1850. ÉS 1857. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS (1993)

VI. A NÉPESSÉG SZÁMA ÉS STRUKTÚRÁJA

sítésben tehát már csak a két adat különbsége található (89), és 366 fővel megnövelték a birodalmi eredetű (honosságú) idegenek számát. Horvát-Szlavónország tartományi összesítésében a tartományból származó idegenek adata (13 670) helytelen, a helyes adat 14 860. A Pest-Budai kerület összesítésében 178 ismeretlen eredetű (honosságú) idegen szerepel. A Birodalmi összesítésben ezek már birodalmi eredetű idegenként szerepelnek. Megjegyzendő, hogy a leírt módosításokkal kapcsolatban a népszámlálási kiadványok semmiféle magyarázatot nem adnak. A VÁNDORLÁS A távollevő honosok és a jelenlevő idegenek úgy is minősíthetők, mint a lakóhelyükről valamilyen időpontban — véglegesen, vagy ideiglenesen — elvándorlók, illetve a népszámlálás időpontjában tartózkodási helyükön megszámlált bevándorlók. Természetesen csak némi jóindulattal azonosítható a jogi népesség ezen két kategóriája, a vándorlók fogalmának kategóriáival. Éppen ezért az alábbiakban részletezett adatok csak a vándormozgalom legfőbb tendenciáit megközelítő kísérletnek minősíthetők. Annál is inkább, mivel az előzőekben már rámutattunk arra, hogy a népesség két kategóriájának (távollevő honos és idegen) egymással összevetett számszerű nagysága eléggé ellentmondásos. Kikerülendő e fogalmak és a végrehajtás zavarából származó pontatlanságokat, az alábbiakban csak a ténylegesen megszámlált idegenek száma alapján törekedtünk a vándormozgalom bemutatására. Úgy véltük, hogy a távollevő jogi népesség száma, de különösen tjrtózkodási helyük mások által történt bemondása sokkal pontatlanabb, mint a népszámlálás helyén -negszámlált idegenek száma és az idegenek saját maguk által megjelölt eredeti honossága. A részleteket természetesen csak ott mutathattuk be, ahol az idegenek eredeti honosságát nem nagyolták el a népszámlálási kiadványok. Mindezt szem előtt tartva és mérlegelve megállapítható, hogy a vándorlás mértéke a jelenlevő honos népesség számához mérve nem számottevő. Az a nagy vándorlási mozgalom, amely a későbbi erőteljesebb iparosítás korszakát jellemezte, sem 1850-ben, sem pedig 1857-ben még nem mutatható ki. Az előzőekben leírt sajátos értelmezés szerint — amely, hangsúlyozzuk csak a vándorlások főbb tendenciáit érzékeltetheti —, a jelenlévő honos népesség számához viszonyítva az Öt Kerület és Horvát-Szlavónország vonzotta leginkább a bevándorlókat. Az Öt Kerületen belül pedig a PestBudai (8,2 %) és a Pozsonyi kerület (4,2 5s). A bevándorlók legnagyobb része ugyanabból a tartományból, illetve kerületből származik, jelezve, hogy a tömeges vándorlás viszonylag szűk területekre koncentrálódott. Természetesen elsősorban a kerületek és tartományok földrajzi fekvése, valamint gazdasági és társadalmi vonzóereje határozta meg — kivéve a Katonai Határőrvidéket — a nagyobb tömegű vándorlás irányát. A Soproni, Pozsonyi, Kassai Kerületbe és Horvátországba az osztrák tartományokból érkezik a legtöbb bevándorló, a Szerb Vajdaságba és Erdélybe az Öt Kerületből. Figyelemre méltó, hogy az Öt Kerületbe közel ötször annyi (12,8 h) bevándorló érkezik az osztrák tartományokból, mint a magyar tartományokból (2,6 H). A jelenlevő népesség számához viszonyítva az Öt Kerületben (4,8 h) és Erdélyben (3,1 %) a legnagyobb az elvándorlás. Az előbb idézett földrajzi rend azonban a kivándorlás terén már nem érvényesül. A Szerb Vajdaság, a Katonai Határőrvidék és Horvát-Szlavónország kivándorlóinak nagyobbik hányada ugyanis a többi magyar tartományba vándorol ki és nem az Öt Kerületbe. Erdélyből minden negyedik kivándorló pedig külföldre (Romániába) indul. 35