1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)
I. Általános jelentés - D) A népesség foglalkozása
185* hazai egyéni és társasczégek aránya. Ez adatok különösen igazolják, hogy a részvénytársasági forma mind nagyobb szerephez jut nagyvállalataink alakulásában, a minek nemcsak előnye, hanem hátránya is van, mert megakadályozza, hogy az egyes családokban nemzedékről-nemzedékre ható tehetség, hajlam és tradicziók élvezzék és fejleszszék iparunkat s erős egyéni kapcsot teremtsenek a gyártulajdonosok és a gyár munkásai közt. Mig 1890-ben a nagyvállalatoknak csak 14-o, addig 1900-ban 21-i 0/ 0-a volt részvénytársasági vagy szövetkezeti alapon szervezve s ennek megfelelően, mig 1890-ben a segédszemélyzetnek csak 29-4, addig 1900-ban már 38'5 0/ 0-a állt részvénytársaságok és szövetkezetek vállalatainak szolgálatában. Igen tanulságos annak szemmel kisérése is, hogy az egyes csoportokon belül minő bányászati vagy ipari ágak vannak leginkább képviselve. A teljesen részletes adatokat a népszámlálási munkálat V. kötetének 16. sz. táblája tartalmazza. A mi a bányászatot illeti, az anyaországban az állami bánya- és kohóvállalatok közt legtöbb az arany- és ezüstbánya és pedig 12, a foglalkoztatott segédszemélyzet pedig 5.724 főre rug. Megemlítendő még a sóbányászat és sófőzés, a mely bányászati ágban a szóbanforgó vállalatok száma 9-re rug, melyek 2.275" segédszemélynek nyújtanak keresetet. Ezren felül van a segédszemélyzet száma és pedig 1.085 fő a négy egyéb fémkohászati ágban. A hazai részvénytársaságok tulajdonát képező 53 bánya- és kohó-nagyvállalat közül több mint a fele, számszerint 31, kőszén- és barnaszén-bánya, a melyek az e tulajdonosok vállalataiban levő 22.691 főnyi segédszemélyzetből nem kevesebb, mint 19.245 egyént foglalkoztatnak. Ugyancsak sok, nevezetesen 15, a vasbánya 2.603 segédszemélylyel. A külföldi részvénytársaságok tulajdonában lévő bánya- és kohó-vállalatokból, melyeknek száma 28, szintén a kő- és barnaszénbánya és a vasbánya a legtöbb. Előbbiek száma 17, utóbbiaké 5, mig az alkalmazott segédszemélyzeté 8.654, illetve 1.247. A szövetkezetek, társulatok és egyletek vállalatai között az arany- és ezüstbányászat s a vasbányászat érdemel említést. A 46 ily vállalat közt 30 arany- és ezüstbánya s 7 rézbánya van, mig segédszemélyzetük 4.019, illetve 2.070 főt tesz. Megemlítjük még a hazai egyéni és társasczégeket ; itt első helyen a vasbányászat áll 10 vállalattal s 1.539 segédszemélylyel, a mely után még jelentősebben van képviselve a kőszén- és barnaszénbányászat 19 vállalattal és 1.179 főnyi segédszemélyzettel. Horvát-Szlavonországokban csak a kőszén-* és barnaszén-bányászat említésreméltó s a 9 ily jellegű nagy bányavállalatból 4—4 jut a külföldi részvénytársaságokra (270 segédszemély), illetve a hazai egyéni és társasczégekre (508 segédszemély). Áttérve az iparra, a mi első sorban is az állami vállalatokat illeti, azoknak az iparágaknak felsorolását, a melyben legalább 5 nagyvállalat van, a következő kis kimutatás tárja fel : Iparág megnevezése T7x,i 1 i. , SegédVállalatok személyzet száma Dohánygyártás 19 15.872 Vasgyártás, vas- és aczélöntés 9 9.424 Vasúti műhelyek 28 7.278 Kőbányászat és kőfejtés 7 391 A községi és városi, valamint az egyházi vállalatok közt nincs iparág, mely akár a vállalatok, akár a segédszemélyzet számát véve, jobban kidomborodnék. Az uradalmi vállalatok közt csak a fürészeltárúgyártás és a téglagyártás említésreméltó, a mely iparágakba a 37 ily vállalat közül 17, illetve 11 vállalat tartozik 1.143 s 426 főre menő segédszemélyzettel. A hazai részvénytársaságok tulajdonában levő vállalatok száma legalább 5 a következő iparágakban : SegédIparág megnevezése Vállalatok személyIparág megnevezése zet száma Vasgyártás, vas- és aczélöntés 18 8.605 Gép-, kazán- és hajógyártás stb 14 5.764 Malomipar 43 5.314 Czukorgyártás 12 4.879 Nyomdaipar 20 2.913 Fürészeltárúgyártás 18 2.627 Tégla- és tűzálló-agyagárúgyártás 30 2.261 Papirosanyag- és papirosgyártás 6 1.429 Vasúti műhelyek 10 1.309 üveggyártás 5 1.195 Sör- és malátagyártás 9 1.194 Hajlított fabútorok gyártása 5 1.023 Egyéb vegyészeti czikkek gyártása 6 1.005 Kőolaj finomítás 7 908 Szeszgyártás 7 760 Kőbányászat és kőfejtés 8 746 Kötött- és kötszövött árúk gyártása 5 595 Vendéglős, szállodás és korcsmáros 8 574 Len- és kenderkikészítés 5 535 Mész-, magnezit és gipszégetés 8 433 Közhaszn. villamos áramfejlesztőtelepek 7 422 Világítógázgyártás 7 215 A külföldi részvénytársaságoknál legalább 3 vállalattal vannak képviselve a következő iparágak : Iparág megnevezése Vállalatok személyzet száma Vasgyártás, vas- és aczélöntés 5 4.678 Gép-, kazán- és hajógyártás 6 2.767 Világítógázgyártás 4 1.591 Fürészeltárúgyártás 5 691 Tégla- és tűzálló-agyagárúgyártás 3 194 Elektrotechnikai czikkek gyártása 3 171 A szövetkezeti stb. vállalatoknál különösen kiemelendő a vizszabályozás és ármentesítés. Az ily vállalatok száma 26, segédszemélyzetük pedig 1.356. Eléggé jelentékeny e vállalatok közt a vasgyártás, vas- és aczélöntés és pedig 5, segédszemélyzetük azonban mindössze csak 756 főt ér el. A hazai egyéni és társasczégek közül azokat az iparágakat foglaljuk össze, a melyekben a vállalatok