Az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos házi állatok kimutatásával együtt (1871)

Bevezetés

2 Magyarországon a feljebb idézett rendelet alapján 1785-ben történt meg a házak számozása és eszközöltetett a népszámlálás; a következő két évben pedig az egész munkálat felülvizsgáltatott. Hasonló történt Erdélyben is; de a népszámlálás sem itt, sem Magyarországon nem ismételtetett többé, és II. József halálával törvénytelen rendeleteinek megszüntetésével vége szakadt ezen munkálatoknak. Magyarország rendjei az 1791-diki országgyűlésen megígérték ugyan, hogy Magyarország ós társországai számára külön népszámlálási törvényt alkotnak, de ez csak 1802-ben jött létre. Azonban e törvény is kivette a megszámláltatás kötelezettsége alól a papságot és nemességet s a népszámlálás 1805-ben csakugyan ez alapon eszközöltetvén, nem volt teljes. Nem volt teljesebb az 1829 — 31-ben az erdélyi törvényhatóságok által eszközölt népösszeirás sem, mely szintén csak az adóköteles népre szoritkozott a nemességet és papságot pedig számon kivül hagyta. Ugyanily alapon készültek az 1834. óta a helyhatóságok által betöltendő népességi táblázatok s az 1772-diki utasitással megállapított összeirási dika, mely, ha az ország egész lakosságára terjed, a népszámlálást valamennyire pótolhatja vala. Miután azonban szintén csak adókivetési czélja volt, s az adómentes lakosságra ki nem terjedt, tökéletesebbnek ez sem tekinthető. Igaz ugyan, hogy ezen dika szerint valamennyi egyén, telek, iparág stb. valami ötven rovat szerint és évenkint volt összeírandó, de, ha elgondoljuk, hogy a kiváltságos osztályok, az úgynevezett honoratiorok ez összeírás alá nem estek, hiányosságát népszámlálási tekintetben könnyen beláthatni. Legpontosabb volt talán régebben a népszámlálás a határőrvidéken, mi katonai szervezetéből is ered. Ezen területre nézve még 1814-ben alkottatott egy összeirási rendszer, melynek értelmében a lakosság öt évről öt évre volt, aratás után összeírandó. A lakosok felvételi ivekbe gyűjtve, előbb házak szerint, azután helysi'genkint összeszámittattak, ez összegekből századbeli, utóbb ezredbeli sommázatok készültek, melyek viszont nz udvari haditanács által egy összegbe gyűjtetvén, valamennyi határőrvidéki I tartománynak lakosságát kitüntették. Magyarország ós kapcsolt részeire nézve a fentebb jelzett nép- i számlálási állapot nem változott az 1848 — 49-diki eseményekig. A lajtántúli országokban és tartományokban (altconscribirte Länder), az 1831-diki népszámlálás alapján készült népességi köuyvek fölülvizsgálata, illetőleg helyreigazítása három-három évenkint volt elrendelve. Az utolsó ily revisió 1846-ban eszközöltetett s miután ezen év óta népszámlálás azon országokban sem történt, a legközelebbi 1850-re rendelteit el; de kiterjesztetett egyúttal Magyarországra, az akkor külön tartományt képzett szerb vajdasággal együtt, kiterjesztetett továbbá Erdélyre, Ilorvát-Szlavonországra és Dalmátiára is. Az 1850-ben az akkori teljhatalmú császári biztos által elrendelt népszámlálás czéljául az volt kitűzve, hogy „megbízható alapul szolgáljon a hadsereg időnkinti kiegészitéséhez, a község, a belső közigazgatás és az általános országisme czéljainak eléréséhez." Az 1850-ki népszámlálás eszközlésére számláló bizottságok alakíttattak, melyek egy katonatisztből, a község elöljárójából, a lelkészből s egy, cseridőrből állottak, kikhez még a szolgabiró vagy szolgabírói segéd, városokban pedig a községtanács egy tagja járult. Az 1850 diki népszámlálás eredményével maga az akkori kormány sem volt megelégedve és gyökeres újjászervezésre gondolt. E czélból 1853-ban a bécsi császári királyi belügyi minisztériumban egy, valamennyi minisztérium képviselőiből alakult bizottság ült össze s e tárgy fölött hosszasabban, tanakodván, utasítást dolgozott ki, mely későbben császári nyiltparancs alakjában kötelező erőt nyert s a melynek alapján az 1857-diki, ez ideig utolsó népszámlálás a magyar-osztrák monarchiában végre is hajtatott. Máraz 185%-diki, még inkább pedigaz 1857-diki müvelet a puszta számláláson kívül a nép leírását is vette czélba, ennéj is inkább törekedett erre az 1870-ben végrehajtott magyar népszámlálás, azon helyes szempontból indulván, hogy valamint a terület puszta nagyságának ismerete legritkább esetben elegendő arra, hogy például valamely közgazdasági intézkedésnek alapul szolgáljon, hanem legtöbbször a terület minősége, természeti tagozása stb. is számba veendő, épugy a népesség puszta számán kivül ismerni kell a népesség alkotó részeinek, az Egyéneknek testi és szellemi, vallási és nemzetiségi stb. minőségét, egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyukat, az államéletben elfoglalt helyöket, a népességnek az államhoz való vonatkozásait, föladatait ós körülményeit. Az 1850/1-diki népszámlálás alkalmából kisórletet tőnek Magyarországban, Erdélyben, Horvát-Szlavonországban s az akkor úgynevezett szerb vajdaságban a temesi bánsággal együtt, hogy a lakosság nemzetiségi viszonyai is kutattassanak. Mellőzve itt, mily irányban történt e kísérlet, elég az 1857-diki népszámlálásról kiadott hivatalos mű szavait idézni, melyek szerint „a tapasztalás In Ungarn wurde auf Grund der oben erwähnten Verordnung im Jahre 1785 die Numerirung der Häuser und die Zählung der Bevölkerung vorgenommen, in den nächstfolgenden zwei Jahren aber die ganze Arbeit überprüft. Das Nämliche geschah in Siebenbürgen

