Az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei némely hasznos házi állatok kimutatásával együtt, I. kötet (1882)
Történelmi vázlat
XXYI Időközben folytak a tanácskozások és tárgyalások a cs. és kir. közös hadügyi és a magyar kir. honvédelmi miniszter urakkal a cs. és kir. katonaság és a m. kir. honvédség megszámláltatása ügyében. Az eredmény és végmegállapodás a földmivelésipar- és kereskedelemügyi magy. kir. miniszternek 1112/eln. sz. alatt kiadott következő rendeletéből tűnik ki : Valamennyi közigazgatási bizottságnak. A közös hadügyi miniszter úrral folytatott tárgyalások alapján a hadsereghez és a haditengerészethez tartozó és tényleges szolgálatban álló tisztek, katonák és katonai felek megszámláltatása az 1880. LII. t. cz. által elrendelt népszámlálás alkalmával következőleg fog eszközöltetni. A tényleges szolgálatban álló katonák és katonai felek, valamint a hozzájuk tartozó polgári személyek (családtagok, cselédek stb.), a mennyiben ezek katona-kincstári épületekben, vagy a kincstár által bérben birt, vagy egyéb katonai czéloknak szolgáló helyiségekben laknak, katonai hatóságok által fognak számbavétetni. Magánházakban lakó, bár tényleges szolgálatban álló katonák és katonai felek hozzátartozói (családtagok, cselédek stb.) a polgári számláló ügynökök által vétetnek számba, olykép, hogy minden oly személy után külön számláló lap töltendő be. Ily számláló-lapot a magánházakban lakó bár tényleges szolgálatban álló katonák és katonai felek is adnak magukról, de azokban csak a név vezetendő be, a foglalkozás rovatába pedig beirandó: »tényleges szolgálatban álló katonai egyén.« Katonai kincstári vagy a kincstár által bérelt, vagy másként birt épületeken kivül lakó és nem tényleges szolgálatban álló katonák és katonai felek (nyugalmazott vagy tartalékos tisztek, altisztek, katonák, katonai felek stb.) ép ugy számláló-lapok teljes betöltésével számláltatnak meg, mint a többi polgári népesség és azok vagy saját maguk, vagy a számláló ügynökök által töltendők ki. A katonai kincstári épületekben tartózkodó polgári népesség megszámlálásához szükséges számláló-lapok az illető község készletéből szolgáltatandók ki a katonai épület parancsnokának. A betöltött lapolc általuk a községnek ismét visszaszolgáltatandók és a községi összegezésbe befoglalandók. A katonai kincstári épületek lakviszonyait is az illető katonai hatóság fogja kimutatni. Jelen rendeletem értelmében változván az általános utasítás 7-ik szakasza, erről a számlálás végrehajtásával megbizott közegek utólag értesitendők. Budapesten, 1880. évi november hó 5-én. B. Kemény, s. k. A földm.-, ipar- és kereskedelmi m. k. minisztériumtól. 6505. népsz. 1880. A m. kir. honvédelmi miniszter úrral folytatott tárgyalások alapján a m. kir. honvédséghez tartozó és tényleges szolgálatban álló honvédtisztek, legénység és hadfelek megszámláltatása az 1880. évi LII. t.-cz. által elrendelt népszámlálás alkalmával a közös hadsereg kötelékébe tartozó egyének felvétele tárgyában folyó évi november hó 5-én 1.112. eln. sz. a. kelt rendeletemmel szabályozott módozatok szerint fog eszközöltetni, azon különbséggel csupán, hogy a hol ott közös hadseregbeli tisztek és házparancsnokok működtek, itt e teendő a honvédség kapcsolatában álló egyénekre száll. Midőn erről a tek. bizottságot értesítem, egyúttal felhívom , hogy jelen köriratomról a számlálás végrehajtásával megbízott közegek utólag akként ^értesíttessenek, hogy honvédlaktanyákon vagy a honvéd-kincstár által birt épületeken kivűl lakó bármely honvédtiszt vagy legény és hozzátartozói után külön számláló lap töltendő be. Budapest, 1880. deczember 10. A földm.-, ipar- és kereskedelmi miniszter megbízásából Az orsz. m. kir. statisztikai hivatal főnöke : Keleti Károly s. k. miniszteri tanácsos. A cs. és kir. katonaság és a magyar kir. honvédség eljárását pedig a honvédelmi m. kir. miniszter úrnak 5702. sz. alatt kelt következő körrendelete szabályozta : Körrendelet. Az 1880-ik évi Lll-ik törvényczikk alapján, az ugyan ez évi deczember 31-iki állapot szerint eszközlendő népszámlálás végrehajtásánál, — a magyar királyi honvédséghez tartozó tényleges szolgálatban álló tisztek, legénység és hadfelek megszámlálásának foganatosítása körül a következő eljárás követendő : 1. A népszámlálás az 1880. évi deczember hó 31-én meglevő állomány alapján a községek és közigazgatási hatoságok által foganatosíttatik. 2. Csakis a tényleges szolgálatban álló honvédtisztek, legénység és hadfelek, feltétlenül, továbbá a hozzájuk tartozó polgári személyek (családtagok, cselédek stb.) a mennyiben ez utóbbiak honvéd kincstári épületekben, vagy a kincstár által bérben birt, vagy egyéb honvédségi czélokra szolgáló helyiségekben laknak, — honvédhatóságok által fognak számbavétetni. 3. A tényleges szolgálatban álló honvéd tisztek, legénység és. hadfelek, úgyszintén a honvéd kincstári lovak és málhás állatok, nem különben a tényleges szolgálatban álló személyek tulajdonát képező lovak kimutatása, — a mellékelt minta szerinti»Összetes állomány kimutatás« által eszközlendő. 4. A honvéd kincstári épületekben, vagy a kincstár által bérben birt, vagy egyéb honvédségi czélokra szolgáló helyiségekben tartózkodó, tényleges szolgálatban álló honvédtisztek, — legénység, — és hadfelekhez tartozó polgári személyek (családtagok, cselédek stb.) megszámlálása ellenben a polgári népesség megszámlálására előirt számláló lapokkal, — az illető épület parancsnoka (igazgatóság stb.) által eszközöltetik mihez szükséges számláló-lapok a honvéd parancsnokság (igazgatóság) megkeresésére az illető község készletéből fognak kiszolgáltatni, a betöltött lapok pedig 1881-ik évi január hó, 4-éig a községnek ismét visszaszolgáltatandók. 5. A kincstári épületekben, vagy a kincstár által bérben birt, vagy egyéb honvédségi czélokra szolgáló helyiségekben tartózkodó polgári személyek megszámlálása tekintetében, a honvéd parancsnokra stb. ugyanazon kötelezettség háramlik, mint a háztulajdonosokra.