Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (24. évfolyam, 2015-2019)

Takács Frigyes: Vadászat a Csallóközben

Vadászat a Csallóközben vadorzás előidézte veszteség helyreállítása. A Monarchia felbomlása, és azt követő Trianoni békeszerződés traumája inkább csak a Csallóköz lakosságát sokkolta. Az I. Csehszlovák állam hivatali irányítása a vadászat terén az elődjéhez képest sokat nem változtatott. Átvette a 19. századból örökölt XX/1883. vadászati törvényt, ami pár apróbb ráncfelvarrás után kitűnően működött. Egy 1926-ban született jogalkotás a csallóközi túzok védelmével kapcsolatban tett intézkedéseket, és 5 év­re betiltotta a vadászatukat. A későbbiekben az 1920-ban alakult Vadászati Véd­egylet közbenjárására a vadászatért felelős minisztérium a túzok vadászati tilalmát további 5 évre (1935-ig) hosszabbította meg. 1929-ben lett kiadva a Kis Vadászati Törvény, amelyet kimondottan a XX/1883-as Monarchia törvény kibővítésére ál­lítottak össze. A tulajdonjoghoz kötött szabad vadászat általában nem követelt semmilyen képzést és speciális vizsgákat sem. Bevett gyakorlat volt az, hogy a va­dászati idényeket, tilalmakat és egyéb megkötéseket, ajánlásokat, mintegy útmu­tatást a személyre kiállított vadászjegy tartalmazta. A vadászjegy hátsó oldalán szereplő vadásznaptár mindig arra a régióra volt konkretizálva, ahová a vadász lak­helye szólt. Útmutatás. A vadásznaptárban felsorolt vad­nemek tilalmi ideje az 1929. évi 98. szá­mú törvény T. és R. Gy., illetve az or­szágos elnöknek a Krajinský vest­ník: 1-1936, 34-1936, 289-1936, 123- 1937, 227-1937, 266-1937 és 110-1939. számaiban megjelent rendeletéi alap­ján lett feltüntetve. Ami a káros, illetve dúvadat és ra­gadozó madarakat illeti, mérvadók az 1883. évi XX. t. c. 12. és 13. §§-ai, az 1939. évi 162. sz. kormányrendelet 3. §-a SI. T. T. és az 1924. évi 205. sz. T. és R. Gy. törvényben foglalt kor­látozásokkal. A vad szállítására és eladására vo­natkozólag az 1934. évi 7. sz. kor­mányrendelet T. és R. Gy. rendelke­zései mérvadók. A tilalmi idő első és utolsó napja a vadásznaptárban egyes vadnemek­nél számjeggyel van megjelölve. — Ezen számok a tilalmi idő első illet­ve utolsó napját jelentik. URBANEK a SPOL. TRNAVA Sväz loveckých ochranných spolkov na Slovensku v Bratislave. Ventúrska ul. č. 3, II- posch. A szlovenszkói vadászati védegyletek országos szövetsége Bratislava. Ventúr u. 3. sz.. II. em. Členská legitimácia - Tagsági igazolvány či.lo ló® 9 . «iám na rok 1941 évre Andrássy Manó Párt......................................... .......... úr nagybirtokos Betliar členský príspevok na tento rok zaplatil a preto je poistený s kumul. poistkami na poi'tné čiastky podľa smluvy s poisťovňou k iuniona Adriatica di Sicurta. tagdíját a folyó évre megfizette, minek alapján ac or «rágós szöv.tség által a Riun’one Adriatica di Sicur'a b'ztosítóval kötött szerződésten foglal összegekre biztosítva van táto legitimácia je platná od 1. 1. do 31. Xll. 1941. Eien igazol áoy 1911 I. l.-tól, 1541 Xll. 31.-ig érvényes. úradujúci predseda, űgjveiető elnök. A vadászjegy első lapja tajomník ügyvivő. ..

Next

/
Thumbnails
Contents