A Magyar Korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. I. rész. Általános népleírás (1893)

I. Általános jelentés - 6. A jelenlevő népesség nemek szerint

78* A kivándorlás az ország már emiitett részein kívül még tudvalevőleg az erdélyi székely megyékben s ujabban a Dunán­túl játszik nagyobb szerepet. Azonban sem az egyik, sem a másik vidéken nem találjuk, hogy a nők magas arányt mutat­nának fel, sőt a székely megyék épen férfitöbblettel birnak. A magyarázat abban volna kereshető, hogy e vidékeken a kivándorlásnak más jellege van, nevezetesen nem a férfinépesség az, mely a kivándorlók túlnyomó nagy számát szolgáltatja, hanem mindkét nem egyenlően, vagy épen tán a nők nagyobb arányban vesznek részt a kivándorlásban. Ez utóbbi lehet az eset a székely megyékben, hol a női cselédekül Romániába kivándorlók száma tudvalevőleg magas, bár statisztikailag meg nem állapitható. A nyugati határszél megyéiből az Ausztriában tartózkodott magyar honosokra vonatkozó teljesen megbizható adataink tanúsága szerint valamivel több nő van távol a szom­széd államban, mint férfi. Egyes feltűnő jelenségeket, mint pl. Moson megye férfitöbbletét e körülmény mellett a nagyobb ipar­telepekben alkalmazott nagyszámú férfimunkás is magyarázhat. De mindenesetre felmerül az a fontos kérdés, hogy a két nem arányára a faji jelleg, mely első sorban a nemzetiségben s aztán a vallásban nyilvánul, minő befolyást gyakorol V A két nem arányát az egyes nemzetiségek szerint vizs­gálva. két zavaró körülményt kell tekintetbe vennünk. Egyfelől ugyanis az országon kivül tartózkodók közt, mint már emiitők, az egyik nem birhat erős túlsúlylyal, példa reá a már emiitett amerikai kivándorlás, mi által a honn találtak nemi aránya mesterségesen átalakul: ezért pl. a tótoknál mutatkozó nagy női túlsúlyt a faji jelleg befolyásának nem tulaj donithatjuk. Másrészt még az egyes nemzetiségek hódításai, illetve térvesz­tései is befolynak a nemek arányára az illető nemzetiségen belül. Ismert tény, hogy a nők szívósabban ragaszkodnak nem­zetiségökhöz, mint a férfiak: az utóbbiakat az élet igényei hamarabb átalakítják, hamarabb megfosztják eredeti jellegüktől, mint a nőket. Azért pl., ha a magyar anyanyelvűek közt a férfiak aránylag sokan vannak, ezt nemcsak a faji jelleggel, hanem az állam nyelvének hódításával is magyarázhatjuk. Ez okokból az alább közölt táblázatra sútyt fektetni s azt az egyes nemzetiségek természetes nemi arányául elfogadni nem a polgári népességben 1.022 1.077 1.106 991 1.038 1.022 A vallásfelekezetek nemi arányait a most emiitett második zavaró tényező épen nem vagy legalább kevésbé befolyásolja, a mi pedig a kivándorlás által okozott eltolódást illeti, az szintén inkább gyengül, mintsem erősbödik az ország különböző részein uralkodó vallásfelekezeteknél. Népszámlálásunk szerint jutott 1.000 férfira nő: az összes népességben a polgári népességben A római katholikusok közt .... 1.034 1.049 A görög » » . . . . 1.001 1.011 A görögkeletiek » . . . 970 975 Az ágost. evangélikusok » .... 1.016 1.031 Az evang. reformátusok » .... 1.002 1.015 Az unitáriusok » .... 976 988 A. zsidók » .... 