A Magyar Korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. I. rész. Általános népleírás (1893)

I. Általános jelentés - 10. Anyanyelv és nyelvismeret

140*" Xem számítva a kisebb nemzetiségeket (vend, örmény, czigány) s az egyebek alá foglalt különböző nyelvűeket, a magyarság szaporodási aránya az anyaországban körülbelül kétszer akkora, mint az utána legkedvezőbb növekedést mutató nemzetiségé. Az anyaországban feltűnő, hogy az oláh, ruthén és horvát-szerb ajkúak csaknem egyenlő arányokban szaporodtak, a németek valamivel gyengébben, a tótok pedig határozottan gyengén. A németek aránylag gyenge szaporodása részint az erdélyi szászok csekély természetes szaporodásával, részint néhány, németek által is lakott dunajobbparti vármegye (Moson, Sopron, Veszprém) csekély általános népnövekedésével függ össze; de kétségkívül része van benne annak a körülménynek is, hogy a német elem, különösen a városokban, szívesen asszimilálódik a j magyarsággal. Ez az asszimiláczió magyarázza részben a tót I ajkúak csekély szaporodását is; de még inkább az amerikai kivándorlás, mely leginkább a felvidéki tótság sorait ritkította meg. Az amerikai kivándorlás kiterjedt a ruthénekre is s hogy ezek mégis oly tisztességes szaporodást értek el, részint onnan | magyarázható, hogy a tót és ruthén népesség között nehéz pontos határvonalat vonni s a mint az 1880-iki népszámlálás alkalmával sok ruthént tótnak írtak össze, jelenleg a tótok, vagy az akkor tótoknak nevezett ruthének egy részét ruthénnek vehették, mely eljárás egyrészt a ruthének számát növelte, másrészt a tótokét apasztotta. De azt sem szabad felednünk, hogy a lefolyt évtized alatt, különösen annak második felében, a ruthén lakta vidékeken a természetes szaporodás igen nagy volt s tényleg a kivándorlás daczára is mutatkozhatott némi népnövekedés. Fiúméban valamennyi nemzetiség igen nagy arányokban szaporodott; a magyarajknak legerősebben, de ezeknek abszolút száma még most is elég jelentéktelen. Ugyanez áll HorvátSzlavonországokra is. A tái •sországokban általában sajátságos népesedési viszonyokat látunk. .Már a népszámlálás előleges eredményének konstatálásakor feltűnt a társországok népessegének rendkívül nagy szaporodása. Bár a születés és halálozás közötti arány HorvátSzlavonországokban a lefolyt évtized nagy részében kedvezőbb volt, mint az anyaországban, akkora különbségre még sem lehettünk elkészülve s csaknem kétségtelennek látszott, hogy ezt az erős népszaporodást nagymérvű bevándorlásnak kellett előidéznie. Ezt a föltevést az előttünk fekvő adatok teljesen megerősítik, mig ugyanis a társországok törzsnépessége a horvátszerb. csak 12°/o-kal szaporodott, a többi nemzetiségek növekedése a venden kívül/ kiknek egyrésze ezúttal valószínűleg horvátnak vétetett, 27 és 80°/o közt váltakozott. Ily növekedést a természetes szaporodás nem idézhetett elő, csak a nagymérvű bevándorlás. Ez adatokból továbbá az tűnik ki, hogy az egyébehet nem számítva, aránylag legnagyobb volt a magyarok bevándorlása, azután a tótoké, németeké. Nemcsak a gyér népesség Szlavóniában idézi elő ezt a bevándorlást, hanem a benszülött horvát-szerb népesség indolentiája, gazdasági elmaradottsága, mely gazdasági szempontból nagyon áldásossá teszi a szorgalmas munkás rajok betelepítését. Az egyes nemzetiségek különböző szaporodásából természetszerűleg következik, hogy a nemzetiségi arányok nein lehetnek 1890-ben ugyanazok, a melyek 1880-ban voltak. Csalódnék azonban, a ki azt hinné, hogy egy rövid évtized alatt, bármily eltérő szaporodás gyökeresen megváltoztatni volna képes a nemzetiségi arányokat, ez csak hosszabb idő munkája, 1—2

n/o különbség 10 év alatt már nagyon számbavehető változás. xV. magyarság az anyaországban kerekszám két százalékkal ment előre, Fiúméban l'78°/o-kal, Horvát - Szlavonországokban 0'9ß

°/o-kal; hogy Fiúméban és a társországokban a magyarság térfoglalása, daczára rendkívüli szaporodásuknak, gyengébb, mint az anyaországban, ottani minoritásukból folyik, mert az, hogy valamely nemzetiség számaránya mennyivel nagyobbodik a többiek rovására, nemcsak a szaporodás perczentuális nagyságától függ, hanem attól is, hogy az illető nemzetiség már addig is mily helyet foglalt el a többi nemzetiségek sorában. Ezt nem szabad figyelmen kiviil hagyni a később bemutatandó táblázatoknál sem, a hol megyénkint tüntetjük fel a különböző nemzetiségek számarányának megváltozását. Az egész Magyarbirodalmat tekintve, a külön megnevezett, nemzetiségek közül határozottan csak a magyar számaránya emelkedik, a többié kisebb-nagyobb mértékben visszaesett. Csak a horvát-szerbeknél nincs visszaesés, mi a felületes vizsgálónak annál feltűnőbb, mert a nevezett nemzetiség az anyaországban is, Fiúméban, Horvát-Szlavonországokban is visszaesést mutat és pedig épen az utóbbiban, a hol nagy tömegük lakik, erős visszaesést. Ennek magyarázata, hogy Horvát-Szlavonországok általános népszaporodása igen nagy volt s bár a horvát-szerbek legkevésbé szaporodtak, szaporodásuk mégis sokkal erősebb volt. mint a magyar anyaországban a magyaron kiviil bármely nemzetiségé ; ez a körülmény idézi elő a fentebbi feltűnő arányt. 1880-ban számra a magyar után közvetlenül az oláhság következett, 1890-ben azonban a második helyet már a horvát-szerbek foglalják el, a magyarajkúak azonban még a Magyarbirodalom összes népességében is meghaladják a három legerősebb nem zetiség, a horvát-szerbek, oláhok és németek számarányát. Természetesen, még kedvezőbb a magyarság állása az anyaországban. A nemzetségi viszonyokat grafikailag egy nagy és hat kis térképen mutatjuk be. A nagy térkép Magyarországnak ethnograíiai térképe s a nyelvhatárok és nyelvszigetek egészen világosan kitűnnek belőle. De bár e térkép a különböző nyelvű lakosság földrajzi elhelyezését egész híven feltünteti, hiba volna, ha valaki a nemzetiségek számarányát akarná róla leolvasni. Láttuk egy korábbi fejezetben, hogy Magyarország különböző részeiben mily eltérő a népsűrűség s minthogy a nyelv és népsűrűség együttes, combinativ feltüntetése ily aránylag kis térképen legyőzhetetlen akadályba ütköznék, az az anomália fordul elő, hogy nem egyszer ugyanannyi népesség az ország egyik részén 10-szer 20-szor akkora teriiletet foglal el, mint az ország más pontján. Legecelatánsabb példa erre Budapest, polgári népessége 1890-iki népszámlálás szerint 491.938 lélek, körülbelül annyi, mint Krassó-Szörény és Fogaras' megyéké együtt, de mig Budapest területe csak 194 D-km, Krassó-Szörény és Fogaras megyéké együtt 12.996 • s igy a térképen a Budapesten lakó 326 ezer magyar anyanyelvű 67-szerte kisebb területen van 16**