; aber eine Volkszählung wurde weder hier, noch in Ungarn wiederholt, und da mit dem Tode Kaiser Josef II. dessen ungesetzliche Verordnungen ausser Kraft gesetzt worden waren, wurden auch diese Arbeiten unterbrochen. Die Stände Ungarns versprachen wohl auf dem Landtage v. J. 1791 für Ungarn und dessen Nebenländer ein Gesetz über die Volkszählung zu schaffen, es kam jedoch dasselbe erst 1802 zu Stande. Aber auch dieses Gesetz enthob die Geistlichkeit und die Edelleute von der Zählung, und die auf dieser Grundlage im Jahre 1805 vorgenommene Volkszählung war daher auch nicht vollständig. £benso unvollkommen war die Zählung in Siebenbürgen, welche 1829—31 die Behörden des Landes durchführten, denn auch hier wurden die Geistlichen und die Edelleute nicht mitgezählt, indem sich die Zählung bloss auf das steuerpflichtige Volk beschränkte. Auf derselben Grundlage wurden auch die von den Behörden seit dem Jahre 1834 auszufüllenden Bevölkerungs-Tabellen verfasst, während die mit der Instruktion vom Jahre 1772 eingeführte Conskriptions-Dika, wenn sie auf die ganze Bevölkerung ausgedehnt worden wäre, einigermassen die Volkszählung hätte ersetzen können. Da sie jedoch gleichfalls nur die Steuerbemessung zum Zwecku hatte und sich auf die steuerfreie Bevölkerung nicht erptrekte, kann sie auch nicht für vollkommener gehalten werden. Gewiss ist es, dass bei dieser Dika, sämmtliche Personen, Grundstücke, Gewerbszweige u. s. w. nach etwa fünfzig Rubriken und jährlich zu zählen waren

