1850. ÉS 1857. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS (1993)

III. MELLÉKLET Magyarázó emlékirat a népszámlálás előírásaival kapcsolatban

Az Utasítás mérlegelte ennek a módszernek az előnyeit és ahol csak lehet alkalmazza is; remélhető, hogy a műveltség előrehaladásával — mint a német államokban — egyedüli módszerként is előírható; most azonban még más módszereket is alkalmazni kell és itt legkézenfekvőbb az 1/b (szóbeli közlés). Ehhez azonban a 2. pontban említett módszereket is igénybe kell venni. Nagy-Britanniában, ahol nincs erre a célra kiépített és alkalmazható hivatalnokhálózat, mint Ausztriában, s úgy látszik a hivatalos apparátust sem lehetett erre a munkálatra igénybe venni, a népszámlálást a 2/a módon kellett megoldani, vagyis fizetett magánszemélyek alkalmazásával. Valószínűleg megelégedtek a már említett indirekt kontroli-módszerrel a népszámlálási hibák kijavításakor, s többet nem is akartak elérni. Ha a pontos kritikai felülvizsgálat lehetetlen, akkor ez is kielégítőnek látszik. Ehhez 38.740 személyt, mint számlálót, 3.220 személyt, mint regisztrálót és 624-et, mint főregisztrálót alkalmaztak. Belgiumban középutat választottak az angol és a francia módszer között. A számlálóbiztosokat a hivatalnoki karból alkalmazták és teljesítmény szerint fizették. Franciaországban azt csinálták, amit a Lombard-Velencei Királyságban és Tirolban: a népszámláláshoz a községi tisztviselőket használták fel (2/b). Ebben az esetben nem panaszkodhatott az államkincstár a sok kiadás miatt, bár a hivatalnokok fáradsága és ideje is számottevő érték. Pontosabb azonban a kevésbé lelkesítő eredmény, amit ezzel a módszerrel értek el. Franciaországban 1851-ben csak 35,781.821 lelket számláltak össze, míg Ausztriában — az elismerten hiányos összeszámolás ellenére is — 36,514.466 lelket. Ennek alapján nemcsak a francia szakértők, hanem a Miniszternek a Moniteur 1852. május 11-i számában megjelent nyilatkozata szerint is hiányos munkára kell következtetni. Hogy ez a munka a Lombard-Velencei Királyságban sem volt kielégítő, hivatalosan elismerték, s hogy Tirolban milyen kevéssé megbízható eredmények születtek mutatja, hogy a nagyon pontos ellenőrzési listák szerint 20 Vos hibával kellett számolni. Hogy miért nem voltak a községi számlálások megbízhatóak, annak az az oka, hogy az adatok közlése ellentétben állt mind az egyének, mind az egész község érdekeivel, s a pontatlan adatok közlésének előnyei annyira szembetűnőek voltak, hogy a legkorlátoltabb és képzetlenebb községi előljáró előtt is nyilvánvaló volt. Ilyen tapasztalatok után Ausztriában gondolni sem lehetett arra, hogy ezt az utat mégegyszer megpróbáljuk; az eddigieknél jobb módszert kellett találni. Ausztria számára a 2/c., vagyis a fejedelmi tisztviselőknek igénybevétele elkerülhetetlen volt. A költségek és a kerületi hatóságok munkájának csökkentésére ezeket csak akkor vették igénybe és olyan községekben, ahol a munka elvégzése a községi tisztviselőktől nem várható el. Ezzel a rugalmas és a viszonyokhoz mindenkor alkalmazkodó korlátozással az is biztosítva volt, hogy a műveltség terjedésével a községekben a fejedelmi tisztviselők igénybevétele — akár csak Németországban — mindinkább csökkenthető; a községeket gyámolító tevékenységétől el lehet tekinteni, miáltal az államkincstár költségei is csökkennek, amit természetesen nem lehet olyan mértékre csökkenteni, hogy a népszámlálás célja veszélybe kerüljön. Az Utasítás tehát a 3. utat használja: minden út igénybevételét, a körülmények szerint. Az aktív katonák kivétele, ezek különleges helyzete miatt adva van, és lényegében eddig is ez volt a gyakorlat. - o 140