A MAGYAR KORONA ORSZÁGAINAK 1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁSA 2. A népesség foglalkozása községenkint (1904)

I. Általános jelentés - 4. Ipar

16* tehát csak eltartottnak vétessék-e, a legjobb és legkimeritőbb utasítások mellett is nehéz e tekintetben — a számlálóbiztosok egyéni felfogásától ment — teljesen egyöntetű eljárást biztosítani. A gazdasági tisztviselők száma 1890-hez képest 735-el, közel 8°/o-kal növekedett, a mi valószínűleg a nagyobb birtokok fokozódó intenzivebb művelése mellett tanúskodik. A mezőgazdasággal foglalkozó önálló egyének számának összes csökkenése az anyaországra esik, Horvát-Szlavonországokban ellenkezőleg elég jelentékeny, több mint 30.000-nyi szaporodás mutatkozik (leginkább Belovár-Kőrös és Zágráb vármegyékben), ennélfogva a csökkenés Magyarországon még sokkal nagyobb volt, mint a mennyit az egész Magyarbirodalomra vonatkozólag jeleztünk. A birtokosok számának csökkenése az anyaországban a törvényhatóságok túlnyomó nagy részénél észlelhető, legerősebb volt Esztergom, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Bihar, Krassó Szörény, Temes és Torontál vármegyékben. Egyes vármegyéknél viszont elég jelentékeny emelkedést is tapasztalhatunk a birtokosok számában s feltűnő, hogy ezek között több olyan van, a melyekből tudvalevőleg jelentékeny kivándorlás folyik, pl. Abauj-Torna, Sáros, Szepes, Csík, Szeben. Ugyané vármegyékben a mezőgazdasági munkások száma kivétel nélkül igen jelentékenyen megcsökkent, a mi arra vall, hogy a kivándorlás nem annyira a kisbirtokosok, mint inkább a munkásosztály körében terjedt el, a birtokosok számában 'mutatkozó nagy növekedtsnek pedig a vármegyékben az lehet a magyarázata, hogy a visszavándorolt munkások, vagy a kivándoroltaknak itthon maradt családtagjai közül számosan a kint szerzett vagyon segítségével, a mindinkább elporló középbirtok romjaiból birtokot vásároltak s ily módon a munkásosztályból a birtokososztáfyba küzdötték fel magukat. Az 1900. évi népszámlálás a mezőgazdasági önálló egyéneket az üzem nagysága és részben a birtok jogczíme szerint is részletezte, megkülönböztetvén a 100 kat. holdon felüli birtokosokat és haszonbérlőket, továbbá a kisbirtokosokat (kisbérlőket), kisbirtokos-napszámosokat, a részes földmíveseket és végül a majorosokat (baromfitenyésztőket) és a kertészeket. Ezen adatokból -— melyeket az 1890. évi népszámlálás eredményeivel összehasonlítani nem lehet, mivel hasonló részletezésre az 1890. évi népszámlálás nem terjedt ki — kiemeljük, hogy a 100 kat. holdon felüli birtokosok száma az anyaországban 13.058-ra, a haszonbérlők száma 3809-re, Horvát-Szlavonországokban pedig 474-re, illetőleg 9l-re rúgott. Teimészetesen itt csak azokról a birtokosokról van szó, kiknek a mezőgazdaság a főfoglalkozásuk; ellenben az értelmiségi, iparos, stb. foglalkozásokhoz tartozó birtokosok száma itt nem jöhetett tekintetbe. Legtöbb 100 holdas vagy azon felüli birtokost (főfoglalkozása szerinti földbirtokost) mutat ki a népszámlálás Pest-Pilis-SoltKiskún vármegyében (1228), Bács-Bodrog vármegyében (676), Budapest székesfővárosban (676), Jász-NagykúnSzolnok vármegyében (556), Torontál vármegyében (456), Szatmár vármegyében (448), Szabolcs vármegyében (390), Bihar vármegyében (337) és Békés vármegyében (314). A legalább 100 kai. holdat bérlő haszonbérlők száma is Pest-Pilis Solt-Kiskún vármegyében volt legnagyobb (367), továbbá Szabolcsban (223), Biharban (162), Nyitrában (159), Zemplénben (151) és Szatmárban (122). Közleményünknek a mezőgazdasági népességre vonatkozó táblázata az 1900. évi népszámlálás alapján még egy igen becses adatot foglal magában, a melyre az 1890. évi népszámlálás nem terjeszkedett ki: annak a feltüntetését, hogy a mezőgazdasági munkások közül hánynak volt saját lakóháza. Magyarországon összesen kerek 400.000 ilyen munkást mutathatunk ki, Horvát-Szlavonországokban pedig 10.500-at; az anyaon-zágban a mezőgazdasági munkásosztályhoz tartozó minden 7—8 egyénre (keresőre és eltartottra együtt), s minden 3—4 keresőre; a társországokban pedig minden 13 a munkásosztályhoz tartozó összes egyénre, illetőleg 7 keresőre esett egy saját lakóház. Feltéve, hogy egy-egy mezőgazdasági munkáscsalád — a magányosan élő s elég tekintélyes számú özvegy és a fiatal munkásokat is tekintetbe véve — átlagosan négy tagból áll, ez esetben az anyaországban legalább is minden második munkáscsaládnak, Horvát-Szlavonországokban pedig minden 3—4-ik családnak van saját lakóháza. Horvát-Szlavonországokban, a hol a mezőgazdasági munkásnép az önállókhoz képest sokkal kisebb arányban szerepel, mint Magyarországon (100 önállóra Horvát-Szlavonországokban csak 23, Magyarországon ellenben 90 munkás esvén), a munkások még inkább mondhatók teljesen vagyontalan, tisztán kétkézi munkakeresetre utalt elemnek, mint az anyaországban, a hol a munkáselem óriás nagy tömegében nyilatkozó sociális bajt némileg enyhiti az a körülmény, hogy több, mint felének saját hajléka van s igy teljesen vagyontalan népelemnelí, a munkásosztálynak legalább ez a része még sem tekinthető. í 4. ipar. — Az iparral foglalkozó népességet az 1900. évi népszámlálás az iparűzés módjára való tekintettel három főosztályban mutatta ki, külön sorozván a házi- és népipart, a házról-házra, falurólfalura járva ipari javitó munkát teljesítő vándoripart s tulajdonképeni ipar név alatt az iparnak minden többi nemét, tehát a rendes műhelyben vagy gyártelepen űzött kézmű- és gyáripart. Az e három ipari főosztály körébe tartozó összes kereső ipari népesség számát a nemnek is megkülönböztetésével az alábbi számok tüntetik fel: