Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (24. évfolyam, 2015-2019)
Takács Frigyes: Vadászat a Csallóközben
Takács Frigyes dászati jog viszont maradt a földtulajdon függvénye. A törvény értelmében az a vadászterület tulajdonos, aki 200 ha összefüggő vadászterületet birtokolt, a területen önállóan is gyakorolhatta a vadászati jogot. írásba foglalt szerződéssel több vadászatra alkalmas terület is társulhatott egy közös területbe. A minimális bérleti idő itt is 6 évben volt megadva, és a vadászati jog nem volt vadászati képzéshez kötve. Sajnos a háború utáni vadászati jog gyakorlását egy sor politikai intézkedés tette szinte kivitelezhetetlenné a Csallóközben. A háborút követő tömeges emigráció, majd a kollektív bűnösség vádjából eredő üldözések, és a kuláklistára került gazdálkodók kíméletlen külföldre vagy Csehországba történő toloncolása- „telepítése”, vagyonaik elvesztése és a nagymértékben praktizált fegyverelkobzások pont azokat a családokat, csoportokat érintették a legjobban a Csallóközben, akik élhettek volna a 225/1947Zb. törvénybe foglalt vadászati jogokkal. Sötét évek voltak ezek Európa legnagyobb szigetének az életében. Összekuszált tulajdonviszonyok, kilátástalan emberi sorsok, melyek csak az 50-es években, a ma már kevésbé propagált mezőgazdasági szocializáció után kezdtek némileg tisztulni. Voltak helyi gazdák, kik éltek vadászati jogukkal, és voltak olyanok is kik bérbe adták a vadászati jogot. A Csallóköz vadászterületéhez mérten abban az időben sokkal kevesebb volt a vadász - igaz a vad is, mint az azt követő 1960-as években felfejlődött népi vadászat idejében. Ekkor már lefektették a teljes „népi vadászatot” megvalósító törvény alapjait, amely 1962 márciusában lépett érvénybe a 23/1962 Zb. szám alatt. Igaz az új vadászati törvény se nyújtott vadászati elégtételt a lakosságra kényszerített sorozatos megaláztatásokért, de némi megnyugvást azért hozott. Sajnos rövidesen teljesen más gondokkal kellett szembe nézni a „népi vadászoknak”. 1965-ben a Duna megmutatta, hogy újra a víz az úr! Először csak a belvizek, de később a megáradt Duna a Csallóközben, Csicsónál átszakította a gátat. Alól 500 hektáros Csallóközből csaknem 70 000 hektár került akkor víz alá. Az elárasztott területekről nem vagy csak nehezen tudott elmenekülni a vad és sokszor teljesen kipusztult az állomány. Szerencsésnek mondhatták magukat azok az árvízkárosultak, ahol „csak a vad szaporulatát vitte el a zöldár, és a törzsállományból maradt még valami mutatóba. A legtöbb csallóközi vadászszervezet 1965 őszén így is a nulláról indult újra. Ezekben az időkben kezdett eltűnni a Csallóköz nem hivatalos „címermadara”, a túzok is. Annak ellenére, hogy a Szlovák állam Csallóközaranyos mellett túzokrezervátumot létesített, a madarakat már nem lehetett megmenteni, és mára csak mutatóba jelenik meg néhol 1-1 vonuló „Csallóközi” túzok. Tágas, zavarásmentes, az éles túzokszemnek jól belátható területet a környezetével szemben bizalmatlan madár a Csallóközben mára már nem talál. Szinte mind egy szálig vagy kipusztultak, vagy elvándoroltak innen. Közben az aranyosi túzokrezervátum is tönkre ment, és felszámolódott.
