Az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei megyék és községek szerint rendezve, II. kötet (1882)

ELŐSZÓ

ELŐSZÓ. Míg az 1880-diki népszámlálás összes eredményeit az első kötet foglalja magában, hivatalos forrásmunkául szolgálván valamennyi, e müvelet által kiderített társadalmi Viszonyra nézve, jelen II. kötetnek feladata egyrészt szerényebb, de másrészt nagyobb gyakorlati hasznú is. Hasonló kötet ugyanis már 1870-ben Ion kilátásba helyezve; de sem idö, sem költség nem jutott annak kiadására Most ezt a feladatot is meg lehetett oldani és bár a legszükségesebbekre szorítkozva, községenkint mutatni be, megyei tagozatban, még pedig a legújabb beosztás szerint a házak és a jelenlevő népesség számát, ennek nyelvi és hitfelekezeti viszonyait, valamint olvasni-irni tudását. Ezen kötet némileg pótolni van hivatva azon szükséget, melyet némely törvény­hatóság kifejezett, hogy ugyanis az 1880-ban végrehajtott népszámlálás anyagából semmi sem maradt birtokában. Népessége főbb viszonyait e kötetből megismerheti. Volt ugyan gondoskodva, hogy egyenkint kiadandó megyei füzetekben a szám­lálás összes anyaga mutattassák be a hazai közönségnek. Hont, Sopron és Szepes megyék ilykép szerkesztett füzetei mutatványkép meg is jelentek; de az egyes törvény­hatóságok és a nagy közönség részvéte nem volt akkora, hogy a tömérdek nyomda­költségnek még csak számba vehető részét is fedezte volna; az állam pedig nem terhelhette budgetjét e czímen újabb 60^—70,000 frttal, a mire a füzetek kiadásának költség­vetése rúgott. így kevesebbel bár, de mégis teljessel be fogja érni a hazai közigazgatásunk. Budapest, 1882. Karácson hetében. Keleti Károly, miniszteri tanácsos, az országos m. kir. statisztikai hivatal igazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents