását czélzó egyéb inczidens nem mutatkozott sehol. Két helyen mégis újabb számlálásra lett szükség : Háromszék vármegye Léczfalva községében az egyik számlálóbiztos az ő kerületének anyagát, Torda-Aranyos vármegye Alsódetrehem községében pedig a jegyző az egész község anyagát elveszítette. Mindkét helyen február havában folyt le az újabb számlálás, lehető figyelemmel az 1900. deczember 31-én volt állapotra. A törvénynek az adatok bevallását biztosító szigorú intézkedéseit sem kellett alkalmazni sehol ; a hol ez mégis megtörtént, ott inkább félreértésnek és a helyi hatóságok túlbuzgóságának volt az eredménye. ; A népesség összeírásának január hó 10-ig való teljes befejezése csak szórványosan ütközött akadályokba ; az egyes községek, városok és járások részéről felmerült halasztás iránti kérelmek nagyobbrészt a felülvizsgálatra s a községi, illetve járási összesítő ívek kiállítására kitűzött határidő meghosszabbítását kérték. Indokolt esetekben a kereskedelemügyi minister úr a statisztikai hivatal javaslatára csakugyan több izben hozzájárult a népszámlálási anyag beterjesztésére kitűzött határidő meghosszabbításához : de megtagadta e halasztást mindannyiszor, a mikor a kérelem indoka az volt, hogy a népszámlálási anyagot bizonyos helyi czélokra akarták beterjesztés előtt kihasználni. Városokban és kisebb községekben egyaránt előfordult ugyanis, hogy egyes felekezetek saját hivőik nyilvántartásának megszerkeszthetése vagy kiegészítése végett kívántak a népszámlálási anyagba betekinteni, sőt egy helyütt a lelkész fenyegetésekkel követelte a számlálóbiztostól a számlálólapok kiszolgáltatását ; több város ezenkívül a szervezendő bejelentő hivatal czéljaira akarta a népszámlálás anyagát felhasználni. Mint a kiadott utasítás is világosan hangsúlyozta, a népszámlálási anyagnak ily felhasználása nem volt megengedhető, annál kevésbbé, mert ez alkalommal a számlálólap az iparforgalmi népességre vonatkozólag olyan adatokat is tartalmazott, a melyek valóban üzleti titoknak voltak minősíthetők. A kereskedelemügyi minister úr tehát egyetlen esetben sem adta meg hozzájárulását ahhoz, hogy a népszámlálási anyag a helyi hatóságoknál ily czélokra felhasználtassék vagy felekezeteknek kiszolgáltassék, hanem úgy intézkedett, hogy a bejelentő hivatal, vagy a felekezeti nyilvántartás czéljaira szükséges legfontosabb — s csupán a személyazonosság megállapítását lehetővé tevő — adatok az illető város vagy felekezet kérésére a népszámlálási anyagból a m. kir. központi statisztikai hivatal által másoltassanak ki, az önköltségek megtérítése ellenében. Szórványosan merültek fel nehézségek a számlálóbiztosok díjazásának megállapítása körül is, a mennyiben több község felebbezett a vármegyei alispánnak azon rendelete ellen, a melylyel a községet az általános utasítás 12. §-a értelmében egy vagy más napidíj, illetve munkadíjosztályba sorozta. A felebbezések közül azonban alig egy-kettő volt visszavezethető arra, hogy a napidíj- és munkadíjosztályba sorozás felületesen vagy igazságtalanul történt (pl. a vármegye összes községei, tekintet nélkül a lakosság többé-kevésbbé tömörült voltára és egyéb helyi nehézségekre, ugyanazon osztályba soroztattak), hanem a legtöbb felebbezést a községnek a kiadásoktól való félelme sugallta, s oly alacsony díjazás megállapítását kérték, a mely a helyi viszonyok mellett indokolt egyáltalán nem volt, s a mely a számlálóbiztos fáradságos munkájának semmiképen sem lehetett volna méltányos ellenértéke. Ezért a legtöbb felebbezést érdemben vissza kellett utasítani. A számlálóbiztosok alkalmazása körül a korábbi népszámlálásoknál felmerült nehézségeket úgyszólván egy csapásra megszüntette az 1897. évi XXXV. t.-cz. 8. §-ának azon intézkedése, a mely szerint kis- és nagyközségekben az elemi iskolai férfitanítók kötelesek számlálóbiztosi állást vállalni. A tanítók alkalmazásához volt kénytelen azonban fordulni egyéb képzett munkaerő hiányában több város, mint Makó, Nagykanizsa, Komárom, sőt maga Budapest székesfőváros is. E helyeken a vallás- és közoktatásügyi minister úr hozzájárulásával az iskolai oktatás is szünetelt az összeirási napokon. S minthogy kisebbnagyobb mértékben igénybevették tanítóikat a többi városok is (a törvényhatósági városok közül csupán Sopron és Kolozsvár képeznek kivételt), úgy látszik, a jövő népszámlálásoknál útját kell egyengetni annak, hogy — esetleg újabb törvényhozási intézkedéssel — a városokban is a tanítók sorából lehessen venni a számlálóbiztosok zömét. A helyi végrehajtás során merült még fel Pozsony városnak az az aggodalma, hogy a népszámlálás módja a kórházakban nincs eléggé szabályozva : a kórház vezetősége nincs kifejezetten kötelezve arra, hogy a számlálólapok helyes kiállítását felelősség mellett eszközölje, viszont a számlálóbiztos nincs abban a helyzetben, hogy a kórházban fekvő, sokszor nehéz betegekkel közvetlenül érintkezzék. A gyakorlatban ugyan ez a kérdés nehézség nélkül megoldást nyert még Pozsonyban is, a hol nagy országos kórházak vannak : a kórházak adatszolgáltatását azonban mindenesetre szabályozni kell a jövőben bekövetkezhető bonyodalmak elkerülése végett. Komoly észrevételt tett Hódmező-Vásárhely város a helyüket változtató mezőgazdasági és házi cselédek összeírására nézve. E szerint a mezőgazdasági cselédek deczember 31-én délután feltétlenül elhagyják helyű-