; wenn wir aber bedenken, das die priviligirten Klassen die sogenannten Honoratioren bei dieser Zählung noch immer ausgeschlossen waren, so ist deren Mangelhaftigkeit in Beziehung auf die Volkszählung leicht ersichtlich. Am Genauesten war die Volkszählung in früheren Zeiten in der Militärgränze, was mit ihrer militärischen Organisirung zusammenhing. Es wurde für dieses Gebiet noch im Jahre 1814 ein Zählungs-System eingeführt, dem zufolge die Volkszählung alle fünf Jahre nach der Ernte vorzunehmen war. Die Zahl der Einwohner wurde in Aufnahmsbögen gesammelt, erst einzeln in Häusern, dann gemeindeweise summirt, hievon wurden die Compagnie-, dann Regimentsummen gemacht, die dann beim Hofgriegs-Rathe in eine Summe zusammenzogen, die Gesammtzahl der Bevölkerung aller Theile der Militärgrenze darstellten. In Ungarn und den damit vereinigten Theilen änderte sich bis zu den Ereignissen im Jahre 1848—49 der oben beschriebene Stand der Volkszählung nicht. In den Ländern und Provinzen jenseits der Laitha (altconscribirte Länder) war die Revision, beziehungsweise die Richtigstellung der auf Grundlage der Volkszählung im Jahre 1831 angefertigten Bevölkerungsbücher von drei zu drei Jahren angeordnet. Die letzte derartige Revision wurde im Jahre 1 S4(i vorgenommen und da eine Volkszählung seit diesem Jahre auch in jenen Ländern nicht vorgenommen worden war, wurde die nächste für das Jahr 1X50 angeordnet, zugleich aber auch auf Ungarn und die damals ein selbstständigcs Territorium bildende serbische Woiwodschaft, dann auf Siebenbürgen, Kroatien, Slavonien und Dalmatien ausgedehnt. Als Zweck der Volkszählung wurde im Jahre 1850 von dem damaligen bevollmächtigten kaiserlichen, Commissär angegeben, dass sie eine verlässliche Grundlage für die vonZeit zu Zeit vorzunehmenden Ergänzungen des Heeres, für die Gemeinde und die Administration, dann für die allgemeine Landeskunde zu schaffen habe. Zur Durchführung der Zählung vom Jahre 1850 wurden Commissionen eingesetzt, die aus einem kaiserlichen Offizier, dem Gemeinde-Vorstande, den Geistlichen und einem Gensdarmen bestanden, welchen noch der Stuhlrichter oder dessen Adjunkt und in Städten ein Mit glied des Gemeinde-llathes beigegeben waren. Mit dem Ergebnisse der Volkszählung vom Jahre 1850 war auch die damalige Regierung nicht zufrieden und dachte an eine gründliche Neugestaltung derselben. In dieser Absicht trat noch im Jahre 1853 im Wiener k. k. Ministerium des Innern eine aus Vertretern sämmtlicher Ministerien gebildete Commission zusammen und arbeitete, nachdem sie über den Gegenstand längere Zeit conferirt hatte, eine Instruktion aus, welche später mittels eines a. h. kaiserlichen Patentes verbindende Kraft erhielt, auf deren Grundlage auch im Jahre 1857 die letzte Volkszählung in der österreichisch-ungarischen Monarchie durchgeführt wurde. Schon bei dem Operate vom Jahre 1850—51, noch mehr aber bei jenen vom Jahre 1857 wurde ausser der blossen Zählung auch eine VolksbeSchreibung beabsichtigt, insbesondere strebte dieses aber die im Jahre 1870 durchgeführte ungarische Volkszählung an, von dem richtigen Gesichtspunkte ausgehend, dass sowie die Kenntniss der Grösse eines Gebiets allein in den wenigsten Fällen dazu genügt, z. B. einer volkswirtschaftlichen Einrichtung zur Grundlage zu dienen, — sondern meist auch die Eigenschaft dieses Gebietes seine natürliche Gliederung u. s. w. in Betracht zu ziehen ist, ebenso muss man ausser der blossen Volkszahl auch die, die Bevölkerung bildenden Bestandteile, die körperliche und geistige, religiöse und nationale u. s. Beschaffenheit der Individuen, ihre Verhältnisse unter einander und zur Gesellschaft, die von ihrer im Staatsleben eingenommen Stellung, die Beziehungen der Bevölkerung zum Staate, ihre Aufgaben und Umstände kennen. Bei der Volkszählung im Jahre 1850—51 wurde der Versuch gemacht, in Ungarn, Siebenbürgen, Kroatien, Slavonien und der sogenannten serbischen Wojwodschaft mit dem Temescher Banate auch die Nationalität^-Verhältnisse der Bevölkerung zu erheben. Indem wir es unterlassen, hier zu erörtern, in welcher Weise dieser Vcrsuoh geschah, genügt es in dieser Beziehung die Worte des über

' die Volkszählung vom Jahre 1857 herausgegebenen ämtlichen Werkes zu citiren, wo es heisst: „Die Erfahrung habe gezeigt, dass die