1.020 1.035 A női nem legnagyobb túlsúlya a római katholikusoknál észlelhető, utánuk a zsidók és alig valami eltéréssel az ágostaiak jönnek; már az országos átlagon alul áll, egymáshoz nagyon hasonló arányszámmal, a református s a görög katholikus fele­kezet, mig határozott eltérést, mert jelentékeny férfitöbbletet mutat a görög keleti egyház és egy kis protestáns felekezet, az unitárius. E jelentékeny eltérések arra engednek következtetni, hogy a két nem aránya az újszülöttek s az elhunytak közt, vagy esetleg mindkét irányban felekezetről felekezetre változó. Hogy e tekintetben felvilágosítást nyerjünk, ide állítjuk az utolsó — 1881—90. — évtized népmozgalmi adatait a két nem szerint elkülönítve. Ezer újszülött, illetve ezer elhunyt közt volt az anyaországban : Újszülöttek között Elhunytak közt férfi nő férfi nő A római katholikusoknál . . . . . 510 490 514 486 A görög katholikusoknál 513 487 511 489 A görög keletieknél 516 484 510­490 Az ágostai evangélikusoknál , . . 515 485 515 485 Az evang. reformátusoknál . . . . 515 485 512 488 A zsidóknál 524 476 532 468 Ebből a népmozgalmi viszonyaink szempontjából is nagy­érdekű táblázatból kitűnik az, hogy az egyes egyházak hívei közt csakugyan nagy eltérések léteznek a két nem fél- és letűnése tekin­tetében. Az újszülöttek közt ugyan mindenütt több a fiú, vala­mint viszont az elhunytak közt is több az erősebb nem tagja: de e közös vonás mellett nagyok az eltérések felekezetről fele­kezetre. A fisziiletések többlete legkisebb a római katholikusok­nál, legnagyobb, a zsidóktól eltekintve, a görög keletieknél s a két protestáns felekezetnél. Mig azonban a zsidóknál az elhuny­tak közt aránytalanul sok a férfi s igy e körülmény ellen­súlyozza a fiszületések nagy többletét: addig a két görög egy­ház híveinél, sőt még az egyik protestáns felekezetnél, a refor­mátusoknál is, a féríihalottak száma kisebb, mint a többi vallás­hoz tartozóknál. A nő élete tehát — más szóval — ezeknél az anyaország keleti felében uralkodó felekezeteknél nagyobb veszélyben forog mint a többieknél. A római katholikusoknál viszont a kevés férfitöbbletet, melyet a születések magokkal hoznak, a férfiak erősebb halálozása teljesen lerontja, mig az ágostaiaknál a fér­fiak nagyobb halálozása az erős fiszületési többlet mellett mégis csak mérsékelten juthat kifejezésre a mérlegben. Összefoglalan­dók a természetes népmozgalom eredményeit, a következő kimutatásban adjuk a halálozásoknak a születésekhez viszo­nyított arányát a két nem szerint elkülönítve az 1881—90. év­tizedre : 1000 születésre esett halálozás féríi nö A római katholikusoknál 754 740 A görög katholikusoknál 742 748 A görög keletieknél 791 806 Az ágostai evangélikusoknál 792 791 Az evang. reformátusoknál 784 792 A zsidóknál 524 506 A halál tehát a római katholikusoknál, zsidóknál s igen kis mérvben még az ágostaiaknál is nagyobb pusztítást vitt véghez a férfiaknál, semmint a nők közt. Mint láttuk, e vallá­sok híveinél csakugyan jóval több a nő, mint a férfi. Ellenben a görög katholikus és református egyháznál fordítva áll a dolog, de leginkább a görög keletieknél látjuk azt, hogy a nők halá­lozási aránya a születésekhez viszonyítva kedvezőtlen. Itt ugyanis 1.000 női újszülöttre 806 női halott esik, mig 1.000 újszülött fiúra csak 791 férfi nemhez tartozó halott. E viszonyok tel­jesen összhangban állanak a népszámláláskor talált nemi arány­nyal : a görög katholikusok és reformátusok kevésbé, a keletiek erősen eltérnek az országos átlagtól abban az irányban, hogy nálok több a férfi, mint az ország összes népességében együttvéve. A mint láttuk, a görög keletieknél a fiúk már a lehet. Találtatott különben 1.000 férfira nő: az összes népességben (katonasággal i A magyarok közt 1.008 A németek » 1.054 A tótok » 1.093 Az oláhok » ....... 981 A ruthének » 1.034 A horvát-szerbek közt 991

Next

/
Thumbnails
Contents